Gyerekek az úton – így kell viselkedniük az autósoknak

Gyerekek az úton – így kell viselkedniük az autósoknak

Az iskolai tanév beköszöntével – a nyári hónapokhoz képest – jelentősen megnövekedik a forgalom az utakon, ezzel együtt pedig a közúti balesetek száma is emelkedhet. Az InfoRádiónak nyilatkozó közlekedési szakjogász kiemelte: a KRESZ egyik fontos rendelkezése szerint a vezetőnek fokozottan ügyelnie kell az úttesten egyedül vagy csoportosan áthaladó gyermekek biztonságának megóvására. A Szentendrei Rendőrkapitányság közben piktogramokkal hívja fel a figyelmet a biztonságos gyalogos közlekedés fontosságára.

Eltérőek a családi szokások arra vonatkozóan, hogy hány éves kortól engedik el egyedül a gyereket közlekedni, ami fokozott figyelemre sarkallja a szakembereket, és az eltérő korhatárokat a jog is eltérően kezeli, ismertette Borbély Zoltán közlekedési szakjogász. Például a 12 év egy nagyon érdekes korhatár, jegyezte meg, hiszen e fölött az akaratnyilvánítási képesség már megvan, továbbá védekezésre képesnek számít a kisgyerek, bizonyos súlyos bűncselekmények (rablás, élet elleni cselekmények) esetén pedig büntetőjogilag is felelősségre vonhatók, sorolta a szakember. Bizonyos (például nemi) bűncselekményeknél viszont 12 éves kor alatt mindenképp védekezésre képtelennek minősül egy gyerek.

Borbély Zoltán az InfoRádiónak nyilatkozva ismertette: hogy a KRESZ alapvető rendelkezése a gyalogos átkelőhelyre vonatkozóan az, hogy

a vezetőnek fokozottan ügyelnie kell az úttesten egyedül, vagy csoportosan áthaladó gyermekek,

vagy a koruk, testi fogyatékosságuk, vagy éppen más ok miatt saját biztonságukra ügyelni felismerhetően nem képes személyek biztonságának a megóvására, ami

a közlekedésben alapvető bizalmi elv alóli fő kivételnek számít.

Hírdetés

A legfontosabb eleme ennek a kötelezettségnek, hogy fel kell készülnünk a fokozott védelmet igénylő közlekedési résztvevő szabályszegő magatartására. Ilyenkor tehát sofőrként épp a bizalmi elvvel ellentétesen kell cselekednünk: arra kell felkészülnünk, hogy az adott valaki nem fogja betartani a szabályokat, mert gyermek, mert ittas, vagy mert a fogyatékossága miatt esetleg épp nem ura a tetteinek, ismételte meg a szakember.

Festettek a rendőrök

A Szentendrei Rendőrkapitányság a napokban piktogramokkal hívja fel a figyelmet a biztonságos gyalogos közlekedés fontosságára. Az egyenruhások a helyi önkormányzatokkal együttműködve Szentendre, Budakalász, Pomáz és Leányfalu gyalogosátkelőhelyeinél festettek fel figyelmeztető jelzéseket. Az akcióról Gulyás Anita, a Szentendrei Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti-osztályvezetője beszélt az InfoRádiónak.

A rendőrség időzítése nem véletlen, hiszen a szeptemberi iskolakezdéskor a gyerekek nagyobb számban tűnnek fel az oktatási intézmények környékén, ismertette Gulyás Anita. Az akció célja, hogy figyelemfelhívó piktogramokkal lássák el azokat a gyalogátkelőket, ahol a diákok nagyobb számban közlekednek, illetve azokat, amelyek esetleg forgalomirányító fényjelző készülékekkel sincsenek biztosítva.

A felfestéseken egy áthúzott fejhallgatós fej, valamint egy szintén áthúzott mobiltelefon látható, amelyek azt próbálják jelképezni, hogy az úttesten való átkelés közben ezeket ne használják az érintettek.

Felelőssége azonban a sofőröknek is van, hiszen nekik minden esetben úgy kell megközelíteniük a zebrát, hogy az elsőbbséget meg tudják adni az átkelőknek, tette hozzá a közlekedésrendészeti-osztályvezető.

Természetesen az egyenruhások jelenléte is lényeges. Bár mindenhol nem tudnak ott lenni az év 365 napján, a szeptemberi hónapban a körzeti megbízottak (KMB-sek), a közlekedési- és az iskolarendőrök nagyobb számban vannak jelen a tanintézmények környékén, hogy segítsék a gyalogosforgalmat, mondta Gulyás Anita.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »