Február másodika Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, amelyhez több egyházi rituálé és népi hiedelem is kapcsolódik. A brummogó időjóstól pedig megtudhatjuk, mikor érkezik a tavasz.
Mit ünneplünk Gyertyaszentelő Boldogasszony napján?
Az akkori törvények szerint a fiúkat negyven, a lányokat hetven napos korukban kellett a zsinagógában bemutatni. A szokásnak megfelelően a szülők, Mária és József áldozatként két gerlicét vagy galambfiókát ajánlottak fel, és az Úrnak szentelték az elsőszülött fiút.
A napot Szűz Mária megtisztulásának is hívják, hiszen ekkor fejeződött be Jézus szülőanyja számára a gyermekágyas időszak.
Ennek leteltével léphetett be Szűz Mária – azaz másik magyar elnevezése szerint Boldogasszony – a szülés után először a templomba.
Hogyan kapcsolódik a gyertya az ünnephez?
A szentelt gyertya magát Jézus Krisztust jelképezi. Mint ahogy a gyertya elfogy, miközben világosságot nyújt, úgy Jézus is fölemészti saját magát, hogy másokat szolgálhasson. Ebből ered a gyertyaszentelés hagyománya.
Az Úr Jézus bemutatását Jeruzsálemben már a 4. században megünnepelték, ekkor még február 14-én, mivel a karácsonyt január 6-án ülték. Attól kezdve, hogy Jézus születésének ünnepnapja december 25-ére került, Jézus bemutatását február 2-án kezdték ünnepelni.
A katolikus egyház azért szentel gyertyát ilyenkor, hogy tudatosítsa a hívekben, Krisztus az örök fény.
A gyertyaszentelő szertartásban sötét templomba, égő megszentelt gyertyával, körmenetben vonulnak be a hívek.
Szent II. János Pál pápa 1997-ben nyilvánította február 2-át, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét a megszentelt élet világnapjává. Azóta ezen a napon az egyház azt a mintegy egymillió férfit és nőt is ünnepli, akik a világon megszentelt életet élnek.
Népi hiedelmek, babonák
Gyertyaszentelő Boldogasszony napjához több, széles körben elterjedt népi hiedelem kapcsolódik. A középkorban ezen a napon először a tüzet áldották meg, ennél gyújtották aztán meg a gyertyát. A szentelt gyertyához számtalan hiedelem fűződött.
A megszületett gyermeket, amíg még nem keresztelték meg „pogánykának” hívták.
Jézus Krisztus jelképe volt a gyertya, ezért a pogányka mellett világított keresztelésig, hogy Jézus vigyázzon rá, nehogy rossz szellemek „kicseréljék”. Majd a keresztelőre – vagy „egyház-kelőre” – az anya vitte az égő gyertyát.
A szentelt gyertyát a sublótban, ládafiában tartották, vagy szalaggal átkötve a falra helyezték.
Turán (Pest vármegye) a belüknél összekötött gyertyákat a szentképre akasztották.
Osliban (Győr-Moson-Sopron vármegye), úgy tartották, hogy a gyertya fénye mutatja a haldoklónak a mennyei utat, füstje pedig elűzi, távol tartja a lélektől a gonoszt.
A Rábaközben, Babóton a hétszer szentelt gyertyát tartották a leghasznosabbnak, ezért évről évre elvitték a templomba megszenteltetni.
Privigyei szlovák hiedelem szerint a kisgyerek hamar megtanul beszélni, ha Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén szentelt gyertyából egy picinyke darabot a nyelve alá tesznek.
Régen a házban Gyertyaszentelő Boldogasszonykor a tüzet mindenütt eloltották és az új megszentelt tűzzel gyújtották meg újra.
Gyógyító és egészségoltalmazó hiedelmek
A népi gyógyászatban is használták a szentelt gyertyákat.
Göcsejben a felpuffadt gyomrú beteg köldökére egy darab égő gyertyát helyeztek, s üvegpohárral leborították, mert a néphit szerint elalvó lángja kiszívta a betegséget. Némelyek torokfájás ellen nyeltek belőle egy darabkát.
A piricsei görög katolikus gazdaasszony tehénelléskor égő szentelt gyertyát vitt az istállóba.
Hercegszántó (Bács-Kiskun vármegye) sokác asszonyai a gyertyával együtt összesodrott piros, fehér, fekete fonalat is szoktak szenteltetni. Odahaza egészségoltalmazó szándékkal gyermekeik nyakára kötötték. Megmondták nekik, hogy nagyon vigyázzanak rá. Csak első tavaszi égzengéskor szakították le.
Vingán (Arad megye, Románia) fiúgyerekek nyakára, lányok hajába, kezükre, ujjaikra, továbbá csikók és bárányok nyakára kötik. Egészen nagyszombatig viselik, utána elégetik.
A bánáti bolgárok a templomba vitt gyertyák kötőszalagját gyermekeik ingébe fűzik, hogy a betegségtől így is oltalmazzák őket.
Időjárás- és termésjósló hiedelmek
Úgy tartották, ha Gyertyaszentelő Boldogasszony napján fénylik az idő, hideg lészen, de ha keményen fagy, vége a télnek. Ugyanígy Üszögös Péter és Mátyás napján.
Jászdózsán (Jász-Nagykun-Szolnok vármegye) úgy mondták:
Ha gyertyaszentelő fényes, akkor szűk termés lesz!”
Bizonyos helyeken a méhészek ezen a napon végigsöprik a kaptárokat, hogy bőségesen legyen méz az évben. Szeged környékén abban hittek, ha szenteléskor nem alszik el a gyertya, akkor jó méztermés lesz. Ez utalás a gyertya viaszára.
Kiszombori (Csongrád-Csanád vármegye) asszonyok a szentelésről hazaérve a gyertyából egy csipetnyit a kilincsre tettek, hogy mindig békesség legyen a háznál, és megveregették vele a gyümölcsfákat, hogy szépen teremjenek.
Megfigyelték, szép nyugodt idő következik, ha délkeleti szelek vannak, ha a Hold igen fehér, ha az esti pír igen magasra terjed a nyugati égen.
A néphitben elterjedt, ameddig besüt a nap gyertyaszentelőkor a pitvarajtón, addig fog még a hó beesni.
A szlavóniai magyarok ezen a napon esőt vártak a jó termés reményében.
Ha ezen a napon jó idő van, akkor későn tavaszodik. Mondogatták is: Gyertyaszentelő napján
Inkább farkas ordítson be az ablakon, minthogy kisüssön a nap.”
A Drávaszögben a tél várható hosszára jósoltak oly módon, hogy gyertyát szúrtak a földbe. Amilyen mélyen a sárba lehet dugni a gyertyát, olyan mélyen fog még fagyni a föld.
Közismert regula: „Ha fénylik gyertyaszentelő, az iziket (tüzelésre használt kukoricaszár) szedd elő!” – azaz még fűteni kell.
Topolyán úgy tartották, hogy minél hosszabb jégcsapok lógnak e napon az ereszről, annál hosszabb kukoricacsövek teremnek majd.
A népi jóslat azt mondja:
Ha fénylik gyertyaszentelő, a szűrödet vedd elő.”
Brummogó időjós
Egyes nézetek szerint Jókai Mór fantáziájában, pontosabban az „Az új földesúr” című regényében született meg az időjós medve alakja. Említett művében így fogalmaz a jóslásról:
Ha azonban gyertyaszentelő napján azt látja a medve, hogy
rút, zimankós förgeteg van (…) akkor a medve megrázza bundáját, megtörli szemeit és kinn marad. Mert a medve tudja azt jól, hogy a tél most adja ki utolsó mérgét.“
Weöres Sándor így írt a Medve töprengéséről:
Jön a tavasz, megy a tél, barna medve üldögél: – Kibújás, vagy bebújás? Ez a gondom óriás!
Ha kibújok, vacogok, ha bebújok, hortyogok: ha kibújok, jót eszem, ha bebújok, éhezem.
Egyéb „állati” időjósok
Ugyancsak ehhez a naphoz kötődik egy másik, kevésbé ismert néphagyomány:
Ha gyertyaszentelőkor énekel a pacsirta, utána még sokáig fog hallgatni”.
Az állatokhoz kapcsolódó jóslás egyébként más népek hiedelmeiben is tetten érhető.
A hagyomány Amerikában sem ismeretlen, a különbség csupán annyi, hogy ott medve helyett erdei mormota szerepel a szokásban. A különös időjóslás a tengerentúlon Pennsylvaniából ered, ahová a német betelepülők hozták magukkal a népi szokást a 18. században.
Az észak-olasz népi szólásokban e napon a medve mellett a farkas is „időjósként” jelent meg.
Németországban a sündisznó viselkedését figyelik.
Február harmadika Szent Balázs napja. Ünnepén a katolikusoknál régi szokás, hogy a pap a templomban szentelt gyertyával megáldja a jelenlévők, főként a gyermekek torkát, hogy a torokfájás elkerülje őket. Ha kíváncsi a naphoz kötődő népi hagyományokra, olvassa el korábbi cikkünket!
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
