Görögország a BRICS-ben?

Görögország a BRICS-ben?

Orosz kezdeményezésre a fejlődő országok csoportosulásának fejlesztési bankjába is bevehetik a bajba jutott Görögországot. Egyes elemzők szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök kihasználja a mediterrán állam válságát.

Az orosz Kereskedelmi- és Iparkamara elnöke, Szergej Katyirin szerint jó ötlet lenne bevenni Görögországot a BRICS-be, amennyiben az adósságválságban vergődő állam a fejlődés útjára lép – írja az orosz kormányközeli Sputniknews. A világ legnagyobb fejlődő országait tömörítő BRICS-ben Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika van benne, és ugyan korábban meghatározó gazdasági csoportosulás volt, az utóbbi időben jelentősége egyre csökkent.

A kijelentés előzménye, hogy Jurij Usakov elnöki tanácsadó egy interjúban megemlítette: Vlagyimir Putyin és környezete arra irányuló jeleket kapott, hogy a görögök szeretnének csatlakozni a BRICS Új Fejlesztési Bankjához (BRICS NDB). Hozzátette: érzékelték a médiában megjelent jeleket – az energiaügyi miniszter és a védelmi miniszter-helyettes is jelezte a csatlakozási szándékot –, de hivatalos kapcsolatfelvétel még nem történt az ügyben. Még el sem kezdte működését a bank, egyelőre ez a fő prioritás – véli Usakov.

A bank megalapításáról tavaly nyáron döntöttek Brazíliában, Usakov pedig múlt héten jelezte, hogy ha beindul és működik, nyitott lesz a fejlődő országok számára. Oroszország májusban hívta meg Görögországot a BRICS NDB-be, tagságukról a július 8–9-i BRICS-csúcson fognak dönteni az oroszországi Ufában. Innen jutott el Katyirin odáig, hogy akár a BRICS-be is be lehetne venni a bajba jutott mediterrán államot.

Vedomosztyi: Putyin kihasználja a válságot

Oroszország arra törekszik, hogy a görög válságot kihasználja saját céljainak elérésére – írta kedden a Vedomosztyi című orosz napilap. A befolyásos, hatalomtól független újság arra hívta fel a figyelmet, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő volt az első külföldi vezető, akivel Alekszisz Ciprasz görög kormányfő telefonon beszélt a múlt vasárnapi népszavazás eredményének kihirdetését követően. Egy név nélkül nyilatkozó görög forrás szerint a beszélgetés hétfőn athéni idő szerint dél körül zajlott.

Hírdetés

A Vedomosztyinak nem tudták megmondani Görögország moszkvai nagykövetségén, hogy szó volt-e az orosz elnök és a görög miniszterelnök között arról, hogy Moszkva hitelt nyújt Athénnak, vagy arról, hogy az orosz vezetés megszünteti vagy enyhíti az uniós tagállam Görögországgal szemben tavaly augusztus óta alkalmazott élelmiszer-behozatali tilalmat.

Lelki társak

A Görögországban kialakult helyzet azt mutatja, hogy az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank válsága valóság – vélekedett Vaszilij Lihacsov orosz kommunista párti parlamenti képviselő a Vedomosztyinak nyilatkozva. „Oroszország változtatásokat javasolt ebben az (integrációs) rendszerben” – mondta a képviselő, aki szerint Putyin és Ciprasz között az ortodox vallási azonosság és erkölcsi értékek hasonlósága okán „lelki közeledés és megértés alakult ki”.

Oroszország minden erejével azon van, hogy kihasználja a Görögország és az Európai Unió közötti ellentéteket – árulta el az újságnak egy név nélkül nyilatkozó orosz diplomata. Szerinte az a kérdés, hogy ki kit zsarol jobban. Vagy Ciprasz az EU-t az Oroszországgal szorosabbra font kapcsolataival, vagy Moszkva az EU-t a Ciprasszal meglévő kapcsolatával. A diplomata úgy vélte, hogy ez „csak egy felszínt érintő játszma”, amelynek az a célja, hogy kizárólag propagandisztikus, politikai előnyöket csiholjanak ki. Oroszország nem léphet fel közvetítőként az EU és Görögország között, mivel Brüsszelnek nagyobb a befolyása Athénra, mint Moszkvának. Az ukrán kérdésben pedig a Nyugat nem fog engedményeket tenni Moszkvának.

Nincs szükség Putyinra

Alekszandr Baunov, a moszkvai Carnegie Központ szakértője nem hiszi, hogy Brüsszelnek szüksége volna Putyinra, hogy közvetítsen Ciprasz és az EU között. A görög kormányfőnek viszont „most rögtön van szüksége pénzre, bármilyen projektre, bármilyen feltételek között”. Ciprasznak „teljesen felvértezve” kell érkeznie az euróövezeti tagállamok csúcstalálkozójára, hogy azt mondhassa, „Putyin kész egy éven keresztül finanszírozni Görögországnak ennyit és ennyit”, minthogy szerinte nyilvánvaló, hogy az európai vezetők egy része kelletlenül fog szóba állni Ciprasszal.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »