Most már szinte komolyan sajnálom szegényt. Tudom ám – még szép –, hogy van ennek némi végletesen abszurd bája. Hiszen az elmúlt negyed század egyik legkeményebb média- és bizniszcápájáról van szó, akit sose lehetett puhánysággal vagy könyörületességgel vádolni. Miközben azzal viszont igen, hogy nála tehetségesebb-agilisabb túlélőből nem sok szaladgált kacskaringós sorsú hazánkban.
Ehhez képest: nincs nap, hogy ne kapna újabb és újabb pofonokat.
Ez a pasas, aki első ránézésre életében nem rettent meg semmitől, és maximális magabiztossággal intézte összes ügyeit, hirtelen csapdába zuhant, és képtelen kikecmeregni belőle. Nem mindig hiszek a népi bölcsességeknek, de a szegény embert az ág is húzza igazsága gyakran érvényes – és a jelek szerint a kőgazdagokra is vonatkozik.
Ne menjünk vissza a történetben Ádámig és Éváig, kezdjük onnan, hogyan vállalta fel a magyar úszósport Jeanne d’Arc-jának szerepét első számú sztárnőnk. A Shane Tusup által koreografált Hosszú Katinka-forradalom első, még olimpia előtti fejezete elcsitulhatott a sorjázó események árnyékában, ám a következővel szemben – olybá tűnik – nincs ellenszer. Talán azért, mert az a csapda nagyjából tökéletes.
Gyárfás Tamás joggal hihette, hogy a 2017-es budapesti vizes világbajnokság élete fő műve lesz – az anyagi szálakkal itt szándékosan nem bíbelődnék –, és eszébe sem juthatott, hogy ez az esemény taszíthatja a szakadék szélére. Egy ilyen típusú-kaliberű rendezvény küldetése abban az esetben válik valóságossá, érvényessé, ha sikerül összekovácsolnia a közösséget. Ez viszont anélkül lehetetlen, hogy a közösség meghatározó szereplőjeként, szimbólumaként ne tündököljön a csoportképeken a legmenőbb magyar sportoló. Nyilvánvaló tehát, hogy az aduk a partiban Hosszúék kezében vannak. Mindaddig, amíg náluk is nagyobb hatalmak másképp nem rendelkeznek. Amennyiben vannak olyanok – és amennyiben lennének ilyen szándékaik. Eddig nem merült fel, hogy intézkedhetnékük támadt volna. Végleges döntést hozni nem állt szándékukban. Hagyják, hogy maguktól jussanak el valameddig a küzdő felek. Hogy a mélyben mi zajlik, nem tudni, de a felszínen merevnek látszanak a frontok.
Közben hetek óta várjuk, hogy totális bukásba torkollik-e a gyárfási zuhanás. Hogy sikerül-e a forradalmároknak változást elérniük. Hogy az örök idők óta elnöklő elnök helyett kerül-e még kellemetlenebb-politikusabb figura föléjük. A látszat csal – csak mérsékelten vagyok cinikus ez ügyben. Csak az utóbbi évek tapasztalataira hagyatkozom. Voltak esetek, amikor befolyásos fideszesek gyűrtek maguk alá sportágakat. Persze nem feltétlenül tragikus ez, az élsport ilyen, pénzbe kerül, és politika nélkül pénz nincs. Amit mondani akartam, annyi: a cseberből vederbe forgatókönyvre, mint mindig, ebben a szubkultúrában is van esély.
De hogy az idő múlik, az nem szokott probléma lenni. Az idő múlása kedvez az erjedésnek. Az idő mindig kiforog valamit. S ha valakiről egyszer kiderült, hogy nem sebezhetetlen, jönnek az újabb sérülések. Egyik a másik után. A hibák, a kudarcok, a nevetségessé válás. Amelynek legújabb fordulatát a friss kabalabalhé prezentálta. A még a kazanyi világbajnokságon bemutatott, majd okosan elfelejtett ufókutya után pályázaton alkotta meg a győztes Lilit és Lalát, akiket hétfőn mutattak be a közönségnek.
A tízmillió esztéta országában bármibe bele lehet kötni, de szerintem semmi baj nem volt a figurácskákkal. Egyvalamit leszámítva: angolosított nevüket. Olvasom, hogy az alkotó kérte, ne legyen Water Willy Lalából, de ezt nem akceptálták. Hibát követtek el. Nekem épp halvány fogalmam sem volt, hogy ki-mi az a Water Willy, nem vagyok otthon az effajta eszközök világában. Gondolom, ezzel az emberek túlnyomó többsége – nyelvterületektől függetlenül – is így volt. De itt jön a képbe a szegény embert az ág is húzza effektus. Meg az internet.
Akinek meg csak a kapálózás és a visszatámadás jut eszébe, mert megszokta a csúcson, hogy ez működik, az egyre mélyebbre és mélyebbre süllyed. Az apránként, fokozatosan és megállíthatatlanul válik egykori önmaga paródiájává. A közlemény, amelyben Gyárfás Tamásék elhatárolódnak az egy nappal azelőtt általuk mutogatott Lillytől és Willytől – a kabalababa kiválasztása, elnevezése a MÚSZ-tól függetlenül történt, írták –, az utóbbi hetek legbutább, legrosszízűbb megnyilvánulása. Akkor is, ha elhisszük, hogy nem Gyárfás a keresztapa. Ilyen stílusban, ilyen agresszivitással menekülni bármi elől nyomasztóan kínos. Ha egy szóban kellene összefoglalni, hogy milyen, ez lenne az a szó: szánalmas. Márpedig aki és ami szánalmas, az egyrészt tényleg vonzza a további maflásokat, másrészt akármit mond vagy tesz, mindinkább annak is fog látszani. A spirálból nemigen van menekvés.
Feljebb már emlegettem az időt. Az idő kemény dolog. Utolér mindenkit. Keményebb a legkeményebb fickóknál is. Fogja magát – és eljár felettük.
Vannak, akik képesek felismerni és méltósággal viselni ezt.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
