A felvidéki Andrássy család talán legjelesebb tagjának idősebb gróf Andrássy Gyulát (1823–1890) tartják, aki az 1867-es osztrák–magyar kiegyezést követően 1867–1871 között Magyarország harmadik miniszterelnöke, majd később, 1871–1879 között a Monarchia közös külügyminisztere is volt.
A kiegyezés előkészítésében Deák Ferenc egyik legfontosabb és leghasznosabb munkatársa volt, de már 1848-at megelőzően is sokan benne látták a jövő nagy politikusát. Maga Széchenyi István ezt mondta róla: „minden lehet belőle, még Magyarország nádora is”. A forradalom idején aktívan belevetette magát a közéletbe, majd maga is fegyvert ragadott és előbb az önkéntes nemzetőrök parancsnokaként, majd Görgei Artúr szárnysegédjeként is kitüntette magát. A Szemere-kormány hivatalba lépését követően Batthyány Kázmér külügyminiszter megbízottjaként diplomáciai küldetéseket teljesített. Járt a portán, Konstantinápolyban, Párizsban és Londonban is támogatókat keresett a magyar ügy érdekében. Végül a világosi fegyverletétel után már nem térhetett haza, mert tisztában volt vele, hogy az osztrákok nem kegyelmeznének neki. Távollétében halálra ítélték és 1851-ben jelképesen (in effigie) kivégezték.
Híresen szép férfi volt, aki még Erzsébet királyné szívét is megdobogtatta, a párizsi dámák pedig egymás között csak a „szép akasztottként” emlegették. Az önkéntes száműzetés éveit jobbára a francia fővárosban töltötte és csak 1858-ban térhetett vissza hazájába. Amikor ismét bekapcsolódott a politikai életbe először Magyarország helyzetét igyekezett megszilárdítani a Monarchiában, mivel tisztában volt azzal, hogy a haza egymaga képtelen legyőzni a nemzetközi közönyt és az osztrákok nyomását, másrészt a bécsi udvart sikerült ráeszméltetnie arra a felismerésre, hogy a Monarchia a magyarok nélkül sohasem tudja visszaszerezni hatalmi státuszát Európában. Közös külügyminiszterként is ezt a két szempontot igyekezett érvényre juttatni, több-kevesebb sikerrel.
A róla szóló cikkek és tanulmányok elsősorban ezt a tevékenységét emelik ki, jóval kevesebbet foglalkoznak a magyar forradalom és szabadságharc idején betöltött szerepével, nemzetőrparancsnoki ténykedéséről pedig még ennyit sem írnak.
Feljegyezték, hogy egy félig tréfás tízparancsolatot fogalmazott meg az általa vezetett nemzetőröknek, nemcsak buzdításul, hanem okulásul is, mert tudta, hogy a komolyabb katonai kiképzést nem kapott önkéntesek harc közben esetleg fontosabbnak tartanak majd olyan dolgokat, amelyek miatt akár a vesztükbe is rohanhatnak.
Lássuk tehát a gróf intelmeit. „1. Sohase számláld az ellenséget, mert az egyszeregyet nem a háborúnak találták fel. 2. Sohase fuss az ellenség elől, mert kimelegedel, tüdőgyulladást kapsz, és ebbe halsz bele. 3. Sohase fordulj meg a golyóbis előtt, mert annak mindegy, akár elől, akár hátul megy beléd. 4. Sohase vigyél pénzt a csatába, mert mindig azon lesz az eszed. 5. Sohase zörgess be, ha be van zárva az ajtó, hanem menj be az ablakon. 6. Sohase kérdezd, ha neked parancsolnak, hogy miért. Ha te parancsolsz, sohase felelj arra a kérdésre, hogy miért. 7. Sohase egyél előbb, mint a lovad, mert te ülsz rajta, nem az rajtad. 8. Háborúban sohase kérj és sohase adj bocsánatot. Nem vagy császár, hogy kegyelmet osztogass, ellenfeled sem az. 9. Sohase bántsd a közkatonát, amíg tisztet látsz. Csak az aranypaszományra célozz. 10. Néma légy, ha sebet kapsz, süket légy, ha sebet adsz. Ha mindezeket betartod, Isten segítségével megélsz valahogy.”
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
