God bless America

Ha most Amerika látja azt, hogy mi történik Amerikában, akkor Amerika azonnal bevonul Amerikába, hogy helyreállítsa a demokráciát Amerikában.

A tengerentúlon most tör a felszínre, amit a látványtechnika elrejteni igyekezett: a God bless America. Bogár László közgazdász professzornak tett föl kérdéseket a Gondola.

– Professzor úr, „Nem helyeslem a Capitolium megrohamozását, de nem áll vitán felül, hogy ha az Antifa és a BLM tenné ugyanezt, a (baloldali) média elragadtatva dicsőítené a faji igazságosság iránti elkötelezettség eme szenvedélyes megnyilvánulását” – kommentálta a washintoni eseményeket Dinesh D’Souza republikánus érzelmű amerikai–indiai gondolkodó. Ez a tragikus kettős mérce mikor kerül a történelem szemétdombjára?

– A rövid válaszom az, hogy soha. De van hosszabb és részletesebb válaszom is. Kedves és gyermekes illúziónak tartom azt a feltételezést, hogy van, vagy lesz olyan, ami nem kettős mérce. Ennek van egy mondhatni evolúciós oka, amit Oswald Spengler sokat idézett mondatában úgy fogalmaz meg, hogy annyi világ van, ahány lény a világon. Minden lény fejében egy senki máséhoz nem hasonlítható univerzum van, saját törvényekkel, és e törvényekre épített „mérce” értelemszerűen másként méri a saját belső univerzumában, mint a másokban létező párhuzamos univerzumokban lejátszódó folyamatokat. A magyar népi bölcsesség ezt úgy fogalmazza meg, hogy ki, mint él, úgy ítél. Tekintettel azonban arra, hogy az ember nem létezhet azon a komplex együttműködési hálón kívül, amit társadalomnak szoktunk nevezni, így minden eddigi emberi lét-berendezkedésnek volt valamilyen eljárás-módja ennek a dilemmának, illetve az ebből adódó feszültségeknek a kezelésére. Az ős-hagyományra épülő szakrális berendezkedésekben még természetes volt, hogy ezeknek a belső univerzumoknak van egy szellemi hierarchiája, ahol mindenki berendezkedhet ugyan a maga belső világegyetemével bármilyen szinten, de az egész rendszer harmonikus működtetése csak úgy képzelhető el, ha tudomásul veszi, hogy el kell fogadnia az övénél magasabb szellemi szintek akaratának való engedelmességet.

A Nemzeti Gárda kellett a „rend” helyreállításához 

A mérce akkor is kettős volt, de ha a rendszer képes volt tartósan méltó életet biztosítani mindenki számára, függetlenül attól, hogy e hierarchiában hol helyezkedik el, akkor ez a fajta kettős mérce nem okozott különösebb konfliktust. Ám itt is előfordulhatott, hogy a rendszer valamilyen ok miatt tartósan képtelennek bizonyult a méltó élet fenntartására, és a parasztlázadások drámai módon mutatták meg a kettős mérce kegyetlenül pusztító gyakorlatát. Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámája elképesztő és egyben megrendítő pontossággal írja le, hogy miként hullik szét egy lét-berendezkedés, ha letér a szakrális rend, és annak szellemi hierarchiáját megalapozó értékek által megszabott útról. És egyúttal azt is megmutatja, hogy az egyén szükségszerűen elbukik, ha ő egyedül akarja helyreállítani a rendet, vagyis, ha erőszakra erőszakkal válaszol, úgy értékelvén, hogy az ő általa alkalmazott erőszak „jó” és helyénvaló. És bár nem szívesen szembesülünk ezzel, de hat-hétszáz éve a felbomlott szakrális rend romjai között botladozik az emberi világ, és e széteső rend bomlástermékeinek mocska mérgez meg mindent. És ahol minden, bármennyire is jogosnak látszó és egyre inkább burjánzó egyéni „rendteremtés” csak még tovább fokozza rendezetlenséget. Az elmúlt évszázadok során már kizárólag olyan berendezkedések léteztek/léteznek, amelyek egyre pusztítóbb és embertelenebb „megoldásokat” próbálnak alkalmazni e dilemma feloldására. A mostanában uralkodó liberális demokrácia fantázia-néven értékesített termék, félrevezető ön-megnevezésével szemben talán a legdurvább és egyben legcinikusabb diktatúra ezek közül, ahol egy jól szervezett kisebbség tartja növekvő terror alatt a szervezetlen többséget. Persze azt a berendezkedés urai is tudják, hogy e diktatúra fajlagos üzemeltetési költségei alacsonyabbak, ha az alávetettek úgy élik át mindezt, hogy végül is szükségleteik többsége egy még éppen, hogy elfogadható szinten kielégíthető. Ez az „etetni is kell a birkát, ha nyírni akarjuk” felvilágosult parazita bölcsessége. Erre épült a New Deal az 1929-33-as válság után és a nyugat európai jóléti állam a háború utáni évtizedek során. Ám ahogy a globális átrendeződések nyomán az elitek egyre gátlástalanabbak lettek, az alattvalók folyamatos „pacifikálására” szolgáló erőforrások pedig megfogyatkoztak, a feszültségek növekedni kezdtek. Néhány évtized alatt az „amerikai álom” rémálommá vált, az alávetettek számára évtizedek óta napi szintű evidencia az uralmi elitek kettős mércéje, és ez lassan tektonikus erejű feszültségeket szül. Sütő András drámájára utalva Kolhász Mihályok százmillióinak állandó tapasztalata most már évtizedek óta a cinikusan rutinszerűen alkalmazott kettős mérce. Az elitek pedig folyamatosan egyre destruktívabb válaszokat adnak az egyre mélyülő válságra. Gigantikus média-fegyvereikkel hamis valóságokat gyártanak le az alávetettek számára, önpusztító hamis szükségletekkel, és legfőképpen hamis valóságképpel. Ahol a valóságos ellenfelek helyett éppen azokkal fordulnak szembe, akikkel egyetértésre jutni és összefogni kellene a közben cinikusan röhögő igazi ellenséggel szemben. Az a most már nyíltan elmélyülő polgárháború, amelyben önmagát készül elpusztítani Amerika jobb sorsra érdemes, éppen saját uralmi elitje által kifosztott népe arra utal, hogy Donald Trumpnak sajnos nem sikerült elbeszélni, hogy mi is van a mesterségesen legyártott hamis valóságok látványtechnikai díszletei mögött. Mentsége ugyan nincs, de van magyarázat. És ez a magyarázat az, hogy a világtörténelem leghatalmasabb média-gépezetével állt szemben és rosszul mérte fel az erejét, így bukása valójában még 2017-es beiktatása előtt eldőlt, amikor lényegében tétlenül kellett szemlélnie, hogy a mesterségesen keltett média hisztériával legfőbb szellemi segítőit azonnal kilőjék mellőle, sőt őt magát is vád alá helyezzék. És ha ehhez azt is hozzá tesszük, hogy (elvileg) a világ legnagyobb végrehajtó hatalmával rendelkező személyeként annyit sem tudott elérni, hogy legalább a legnyilvánvalóbb választási csalásokat ne követhessék el ellene, akkor minden együttérzésünk ellenére azt kell mondanunk, hogy bukása, ugyanúgy, ahogy Kolhász Mihályé, szükségszerű volt. Sőt nem megalapozatlan az a feltevés sem, hogy vesszőfutásnak nemcsak, hogy nincs vége, de most kezdődik majd csak igazán. A Birodalom urai ugyanis személyén keresztül akarnak példát statuálni, hogy így jár minden lázadó, és hogy jól gondolja meg mindenki, aki a demokrácia terrorjával szembeszegül.

– Egy hungarofób politikus, aki 2006-ban rendőrnek öltözött, de máig azonosítatlan terrorlegénységet uszított a törvényesen demonstráló budapestiekre, és ezekre fejmagasságban gumitölténnyel lövetett, nos ez a szélsőséges figura most „nárcisztikus populizmussal” címkézi az amerikai elnököt. Döbbenetes módon: a „nárcisztikus populizmus” pont erre a tömegbe lövető hungarofób politikusra illik a legtökéletesebben. Mennyire valószínű, hogy a tudattalan lökte felszínre ezt a telitalálatnak beillő önjellemzést?

– Én inkább azt javasolnám, hogy ne emeljük „valakivé” azt a személyt, akiről szó van azzal, hogy a személyének bármilyen jelentőséget tulajdonítsunk. Ő sem egyéb, mint egy csere-szavatos alkatrész a globális mesterséges valóság-ipari művek szerszámellátó részlegének tárolóiban. Ami az általa használt fogalompárt illeti, a populizmussal nem érdemes foglalkozni. Ahogy már többször említettem, a globális média folyamatosan gyárt le olyan hamis és mérgezett fogalmakat, amelyeknek semmiféle valóságos jelentése nincs, kizárólag fegyverként, többnyire a megbélyegzés, lejáratás fegyvereként használható, így meg kell próbálnunk nem létezőnek tekinteni őket, mert egyébként akaratlanul is hozzájárulunk mérgező hatásuk terjesztéshez. Talán legyen elég annyi, hogy ez a fogalom azok lejáratására és megbélyegzésére jött létre, akik úgy vélik, hogy a liberális demokrácia fedőnevű berendezkedés hamis és pusztító identitásokat erőszakol rá az ezt elfogadókra, és ezért az eredeti önazonosság felé próbálnak tájékozódni, már pedig a világ „nem létező” urai számára, ez a legfőbb lét-bűntett.

Fejmagasságban kilőtt gumitöltény a „demokrácia” védelmében 2006-ban Budapesten 

A nárcisztikus jelző ugyan egy létező ontológiai kórképet ír le, de ez sajnos annak az egész végzetes lét-berendezkedésnek a legmélyebb sajátossága, amelynek zsákutcájába egyre mélyebbre látszik nyomulni az elmúlt hat-hétszáz év során az emberiség. Christopher Lash magyarul a nyolcvanas években az Önimádat társadalma címen megjelent könyve viszonylag pontosan leírta annak a történelmi folyamatnak a mechanizmusait, amelyek a „modern embert”, tehát a nyugatias modernitás engedelmes munkaerő és fogyasztóerő állatának lét-karakterét azzal a hamis téveszmével „töltik fel”, hogy ő a világ közepe.

Christopher Lash

Pedig valójában csak arról van szó, hogy a fogyasztóerő állatként történő alávetés és kifosztás válik sokkal könnyebbé ennek a hamis lét-karakternek az általánossá tételével. Bármilyen nehéz is ezzel szembesülni, a modern ember nem tud nem nárcisztikus lenni. Christopher Lash persze nem hatol le a legmélyebb ontológiai szintre, ahol a legvégső magyarázat lakozik, az az egyszerű összefüggés, hogy a nárcisztikus lét-karakter valójában az Istentől eltávolodó, így logikusan önmagát önmaga hamis istenévé tevő modern ember legfőbb jellemzője. Tehát az itt idézett fogalom-pár egyik eleme egy mérgezett hamis fogalom, a másik pedig egy lét-elméleti közhely, vagyis ez a fogalom-pár, az alkalmazójával együtt a szó szoros értelmében „semmit mondó”, ezért szelíd derűvel talán inkább tartózkodni kellene attól, hogy ide idézzük őket.

– Idehaza 2002-ben egy egyszázalékos fölény fordult át rejtélyes módon egyszázalékos hátránnyá. A szavazatszámlálásról utólag tett kijelentések ellenőrizhetetlenek, hiszen a voksokat akkor vészes gyorsasággal megsemmisítették. Ám egyértelműen bizonyítást nyert, hogy a Hercegprímás utcai logisztikai központban, amelyben idegen informatikusok is ügyködtek, választásnapi mozgósítás folyt, amely beleütközött az akkori törvényekbe. Az ellenőrizetlen amerikai nyilatkozatok szerint most az egyszázalékosnál jóval nagyobb előny fordult át rejtélyes módon egy éjszaka alatt a másik oldalra. Elképzelhető-e, hogy a polgárháborús jelenetek emiatt törtek felszínre?

– Ez legfeljebb az utolsó csepp lehetett abban a bizonyos pohárban. Egyébként, ahogy az előbb már utaltam rá, aki a választások megszervezésekor a végrehajtó hatalom uralmi pozíciójában van, az csak önmagának tehet szemrehányást, ha még arra sem képes, hogy a mégis csak általa ellenőrzött államgépezeten keresztül minimalizálja a csalást, ha már kizárni persze soha nem lehet. Mindkét esetben négyéves kormányzás közeledett a vége felé, ha négy év nem elég az államgépezet ellenőrzés alatt tartásának ahhoz a szintjéhez sem, ami a legnyilvánvalóbb csalásokat kizárja, akkor ezt csak önkritikaként lehet értelmezni. Ráadásul Donald Trumpnak aztán végképp semmiféle illúziója nem lehetett azzal kapcsolatban, hogy mi várható.

Az elnök

Az, hogy a nyilvánvaló csalások felderíthetetlenek és bizonyíthatatlanok maradtak, arra utal, hogy az elnök négy évi kormányzás után is teljesen képtelen volt az állam elemi szintű ellenőrzésére. Ez ahhoz képest, hogy az általa „mocsárnak” nevezett deep state „lecsapolását” ígérte kormányzásának kezdetén, elég sovány eredmény. Bár, ha figyelembe vesszük, hogy ahogy már említettem, még beiktatása előtt „kilőhették” mellőle legfőbb segítőit, így nem meglepő, hogy szinte kizárólag olyan dolgokban volt „sikeres”, amelyek vagy nem keresztezték a birodalom és annak belső állama, a deep state stratégiai céljait, de kifejezett jól is jött számukra,

– Washingtonban a Capitoliumot, Budapesten az Országházat támadták. A magyar fővárosban kiképzett, felbérelt utcai harcosok okoztak sérüléseket a rendőröknek. A magyarországi utcai erőszak politikáját szervező háttérkülönítmény most a washingtoni erőszakpolitika szidalmazásával hogyan leplezi le önmagát?

– Az úgynevezett forradalom, felkelés, lázadás mind-mind „csinálva” van, és azok, akik résztvevői, azoknak nem sok közük van ehhez a csináltsághoz. Maximum a bérgyilkos státuszát jelenítik meg, vagyis valójában senkik, embernek látszó tárgyak csupán. És ebből a szempontból teljesen azonos kategória az 1793-ban gyilkológéppé váló jakobinus csőcselék, a pesti hajóállomáson 1848-ban Lamberg Ferenc vezérkari főnököt életétől megfosztó csoport, a szórakozásból is unottan gyilkolászó Lenin-fiúk 1919-ben, vagy 1956-ban a Köztársaságtéri ávósokat meglincselő tömeg.

A Lenin-fiúk 1919-ben

Nincs jó erőszak, meg rossz erőszak, csak erőszak van, és ezt háromezer éve mindig Káin utódai szervezik, de mindig mások szoktak belehalni, és/vagy a pusztító következményeket hetedíziglen elszenvedni. Az erő és erőszak ugyanis nem szinonimái egymásnak, hanem antonimák, vagyis egymás ontológiai ellentétei. De mivel erőszakot mindig az alkalmaz, aki gyenge, így az egyetlen reményünk az lehet, hogy egyszer végül önmagát emészti fel ez a történelmi alany.

– Hazákban a Direktórium jellegű szélsőséges csoport vezetője robbanószerkezetet dobott a rendőrök közé, emiatt eljárást indítottak ellene.

Az ügyészség bizonyító felvétele

Akkor miért nem tiltakoztak a demokratikusan megválasztott politikusokra támadó szélsőség vérgőzös akciója ellen azok, akik ma a demokráciát féltik?

– Azért mert, lévén jelképes bérgyilkosok, ez a szakmájuk, tehát csak azt teszik, amire megkonstruálták őket. Nekünk meg az a dolgunk, hogy mi is azt tegyük, ami a mi küldetésünk és hivatásunk.

– Hazákban az erőszak politikusai betörtek az MTVA székházába, ott egy szélsőséges politikus nyolc napon túl gyógyuló sebesülést okozott egy dolgozónak. Emiatt eljárás indult ellene. A demokráciára a szélsőség „azért támadt erőszakkal, mert a többség más elnököt választott, mint akit ők szerettek volna” – fogalmazott most Washingtonra utalva egy tömegbe lövető politikus. A magyarországi demokráciának van-e akkora nyilvánossághálózata, hogy a felszínre bukó hazugságpolitikát több millió polgár előtt leleplezze?

– Lassan közeledünk az időknek vége felé, azért nem sok értelme van már annak, hogy azzal áltassuk magunkat, hogy a nyugatias modernitás úgynevezett demokráciája az emberi lét-berendezkedések legtökéletesebb történelmi csúcsa. A demokrácia már az antik görögség korszakában is egy degeneratív berendezkedés volt, ahol a mindig alávetett és kifosztott nép kizárólag hivatkozási alap, és arra szolgál, hogy az egymással vetélkedő oligarchikus csoportok között a szűkös erőforrásokért folyatott gyilkos háborúban öljön és meghaljon ezekért az oligarchikus érdekekért.

Bogár László

A jóravaló több millió polgárnak leginkább ezt a globális színjátékot kellene leleplezni, de belátom, ezt egyelőre nem tehetjük, mert végzetes csapdában vagyunk. Ezért szemléljük inkább a Hamvas Béla által ajánlott transzcendens derűvel a történéseket. Nagyjából úgy, mint az a legújabb mém, amely szerint ha most Amerika látja azt, hogy mi történik Amerikában, akkor Amerika azonnal bevonul Amerikába, hogy helyreállítsa a demokráciát Amerikában, mert mint tudjuk, a demokrácia helyreállítása a legfontosabb dolog.

Molnár Pál

Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »