Egy szegénysorból származó, ám leleményes francia nő a Belle Époque csúcsán mesterien verte át a Földközi-tenger partjára üdülni és költekezni járó gazdag polgárokat, akik azt hitték, egy valódi arisztokrata mozog köreikben, és készségesen kiszolgálták minden kívánságát.
1908. március 8-án a hajnali órákban csendes volt Nizzában a híres Promenade des Anglais, és hasonlóan hangtalanok volt az itt található Hôtel Impérial folyosói is. Az egyiken azonban ekkor épp egy talpig feketébe öltözött nő osont végig nesztelenül, filctalpú cipőben.
Az árnyak közé olvadó alak fekete leplet viselt, amely eltakarta arcát, és egy ezüst (más források szerint nikkelezett) tolvajkulcs-készletet is hordott magánál (mint arról a magyar Reggeli Hírlap 1930-ban megemlékezett, kifinomult eszközeit egy olyan „kis hengeralaku, elefántcsontból készült necessaire”-ben tartotta, „amelyet a női tolvajnál a leggondosabb motozás sem tud felfedezni, annyira el lehet rejteni”). Több évi üldözés után azonban ezúttal felkészülten várták őt a törvény emberei.
A magát Monteil grófnőjeként előadó, avagy az újságok által „álgrófnőként” (pseudocomtesse) ismert hölgy valójában ékszertolvaj, betörő, és szélhámos volt, továbbá azt is tudni vélték róla, hogy egy valóságos tolvajszervezet vezetője, amely a Földközi-tenger leggazdagabb turistaparadicsomaira szakosodott.
„Monteil grófnőjének” elfogása azonnali médiaszenzációt keltett, a külföldi újságok is címlapon számoltak be róla. A cikkek rendszerint szépségét és ravaszságát emelték ki, „a Pók”, illetve „a Tolvajok Királynője” címet aggatva rá. A részletekbe merülő beszámolók ódákat zengtek drága, csipkés estélyi ruháiról és modern bőröndjeiről, amelyeket összeillesztve egy teljes állószekrényt kapott az ember.
Az egykori Hôtel Impérial
Nem meglepő, hogy letartóztatására – ahogy bűncselekményei nagy részére is – Nizzában került sor, a francia Riviéra egyik leghíresebb városában. A külön hercegségként létező Monacót is magában foglaló gyönyörű tengerparti régió W. Somerset Maugham angol regényíró megfogalmazásában egy „napsütötte hely sötét alakoknak”, amelynek hangulata akkoriban ellenállhatatlan lehetett egy efféle bűnöző számára.
A Riviéra ugyanis telis-tele volt gazdag prédával, akiket az vonzott a térségbe, hogy az a korabeli európai arisztokrácia körében is egyre felkapottabb volt. Maga Viktória brit királynő nem kevesebb, mint kilenc alkalommal látogatott ide, a monacói Monte Carlo kaszinója pedig már ekkor legendás hírnévnek örvendett.
A környező országokban ugyanis ekkoriban az ilyen létesítmények tiltottak voltak, Monte Carlóban pedig a tehetős vendégek nem csupán azzal nagyzolhattak, hogy megengedhették maguknak az utazást, de azzal is, hogy itt nyíltan semmibe vehették saját országuk törvényeit. Az efféle viselkedést a korabeli elit korántsem megvetendő, inkább utánozandó mintaként fogta fel.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
