Gázspray-t osztott a jobbikos Novák Előd Bécsben

Gázspray-t osztott a jobbikos Novák Előd Bécsben

A politikus a Magyar Nemzetnek elmondta, körülbelül 30 gázspray-t osztottak szét, elsősorban nőknek, de néhány férfi is kért és kapott „a hasznos ajándékból”.

„A szélsőjobboldali Jobbik gázspray-t osztogat Bécsben! Ez a rendőrség szerint jogellenes” – tette közzé a Facebookon Ewa Dziedzic, a Zöldek felsőházi képviselőnője. Novák Előd, az akciót szervező parlamenti képviselő a Magyar Nemzetnek részben cáfolta a feminista politikus szavait: nem a Jobbik szervezte az eseményt, hanem az Alfa Szövetség nevű életvédő szervezet, a Jobbik csak segített a program megvalósításában. Elmondta, az osztrák és a magyar törvények szerint rendezvényen tilos ilyen önvédelmi eszközöket osztogatni, azon kívül – például buszmegállóban – azonban lehetséges. – A rendőrséggel nagyon korrekt volt az együttműködésünk – közölte, és hozzátette, körülbelül 30 gázspray-t osztottak szét, elsősorban nőknek, de néhány férfi is kért és kapott „a hasznos ajándékból”.

Hírdetés

Novák elmondta, jöttek tüntetők, ők is kaptak a német nyelvű szórólapokból, de azt el sem olvasva a földre dobták, és nekiálltak hőzöngeni. Ennek ellenére sokan odajöttek hozzánk és kértek tőlünk gázspray-t – tette hozzá. Elmondása szerint olyan nagy siker volt, hogy a három tervezett helyszín közül csak a Hauptbahnhofnál és a Bécsi Egyetem főépületénél került sor az osztogatásra, mivel ilyen hamar elfogyott a spray-készlet.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »