Gróf Esterházy János küzdelmét folytatnunk kell

Gróf Esterházy János  küzdelmét folytatnunk kell

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes áldásával felkerült a bátorkeszi kultúrház falára az Oláh Szilveszter budapesti szobrászművésztől ajándékba kapott bronz Esterházy János-emlékplakett. 

Bátorkeszi község önkormányzata és a Felvidéki Értékőrzők közös kezdeményezésére új Esterházy-emlékhelyet avattak.

A Felvidéki Értékőrzők vezetője, Pallag György lapunknak elmondta: az idei március 14-i komáromi Esterházy-megemlékezésen tudták meg Molnár Imre Esterházy-kutatótól, hogy  Oláh Szilveszter budapesti szobrászművész megajándékozná valamelyik felvidéki települést a bronz emlékplakettjével. Felkereste tehát szülőfaluja, Bátorkeszi polgármesterét, aki a helyi önkormányzat nevében örömmel fogadta a felajánlást. Megegyeztek, hogy az alkotást egy márványtáblával együtt a gróf nevéhez méltó ünnepségen a helyi kultúrház falán helyezik el.

Mivel Esterházy gróf a prágai parlamentben a Felvidék összmagyarságát képviselte, ezért úgy véljük, hogy valamennyi magyarlakta településen emléktáblával vagy szoborral kellene őrizni az emlékét. A kommunista diktatúra idején tanúsított magatartásával, mindenkori helytállásával követendő példát mutatott, s kiérdemelte, hogy ily módon is tisztelegjünk az emléke előtt. Ugyanúgy, ahogy ő, bátran, mégsem hivalkodóan, alázattal vállalta a nemzeti hovatartozását, értékrendjét, nekünk is erősíteni kell a magyarságtudatunkat, s a következő nemzedékek számára meg kell őriznünk anyanyelvünket és kulturális kincseinket. Ez egy örökérvényű üzenet, amit éltetnünk kell. Felvidéki Értékőrzőkként – a nevünkkel összhangban – a jövőben más helységeket is szeretnénk Esterházy-emlékekkel gazdagítani”

– fejtette ki.

Az avatóünnepség résztvevői megtekintehették Zsigmond Dezső: Apám, Esterházy János című kisfilmjét, illetve az Esterházy-emlékkiállítást is.

A hazai magyarság kötődése mártírjához

Hírdetés

Bátorkeszi lakossága büszke lehet arra, hogy Oláh Szilveszter szobrászművész alkotása a falujukba került, véli Labancz Roland polgármester.

“Méltó módon emlékezhetnek meg a felvidéki magyarság emblematikus védelmezőjéről, akinek az élete, a döntései és az erkölcsi tartása méltán szolgálhat példaként nemcsak a kisebbségi létbe szorított magyarság számára, hanem minden egyenes jellemű, tiszta gondolkodású, jó szándékkal bíró ember számára. A táblára tekintve minden bátorkeszi polgár és idelátogató vendég eltűnődhet azon, hogy miért is fontos kiállni és harcolni azokért az értékekért, amelyek a nemzeti megmaradás és az embernek maradás zálogai számunkra. Esterházy gróf az élete során sokszor került válaszút elé, s a jelleméből adódóan soha nem a könnyebb, hanem a nehezebb, ám helyesnek vélt utat választotta. Sosem a megalkuvás, a beletörődés és az igazságtalanság elfogadása, hanem a jogok kiharcolása, az igazság nyílt kimondása és követelése vezérelte. Kiállt az elnyomottak, az üldözöttek mellett akkor is, amikor saját magát sodorta ezzel veszélybe. És bár a vagyonát, szabadságát, majd az életét a hatalom végül el tudta venni, ám a becsületét, az ártatlanságába és az igazságba vetett hitét soha nem tudták megtörni. Pontosan tudta azt, hogy a kisebbségi létbe szorult magyarságot csak az egységes politizálás, az egyenlő nyelvi, kulturális és gazdasági jogokért folytatott harc és azok kivívása tarthatja meg. Ennél pontosabb és időszerűbb üzenetet talán nem is lehetne megfogalmazni jelenünk számára” – indokolta az Esterházy szellemi örökségéhez való kötődésüket, hálájukat Bátorkeszi polgármestere.

– Bátorkeszinek is van kötődése Esterházyhoz, valószínűleg járt is a gróf a településen, mint ahogy minden felvidéki magyar településnek van hozzá kötődése. A legnagyobb formátumú politikusunkról beszélünk, akinek az emlékét éltetni, az életútja üzenetét továbbadni kötelességünk Bátorkeszin és minden magyarlakta településen!

Közös vonások a grófban  és Csaba testvérben 

Nagy Beáta, Bátorkeszi alpolgármestere  közel egy évtizede segít Böjte Csabának és az árváinak.

“Csaba testvérrel először 2013 nyarán találkoztam, s elhatároztam, hogy önkéntes leszek az egyik gyermekotthonában. Marosvásárhely mellett, a Dózsa György nevét viselő faluba utaztam, ahová azóta minden évben többször visszajárok, hogy segítsek, ahogy tudok. Később Bátorkeszi és Dózsa György testvér-települési szerződést kötött, és alapiskolásaink rendszeresen ebben a községben nyaralnak, barátkoznak az ottani gyerekekkel. Az emléktábla-avató szervezőinek szívesen segítettem abban, hogy Böjte Csaba megáldja, felszentelje Esterházy-emléktáblánkat” – mondta.

– Jó példát mutatnak nekünk, hogy a hátrányos megkülönböztetést és megalázásokat hogyan kell méltóságteljesen elviselni, és amíg lehet, túlélni – szögezte le búcsúzáskor Nagy Beáta, Bátorkeszi alpolgármestere, egyben a Komáromi Speciális Alapiskola igazgatója.    

Megjelent a MAGYAR7 hetilap 25. számában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »