Az Audi lassan kúszott előre a körúton az esti forgalomban. A távolban, a Blahánál a lámpa zöldre váltott, de a kocsisor mégsem mozdult egy tapodtat sem.
– Sose érek haza, bazdmeg – mormogta magában a sofőr miközben újra üresbe rakta sebességváltót.
A hátsó ülésen Gordon, Conchita Wurst slágerét hallgatva egykedvűen bámészkodott a lesötétített üveg mögött. Nézte a járdán rohanó embereket, akik a szürke házfalak között gondosan kerülgették a kutyaszart, de gondolatban egész máshol járt. Amióta megtudta, hogy a hétvégén Dániába kell utaznia, eluralkodott rajta kicsit a félelem és csak egyetlen kérdés motoszkált folyamatosan a fejében: – mi a faszt mondok majd nekik?
Eltapsoltuk Soros pénzét, eltapsoltuk Hillary pénzét, de egy kalap szart sem ért a félelemkampány. Ezeknek a pusztabunkóknak az Orbán kellett, meg a jobbikos gyökerek. Még szerencse, hogy becsúsztunk az EP-be, mert akkor aztán tényleg kurva nagy cirkusz lett volna, ha még az sem jön össze. Bár szerintem így is lebasznak majd a sárgáig… – cikáztak a gondolatok Gordon fejében.
Az autóban uralkodó szótlanságot a sofőr hangja törte meg:
– Főnök, a Feri mondott valamit? Tudod a Gyurcsány. Erről a Bilderberg-találkáról, hogy nem őt hívták, hanem téged – nézett hátra egy nagy kacsintás kíséretében.
– Nem lihegte túl a dolgot, de zavarta az biztos. Érződött a hangján, amikor felhívott – válaszolta kurtán Gordon, majd órák óta először elmosolyodott, ahogy felidézte magában az ominózus beszélgetést.
Gyurcsány nagyjából fél órát üvöltözött vele a kagylóba, hogy miért nem őt keresték, hogy miért nem vele számolnak, hogy miért nem őt tekintik annak, aki majd az ellenzék élére állhat, amikor mindkét választáson milyen nagy sikereket ért el. A végére már ostoba szarházi volt mindenki, Lagardetől kezdve, Redingen át egészen Kissingerig. Aztán előkerültek a libák, mire Gordon a kis piros telefonkagyló piktogram megnyomásával egész egyszerűen megszakította az egyoldalú társalgást.
– Hülye pojáca – összegezte a lényeget, aztán a gondolatai újra visszakanyarodtak az igazi kérdésre: – mi a faszt mondok majd nekik?
Tanácstalan volt.
Az elmúlt hónapok eseményei nem úgy alakultak, ahogy azt annak idején még az amerikai tréningen megbeszélték. A nagy Bajnai-féle áttörés nem jött létre. Se a politikustársak, se az emberek nem hitték el, hogy ő lehetne az új baloldali ikon. Be kellett vallania, mégha csak önmagának is, hogy rövidtávon elbukott.
– Talán kapok, talán adnak még egy esélyt… – mormolta halkan maga elé, – különben miért engem hívtak volna?
Forrás:radicalpuzzle.blogspot.com
Tovább a cikkre »
