Gregor Martin Papucsek, alias Papucsek Gergely magyarságunk „jótevője”

Gregor Martin Papucsek, alias Papucsek Gergely magyarságunk „jótevője”

Eddig mintha nem is vették volna észre – tisztelet a kivételnek – az illetékes médiákat felügyelő szervek, nemzeti, nemzetiségi pártok, külügyi szolgálatok, nemzetiségünkért felelő intézmények, hogy a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) 1993 óta beiktatott tudósítója, Gregor Martin Papucsek megérdemelne már magyar részről egy „életműdíjat.”

Persze nem „véletlenül,” s nem is „akármilyet,” mivel mind anyaországi, mind nemzetiségi magyarságunkért már annyi „áldozatot” hozott, annyi „jót” tett, hogy a Nobel-díj által megítélt hatalmas pénzösszeg is kevés lenne a hírnevet, s a jólétet annyira imádó Papucsek számára.

Emlékeztetőként azt is megemlítjük, hogy az átkosban, felvidéki olvasóközönségünk Papucsek Gergelyként ismerhette őt meg a kommunista pártlap, az Új Szó kiemelt kádereként, külpolitikai kommentátoraként.

Tudósításaival hozzájárult ahhoz, hogy Szlovákiában, főleg Mečiar és Slota időszakában szitokszóvá váljon az, hogy magyar  

Persze, a többségi államhoz korrektül viszonyuló felvidéki magyar emberek, azok után, hogy a közszolgálati szlovák rádióban, valamint a televízióban telefonjelentését naponta hallották, hallják  Papucsek – finoman kifejezve – furcsa „jelentéseit,” így szinte pernamensen kérdezik egymástól: vajon naponta ezt kell hallgatnunk? Az illetékes szervek, intézmények mikor szabadítanak meg minket az ilyen, egy egész nemzetet lealacsonyító, pejoratív hangvételű tudósításoktól?

A magyarsággal szinte nem is érintkező, Szlovákia északi részén élő szlovákok miként ítélhetik meg magyarságunkat, ha szinte már három évtized óta a sokak által hallgatott közszolgálati rádióból ironikus hangvételű, ferdített információkat  fognak fel nemzetünkről?

Ugyanis a Szlovák Rádió és Televízió budapesti tudósítójaként elsősorban a nacionalista „szlovák fülnek, „balzsamként szolgáló,” a közszolgálati adó esti műsoraiban is nyájas, pejoratív hangon, amolyan gondosan megválogatott negatívumokat puffogtatva számolt be a „magyarságszeretetéről. ” Legyen szó a kötelező, máskülönben a nemzetközi jogban is benne foglaltatott, korrektséget megkövetelő, kiegyensúlyozott közszolgálati híradóról, vagy az esti, beszélgető, vélemény műsorokról, ahol folyamatosan éli ki mindezt ironikus glosszák, értekezések formájában is.

Nem hisszük, hogy a békességre, az egymás tiszteletére vágyó szlovák rádióhallgatók ezeket a cinikus „ esti meséket,” vagy Papucsek szerint korrektnek vélt tudósításokat kívánnák napi szinten hallgatni.

Csak a „jóra” emlékezem, …

Itt aztán, a tudósító örökös baloldaliságától átitatva hallhattunk, halhatunk mindent: a Gyurcsány kormány szemkilövető „jótetteiről,” Göncz Árpád, – Papucsek szóhasználatával élve – „Árpi bácsi” volt magyar köztársasági-elnök kiemelt dicséreteiről.

Később lánya, Gönc Kinga EU-s parlamenti képviselősége alatti  nagyszerű – szintén Papucsek szerint -vagyis „magyarfaló” felszólalásairól, korábban a Váci utcai robbantásokról, a pesti maffiáról, a  gyilkosságokról, a Rákóczi–tér örömlányainak szolgáltatásairól, a jobboldal „eszetlen” lépéseiről, Orbán Viktort személy szerint is vadul bíráló, vagy a baloldali, bulvár média zsinórban közölt „gyöngyszemeiből” való idézgetéseiből, persze ma már nemcsak a szlovák, de a cseh közmédia számára is.

Tehát bővítette „hangosbeszélős iparengedélyét,” így a cseh rádióhallgató sem hallhat rólunk, magyarokról semmi jót

De nagyszerű, „baráti” környezetként  szolgált számára nemcsak Mečiar uralkodásának időszaka, hanem Peter Weiss, Szlovákia budapesti nagykövetének  korábbi magyarországi regnálása is. Hiszen „ő is zenész,” aki valamikor a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága Marx-Lenin ideológiai osztályának vezetőjeként szerepelt a vörös éra népbutító  politizálásának színpadán. Ma Csehország szlovákiai nagyköveteként funkcionál, Papucsek Gergely nagy-nagy megelégedésére.

S, itt érdemes megemlíteni azt, hogy egy cseh felmérés szerint a csehek mindössze 27 százaléka viszonyul pozitívan a magyarsághoz. Persze ez – számunkra – érthetetlen. Ugye, mi is válthat ki egy ilyen statisztikát? Talán az évek hosszú sora óta tartó, ferdített tájékoztatás?

Ki is Gregor Martin Papucsek?

 

A vörös éra kommunistája, sajtós pártpropagandistája, vagyis a napjainkig „fényes” karriert  befutó Gregor Martin Papucsek életpályájának főbb állomásait idézzük fel az alábbiakban.

Magyarországi szlovákként 1954-ben született Pilisszentkereszten. Budapesti középiskolai tanulmányai után a magyar állam ösztöndíjasaként a Comeniusz Egyetem zsurnalisztikai szakán tanult.

A főiskola befejeztével a Magyar Szocialista Munkáspárt napilapjánál, a Népszabadságnál helyezkedett el, majd házassága után szlovák felesége kérésére áttelepedett Szlovákiába, s a Szlovák Kommunista Párt Pravda kiadójának, az Új Szó külpolitikai rovatának lett a szerkesztője.

Ezt a káder választás szempontjából is kiemelt beosztást nem „véletlenül” nyerte el az ifi kommunista újságíró, hiszen apósa a Pravda kiadó ideológiai osztályának volt magas rangú funkcionáriusa. De sógora is a Szlovák Televízió politikai adásának sztárkommentátoraként szerepelt 1998-ig, a közmédiákból való eltávolításáig, vagyis a rendszerváltásig.

Nem így, Gregor Martin Papucsek: ő a rendszerváltás után hirtelenjében – talán nevezhetnénk ezt köpönyegforgatásnak is? – az új demokráciát formáló, a kommunizmus eszméivel szöges ellentétben álló Verejnosť/Nyilvánosság az Erőszak Ellen/ mozgalom lapjának munkatársa volt, majd a nemzetiségi Nap című, liberális lap újságírója.

A Szlovák Emlékezés Hivatalának jelentése szerint mind a Verejnosť, mind a Nap című lapokba több volt kommunista káder, az államrendőrség, az ŠtB munkatársa is alantas módon befurakodott, ezzel belső konfliktusok sorát okozva, vagyis lassítva a kezdeti társadalmi átrendeződés folyamatait.

Papucsek később, 1992-től-2006-ig a csehszlovák, majd 1993-tól a szlovák közszolgálati rádió, majd ezután szintén a szlovák, s a cseh közszolgálati rádió magyarországi tudósítója lett, s a mai napig az említett médiák külső munkatársa.

Magyarságunk vitriolos kifigurázásának árán, szlovák könyvsikerek – Papucsek módra

A szlovák és a cseh rádió tudósítója, könyveinek kiadása kapcsán vele készült interjúk egyikében kifejezi, hogy: – a frász üti meg, ha a magyar médiában, politikusok szájából elhangzik a kifejezés, hogy elszakított területeken élő magyarok, vagy az elcsatolt nemzetrészek.

Tehát, már ez is jelzi, milyen stílusban,  a magyar olvasó számára mennyire is „kedélyesen”  írhatta meg vitriolba áztatott pennájával első, a 2003-ban, az Ikar kiadóban megjelentetett  könyvét, melynek címe: Peštiansky perkelt /Pesti pörkölt/.

A könyv borítóját Papucsek egész oldalt befedő portréja díszíti, alatta hatalmas betűkkel a neve, ez alatt apróbb betűkkel a könyv címe. Vagyis, már a  könyvborító tervezőjének alkotása is „bravúros,” vagy talán a szerző volt önfényező?

A kötet „gasztro-politikai” összefoglalójában Papucsek gurmán mivolta mellett a közszolgálati média tudósítójához „méltóan” még csak véletlenül sem feledtette az olvasóval, melyik oldalon is áll, melyik magyar politikust is kell a poklok poklainak fenekére küldeni. Hogy ezek között – akár tudósításaiban sem – nem szerepeltek a tegnap kommunistái, vagyis köpönyegforgató mivoltuk révén korunk balliberálisai, vagyis ál liberálisai, mint például Niedermüller Péter, Szanyi Tibor, Heller Ágnes, Tamás Gáspár Miklós nemzetvesztők, ezt már a könyv elolvasása előtt, vagy tudósításai hallgatása közben borítékolni lehetett.

Másik, „magyarimádó” könyve – szintén az Ikar kiadó gondozásában – 2013-ban jelent meg a Maďarský pomaranč, /Magyar narancs/ cím alatt.

A háromszázhúsz oldalnyi terjedelemben megjelent glosszagyűjtemény már a sokat tapasztalt, „korrekt” tudósító kiadványa, hiszen ekkor már húsz éve élvezhette a magyar vendégszeretet, lakókörnyezetét, Budát, s a világhírű magyar gasztronómia áldásait.

Miért is? Mert az anyaország olvasóközönsége, s magyar kollégái, de a politikusok sem olvasták könyveit, de még csak tudósításait sem értették. A magyar állam korábbi ösztöndíjasa, Papucsek szerencséjére. S persze a hasonló utat befutott nemzetiségi kollégái is a hallgatást választották.

A Magyar narancs című könyve egy olyan irónia-halmaz, mely azt sejteti, hogy – Papucsek híradásaival már igencsak megfertőzött  – szlovák olvasójával ennek a kiadványnak a lapjain is azt közölte, hogy Magyarországon az ég adta világon semmi, de semmi jó nem történik. Vagyis, csakis rossz. Tucatjával lehetne sorolni a számunkra sértő „bonmotokat,” de hadd kíméljük meg ettől a Körkép olvasóit.

S, hogy a két könyvről történő korrekt „tudósítás” teljes legyen: a könyvszentelőket Pozsonyban tartották meg óriási csinnadratta közepette. Persze mindez a mi, vagyis a magyarok  „számlájára írva.”

A kétes értékű tájékoztatás, két nép barátságának gátja, s a félreértések kútforrása lehet  

 

Mind a felvidéki értelmiség körében, mind az anyaország illetékesei esetében elhisszük, hogy ilyen, több mint huszonöt éves, napi szintű mediális, alattomos, sokszor a sorok között rejlő „trükközés” nem befolyásolta a szlovák közember  – tisztelet a kivételnek – magyar ellenességének fokozását?

Mert ugye, a szlovákokat is hasonló képen érintő számtalan gond, baj mellett, milyen jól is esik egy kisebb nemzet tagjainak viszonylatában, ha a szomszédságában élő nagyobb nemzetet, ennek tagjait, még esti, pihenő óráikban is, rádiós glosszákban, TV bejátszásokban kifigurázzák?

Természetesen ennek romboló következményeit – körülírás nélkül is – mindannyian, minden józan, s nem alantas gondolkodású ember megértette. De, tudja ezt Papucsek is.

Persze, ő korántsem eszerint cselekszik.

Ismételten ki kell mondani azt, hogy az anyaország részéről a Magyar Rádió és Televízió szlovákiai tudósítója – Bartal Tímea – ma sem, de volt kollégái a múltban sem követték Papucsek Szlovákia, és Csehország felé irányuló mediális ráhatását, gyakorlatát, hiszen napi tudósításaik a korrektség jegyében zajlottak, zajlanak.

Annál is inkább, mivel az említett országok közötti kapcsolat ma valóban kielégítőnek mondható, tehát a jó kapcsolatok további fejlesztésének egyik módja – a korrekt tájékoztatás, s nem az ellentétek –  a ma már elmúlt, a Slota időszak szerinti – minden áron való szítása, ironizálása – a közszolgálati /!/ médián keresztül.

Az illetékeseket közben lépésére, cselekvésére szólítjuk fel!

 

A Szlovák Rádió és Televízió Tanácsának két magyar tagja van.

Az egyik Rudas Dóra, televíziós szakember, akinek férje, Hushegyi Gábor, esztéta, korábban a Szlovák Kulturális Minisztérium által működtetett budapesti Szlovák Ház igazgatója volt.

A másik Nagy Ildikó, aki korábban a Szlovák Rádió nemzetiségi adásainak igazgatója volt. Férje, A. Nagy László, a Most-Híd vegyespárt egyik alapítója. A változás után a Magyar Polgári Párt elnöke, parlamenti képviselő, a korrupciógyanús, politikai alapon megítélt nemzetiségi pénzosztásokba belebukott kisebbségügyi kormánybiztos.

Nem személyeskedésből közölte portálunk a két tanácstag házastársainak beosztásait, csupán azért, mert beosztásuk révén szintén közük van a fentiekben tárgyalt témához, vagyis  ennek elhallgatásához is.

De azt is meg kell említeni, hogy az 1993-tól 21 tagú magyar képviselet is ült a szlovák parlamentben, köztük a parlament Kulturális és Sajtóbizottságának a tagjaként is.

A csend – nem mindig gyógyító hatású

Ma már tudjuk, hogy a csend, az ilyen, s hasonló ügyekben történő hallgatás, nagyban hozzájárult a felvidéki közember politikához, társadalmi történésekhez való közönyösségéhez.

Az illetékes neveket sorolhatnánk tovább, de ne felejtsük ki a ma regnáló parlamenti, vagy parlamenten kívüli pártokat, bizonyos nemzetiségi intézményeinket, s természetesen a szlovák közmédia kisebbségi adásainak „örökös“ vezetőjének, az Új Szó volt főszerkesztő-helyettesének, Nagy József (Most-Híd) korábbi környezetvédelmi miniszter sajtótanácsadójának, Lovász Attilának a nevét se.

Tehát, korábban is „akadt volna” intézet, politikus, kompetens személy, akinek igenis kötelessége lett volna figyelmeztetni az illetékes magyar, szlovák, s a cseh feleket, hogy az átkosban is betöltött posztjai révén sem adekvát személy látja el a szlovák közszolgálati média abszolút korrektséget megkövetelő, s, a jelek szerint csupán a baloldal képviseletét betöltő, előtérbe helyező budapesti tudósítói szerepét.

Ezt a tényt ez idáig elsősorban a civil szervezetekben dolgozó, nem besimuló, vagyis alantas módon nem csak saját karrierjüket, vagyoni helyzetüket dédelgető, a gondokat elhallgató egyének, s az autonóm értelmiségi véleményformálók erősítették meg.

Végezetül: Mit szólt volna Gregor Martin Papucsek, ha 1998-ban, vele szemben is úgy viselkedtek volna az új rendszer kiharcolói, mint az ő kommunista párttársai, az átkos szekértolói, kiemelt káderei viselkedtek 1968 után a demokratikus ellenzék korábbi aktivistáival – hosszú időre való eltiltások, bebörtönzés, megfigyelések – szemben?

(A számtalan eset közül példaként hadd említsük meg Duray Miklós esetét, bebörtönzését, a kommunisták általi, gyalázatos meghurcoltatását.)

Több mint valószínű, hogy Papucsek, – kommunista-propagandista múltja révén – a közelébe sem jutott volna a Verejnosť proti násiliu/ Nyilvánosság az Erőszak Ellen nevű mozgalomhoz, vagy a közszolgálati rádió pozsonyi épületéhez, s később sem a budai hegyekben szívta volna a jó levegőt.

Körkép.sk     

Nyitókép: goodreads.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »