Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök és a képviselőház elnöke tegnap kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához. Grindeanu azt is kijelentette, ha újra miniszterelnök lesz, véghezviszi a helyi közigazgatás reformját a települések összevonásával.
A parlamentben újságírói kérdésre válaszolva Grindeanu elmondta, hogy a múlt héthez képest nem nőttek egy kisebbségi szociáldemokrata kormány megalakításának esélyei. „Viszont úgy gondolom, hogy mi vagyunk a legközelebb ennek a többségnek a kialakításához” – jelentette ki, hozzátéve, hogy ennek érdekében más pártok képviselőivel és szenátoraival is tárgyalni fognak. Arra a kérdésre, mire alapozza azt az állítását, hogy a PSD áll a legközelebb egy parlamenti többség kialakításához, illetve számít-e az RMDSZ álláspontjának megváltozására, Grindeanu azt mondta: figyelmesen követte Kelemen Hunor utóbbi napokban tett nyilatkozatait. „Nem beszélhetek az RMDSZ nevében, de úgy gondolom, van egy közös pontunk: mindkét pártot a megoldás szándéka vezérli. Sem a PSD, sem az RMDSZ nem gördít akadályt a lehetséges összefogás elé, és egyikünk sem hozott olyan belső döntést, amely kizárná a koalíciókötést” – fogalmazott Grindeanu.
Sorin Grindeanu azt is kijelentette, nőnének az esélyei az új közalkalmazotti bértörvény mielőbbi elfogadásának, ha teljes jogkörrel rendelkező kormány alakulna. A pártelnököt Radu Burnete elnöki tanácsadó azon kijelentésére reagáltatták az újságírók, miszerint az közalkalmazotti bértörvény tervezete akár évekig is megrekedhet, ha most nem fogadják el. A szociáldemokrata politikus azt válaszolta, részben egyetért Burnetével, mert ha most, amikor a törvény elfogadása az országos helyreállítási tervben (PNRR) foglalt mérföldkő, amelynek nem teljesítése esetében Románia jelentős uniós pénzösszeget veszít, nem fogadják el, nehezebb lesz más körülmények között megtenni ezt. Romániának új bértörvényre van szüksége – tette hozzá. Emlékeztetett, hogy legutóbb 2017-ben fogadott el bértörvényt Románia, és azt a PSD készítette elő.
Sorin Grindeanu azt is kifejtette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén, és hangsúlyozta, hogy a szociáldemokraták támogatják és meg fogják szavazni ezt a jogszabályjavaslatot. „Ez az egyetlen valódi reform, amelyet a helyi közigazgatás szintjén el kell végezni. Nem azok az elbukott kezdeményezések, amelyeket Bolojan végrehajtott, aki csupán arról beszélt, hogy el kell bocsátani az embereket. Ez is nagy kudarc volt, mint Bolojan minden »nagy reformja«” – válaszolta a PSD elnöke. Hozzátette: a PSD egymagában ezt nem tudja megoldani, de mindig támogatta és továbbra is támogatni fogja a települések összevonásával járó közigazgatási reformot, nyilvánvalóan azzal a feltétellel, hogy a lakosság ugyanolyan színvonalú közszolgáltatásban részesül az összevonást követően.
Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes szerint Sorin Grindeanu hazudik, amikor azt állítja, hogy a PSD ellenzékben van, mert több központi és helyi közigazgatási tisztséget, köztük vezetői posztokat is szociáldemokraták töltenek be. A PNL alelnöke a PSD elnökének egyik nyilatkozatára reagált tegnap egy Facebook-bejegyzésben. A miniszterelnök-helyettes azzal vádolta Grindeanut, hogy „káoszba taszította” az országot. Egyben felszólította a pártelnököt, hogy hívja vissza a PSD embereit a kormányzati intézmények éléről.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


