Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök helsinki találkozója után az USA és Oroszország kapcsolata került a külpolitikai elemzők fókuszpontjába. Trump retorikája az azóta eltelt szűk két hétben szinte naponta változik, de a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy Amerika stratégiája nem változott, így alapvetően Oroszországgal való kapcsolata sem változhat meg.
A Geopolitical Futures szakportálon megjelent elemzés számba veszi mind az amerikai, mind az orosz nézőpontokat, amelyek a két ország kapcsolatát befolyásolják.
Azután, hogy ifj. George Bush amerikai elnök 2001-ben találkozott Szlovéniában találkozott Putyinnal, azt nyilatkozta, hogy „szemébe néztem” és „megéreztem a lelkét”. Bush elnökségének végén azonban Oroszország betört Grúziába (Georgia), az USA rakétavédelmi rendszereket telepített Lengyelországba.
2009-ben, Barack Obama elnök első ciklusa idején Hillary Clinton külügyminiszter „megnyomta a reset gombot” orosz kollégájával, Szergej Lavroval, és új szintre akarták emelni az orosz-amerikai viszonyt. Obama ciklusának végére Oroszország elfoglalta a Krímet, és támogatta Szíriában Bassár el-Aszad rezsimjét Szíriában. A múlt héten Donald Trump amerikai elnök találkozott Helsinkiben Putyinnal, azzal céllal, hogy javítsa a nemzetközi kapcsolatokat, amelyek az orosz elnök szerint „rosszabbá váltak a hidegháború idején”. Adódik a kérdés: vajon milyen lesz a viszony az USA és Oroszország között a Trump adminisztráció végén?
Közép-Európa, a pufferzóna
Az amerikai stratégiai gondolkodást több mint száz éve Oroszország kelet-európai terjeszkedése határozza meg. Amerika az orosz forradalom kitörése miatt lépett be az első világháborúba, mert Németország dominanciája az egész európai kontinensen elfogadhatatlan volt számára. A második világháborúban már szüksége volt a szovjetek segítségére is, hogy legyőzze a németeket. Az ára az lett, hogy a későbbiekben Kelet-Európa további sorsáról Moszkvában döntöttek.
Amikor a Szovjetunió összeomlott, volt rá remény, hogy a két globális hatalom félre tudja tenni hosszú ideje tartó nézeteltéréseit. De a remény nem változtatta meg az orosz-amerikai kapcsolatok stratégiai valóságát.
írja a cikk szerzője. Kifejti, hogy amerikaiak szívesen fogadták a kelet-európai egykori szovjet országokat a liberális világban. Részben azért, mert sok pénz volt az egykori szovjet államokban, és a nyugati üzletemberek lelkesedtek a kínálkozó lehetőségért. De az Egyesült Államok számára lehetőség nyílt arra is, hogy az új Orosz Föderáció okozta minden kihívásra gyógyírt találjon azzal, hogy egy erős és nyugatbarát pufferzónával válassza el (Nyugat-) Európát Oroszországtól.
Moszkva azonban klausztrofóbiásnak érezte magát. Kelet-Európa orosz ellenőrzése nélkül Napóleonnak és Hitlernek is sikerült volna legyőznie Oroszországot. Kelet-Európa elvesztése pedig olyan volt Moszkvának, mintha Amerikától elvették volna tengeri kijáratait.
Putyin felemelkedése
Ennek az irányításnak az elvesztése vezetett végül Putyin felemelkedéséhez. Ő testesíti meg az oroszok számára a rendet otthon és az erőt külföldön. Az amerikai elnökök váltakoztak, de Putyin maradt, és ez nem véletlen. Az Orosz Föderáció ne úgy épült fel, hogy profitálni tudjon az USA által kiépített világrendből. Oroszország Putyin előtt megpróbálta adaptálni a liberális demokráciát, ám annak sikertelensége okán ma az átlag orosz ember jobban tart a Putyin előtti bizonytalanságoktól, mint a putyini rendszer hibáitól.
Az egymást követő amerikai elnökök törekvései az amerikai-orosz kapcsolatok rendezésére sorban kudarcot vallottak. Az Obama-adminisztráció nem azért vallott kudarcot, amit tett, hanem mert nem tudott reagálni egy váratlan fordulatra: a Majdani Forradalomra, amely elűzte Ukrajna oroszbarát vezetését. Ez a fordulat vetette el a mai amerikai-orosz ellentétek magvait.
Lengyelország és Magyarország elvesztése Oroszország számára súlyos dolog volt, de Ukrajnáé egyenesen katasztrófa. Nem csak kulturális kötődése volt, de híd szerepet is játszott Európa irányába, ráadásul közvetlenül határos Oroszországgal. Putyin midnen eszközt felhasznált, hogy megakadályozza Ukrajna egészének nyugati érdekszférává tételét: elfoglalta a Krímet és támogatta az oroszbarát szeparatistákat, akik ellenőrzésük alá vonták Kelet-Ukrajnát. Tisztában volt vele, hogy egyetlen orosz elnök sem marad hat sokáig hivatalban, ha kulcsfontosságú ütközőzónákban NATO-csapatok és fejlett amerikai fegyverek jelennek meg.
Eljön az a pont, ahol nehéz döntést kell majd hoznia Moszkvának
Ezt a problémát Moszkva nem tudja megoldani puszta erővel. Oroszország valószínűleg le tudná győzni az ukrán hadsereget, de ez rendkívül költséges húzás lenne. A hódítás után pedig egy újabb kockázatos körülményt vetne fel: minél messzebb vannak a hátországtól a nyugati orosz erők, annál nehezebb megtartani a meghódított területet. Nem beszélve a gazdasági szankcióktól, amelyekkel minden bizonnyal szembesülnie kellene. Még ha a NATO nem is avatkozna be, kérdéses, hogy Oroszország ugyanolyan sikert érne el, mint Grúziában.
Oroszország nem engedheti meg, hogy felbujtó legyen. Bármely orosz agresszió a történelmi közelmúlt tapasztalatai miatt azonnal egybekovácsolná Oroszország ellenségeit. Ezért döntött úgy, hogy modernizálni és fejleszteni kezdi hadseregét, és könnyíteni kell a pénzügyi terheken – még ha ezzel meg is kell nyitni egy rendkívül veszélyes kérdést, az orosz nyugdíjrendszer fenntarthatóságát.
Oroszország számára semmi sem fontosabb, mint Ukrajna megtartása. Nem lehet tudni, miről beszélgetett Trump és Putyin két órán keresztül négyszemközt Helsinkiben, de nem is feltétlenül szükséges ismerni a részleteket. Ukrajna a Nyugat felé hajlik, nyolc hónap múlva pedig ukrán elnökválasztás lesz. Bár az ukrán közvélemény-kutatások nem a legmegbízhatóbbak, eddig Julia Timosenkot hozzák ki győztesen, aki az egykori oroszbarát ukrán elnök, Viktor Janukovics riválisa volt.
Nem számít, ki győz, Oroszország nem engedheti meg magának, hogy egy Nyugat-barát jelölt foglalja el Kijev elnöki irodáját. Az új orosz elnök az orosz revansizmus kivédése érdekében talán bevezeti Ukrajnát a NATO- és EU-tagok közé – lényegében lemond szuverenitásáról, hogy mással szemben megőrizze azt. Ha pedig ez megtörténik, Oroszország nagyon nehéz döntés elé kerül, és az orosz haderőfejlesztéseket elnézve, Moszkva felkészül rá.
Amerika számára, Ukrajna fontos. Az oroszok számára Ukrajna minden
Az is előfordulhat, hogy egy Oroszország számára is elfogadható jelölt győzedelmeskedik. Ebben az esetben Moszkva lassan helyreállítja a károkat és anyagi és politikai támogatást nyújt az orosz-barát hangoknak Ukrajnában – vagyis ott folytatja, ahol 2014-ben abbahagyta.
A harmadik lehetőség, hogy nyugat-barát jelölt győz, de Ukrajna pragmatikus politikát folytatva nem megy keményen szembe Moszkvával ész orosz stratégiai érdekekkel.
Sokat elárul Trump és Putyin négyszemközti két órájáról, hogy miután hazamentek Helsinkiből, Putyin már délkelet-ukrajnai konfliktus eszkalálódásáról beszélt, majd kiszivárgott egy dokumentum, amelyben Putyin felvetette az ukrán állóháború megoldásának orosz javaslatát: egy népszavazást.
Moszkva számára még elfogadható a jelenlegi holtpont az ukrán válság kapcsán, de sokáig ez sem tartható fenn, és nem mutathatja tovább gyengeség jelét ebben a kérdésben. Ez a körülmény fogja meghatározni az USA és Oroszoszág kapcsolatát a Trump adminisztráció idején.
GeopoliticalFutures.com, Körkép.sk
Nyitókép: napi.hu
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
