Gyermekek a csomagtartóban

Gyermekek a csomagtartóban

Három óra alatt 49 közlekedési szabályszegésre derült fény a háromszéki rendőrök szombat reggeli, a 11-es országúton tartott ellenőrzése következtében. A balesetek megelőzését, a kiváltó okok visszaszorítását célzó akció során a rendőrök 43 esetben a sebbességhatárok átlépése miatt jártak el, négy alkalommal pedig bevonták az érintett járművezetők jogosítványát. 

Az egyik gépkocsivezetőt azért állították meg, mert gyorsabban hajtott, mint a megengedett sebesség, illetve szabálytalanul előzött. Ugyanakkor az alkoholszonda 0,32 mg/l szesztartalmat igazolt leheletében. Az autóban két kiskorú is utazott, a rendőrök azonban nem az utastérben, hanem a csomagtartóban találtak rájuk – derült ki a megyei rendőr-főfelügyelőség tájékoztatójából. Az érintett sofőrt ötezer lejre bírságolták, jogosítványát 150 napra felfüggesztették. Az eset kapcsán a hatóságok kiemelték, hogy a közlekedés biztonsága mindannyiunk felelőssége. 

Hírdetés

Az év első három hónapjában a megyei utakon több mint hatszáz ellenőrzést tartott a rendőrség, ezek nyomán 426 olyan sofőrt azonosítottak, akik veszélyeztették a közúti forgalomban résztvevőket, ennek okán jogosítványukat bevonták. A közutakon észlelt szabálysértések miatt összesen 5100 bírságot szabtak ki, ebből közel kétezret gyorshajtásért. (dvk)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »