Gombaszögben járt a kulturális miniszter – KÉPEKKEL

Gombaszögben járt a kulturális miniszter – KÉPEKKEL

Látogatást tett Gombaszögben Silvia Hroncová kulturális miniszter, aki Orosz Örs társaságában megtekintette a nemrég megújult Andrássy-kúriát, illetve járt a pálos kolostornál is, amelynél épp a szaktárca által támogatott Emberek és várak projekt keretében folyik a munka.

A miniszter végig járta az Andrássy-kúria termeit, Orosz Örs és Máté Tímea, a Szlovák Nemzeti Múzeum – Betléri Múzeum igazgatója társaságában megtekintette a Sine Metu egyesület által létrehozott múzeumot, amelybe a betléri múzeumból is kölcsönöztek kiállítási, berendezési tárgyakat. Ezt követően ellátogatott a szomszédos pálos kolostorhoz, ahol a helyreállítási munkákat a kulturális tárca Emberek és várak nevű projektje keretében végzik.

Silvia Hroncová örömét fejezte ki, hogy ellátogatott Gombaszögbe. „Igazán kellemesen meglepődtem és fellelkesültem azon, hogy mennyit haladtak a munkák 2018 óta. Remekül sikerült felújítani a kúriát, s dolgoznak egy másik jelentős kulturális műemlék, a pálos kolostor feltárásán és megújításán is.

Úgy gondolom, ha elkészül, ez lesz az egyik legszebb turisztikai célpont Gömörben, ahol ennek az ágazatnak a fejlesztésére hatalmas szükség van.

Hírdetés

Ehhez az uniós forrásokból megvalósuló Emberek és várak projekt is hozzájárult. Örülök, hogy eljöttem ide és láttam, milyen jól halad a munka és milyen hihetetlen eredmények születtek itt” – nyilatkozta.

Orosz Örs, a Sine Metu egyesület elnöke elmondta, akkor hívta meg Gombaszögbe a minisztert, amikor a Komáromi járásban található Pat község gyönyörű templománál jártak, amelyet egyébként az évtized műemlékes felfedezésének nevezett.

„A Sine Metu egyesület komolyan gondolja a roma integrációs projektet, már akkor is csináltuk, amikor még nem volt erre támogatási séma. Ezzel a csapattal, a környékbeli ügyes srácok csapatával hat éve dolgozunk együtt. A középkori kőfalak falazásában, a kisebb stukkók, vakolatok restaurálásában, az egyszerűbb kőfaragási munkákban kiváló eredményeket értek el. Most is azért lobbiztam, hogy legyen ilyen támogatási séma a jövőben is.

A miniszter asszony nemrég meghosszabbította a projekt határidejét négy hónappal, az eredeti szeptemberi végzés helyett decemberig tart, úgyhogy mi is addig dolgozunk.

Persze a továbbiakban is, ha esetleg nem is ebből a forrásból, de találunk rá anyagiakat, jövőre is folytatni fogjuk egészen addig, amíg el nem készül” – mondta Orosz.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »