Amikor először éltem Bulgáriában 1986-1992 között, az első születésnapi ünnepségen, melyen részt vettem, a házigazda szólt nekem, hogy számomra bizonyára unalmas lesz a torta, mert a világhírű magyar Garas-tortából rendelt.
Bevallom, nem mertem őszintén bevallani, hogy életemben most hallok először erről a “világhírű” édességről, szóval csak bólintottam.
S tényleg: szép is volt, jó is volt. Kb. mintha egy Sacher-tortából kivették volna a baracklekvárt, de hozzátettek volna diót és gesztenyét, felülre meg rászórva valami zöldes valamivel kevert kókuszreszeléket.
Aztán persze utána néztem mi ez. Bulgáriában valóban mindenki azt hiszi, ez egy közismert magyar cukrászati termék. Hiszen a neve is magyar, vannak is magyar emberek Garas névvel máig.
Lassan kiderült a sztori. S a tényleges magyar kapocs.
Annak idején, amikor a félévezredes török uralom után ismét lett bolgár állam, a nagyhatalmak előírták, Bulgária számára kötelező a monarchikus államforma, viszont nem választhat meg bárkit a bolgár parlament uralkodónak. A megállapodás szerint egyrészt Oroszországnak, másrészt Törökországnak, harmadrészt a nyugatnak vétójoga volt a választásra. Így olyan embert kellett találni, aki mindenkinek megfelel.
Végülis ez a fiatal Alexander Battenberg herceg lett, aki apai ágon a német Battenberg-házból származott, anyja viszont lengyel nemzetiségű orosz állampolgár volt. Ezen kívül az orosz cár rokona, az orosz cár felesége Alexander Battenberg nagynénje. Maga a herceg egyszerre volt 3 ország állampolgára, német, orosz, s osztrák-magyar, természetesen ezekről aztán lemondott 1879-ben amikor bolgár államfőnek lett választva. Bolgár szemszögből előnye volt, hogy egyszerű tisztként részt vett az 1877-1878-as háborúban, Bulgária felszabadításában, az orosz hadsereg tagjaként.
Amikor 1879-ben megkezdi az uralkodását Szófiában mint I. Alekszandar fejedelem, ambíciózus tervei voltak a főváros modernizálására. Az akkor alig 12 ezres városban egyetlen burkolt utca se volt, hiányzott gyakorlatilag minden intézmény, amihez az akkor 22 éves fejedelem hozzászokott Szentpéterváron, Berlinben és Bécsben – e három városban élt korábban -, így igyekezett a helyzeten javítani külföldi szakemberek behozatalával is.
Mivel a pénz kevés volt, olyan dolgokkal kezdte, melyek olcsók, de látványosak. A fő terület: nyugati ruhaviseletek elterjesztése a korábbi török divat helyére, s az étkezés. Be lett hívva több cseh sörkészítő mester, kezdjenek sörfőzdék alapításába, ezek nagy része mind a mai napi létezik egyébként. Aztán jött a cukrászat, ehhez Bécsben toborzott a fejedelem, s úgy alakult, hogy a legtöbb bécsi cukrász, aki hajlandó volt vállalni a Bulgáriába költözést, magyar volt. A XIX. sz. 80-as éveiben egész csapat magyar cukrász telepedett le, elsősorban a nagyvárosokban.
Az egyik ilyen ember Garas Koszta, a neve azért gyanús, valószínűleg magyar-szerb vagy magyar-horvát keverék lehetett, nem hiszem, hogy létezhetett akkor magyar ember “Koszta” névvel. Van olyan forrás is, mely szerint magyar apa és cseh anya a név oka. Szerintem a szerb verzió valószínűbb, mert amikor 1894-ben Garas megházasodik, ezt ortodox templomban teszi. Ő magát mindenesetre következetesen “osztrák-magyarnak” mondta, ebben a formában.
A lényeg: a fejedelem megbízta, találjon ki valami új tortát. S ennek eredménye a Garas-torta. Maga Garas egyébként szerényen Pischinger-tortának nevezte el, egy osztrák cukrász kollégája tiszteletére, akiről vette saját elmondása szerint az ötletet, de hamarosan a köznép átnevezte Garas-tortának.
Garas először egy ruszei szállodában vezeti a cukrászatot, majd Szófiába költözik, ott az egyik akkori szálloda cukrászatának vezetője lesz, majd amikor a szálloda tulajdonosa csődöt jelent, átveszi tőle az egész szállodát, tulajdonosa és igazgatója lesz. 1917-ben hal meg, nincsenek utódai.
Viszont vannak máig az akkori magyar cukrásznemzedékből leszármazott emberek.
Ami a fejedelmet illeti, uralkodása nem tart sokáig. Folyamatosan próbálja vinni egyszerre mind az oroszpárti, mind a nyugatpárti vonalat, aminek eredményeként végül minden külföldi hatalom megharagszik rá. 1886-ban kénytelen lemondani, elhagyja az országot, Grazban lévő birtokára költözik. Fiatalon hal meg, 1893-ben. Ekkor azonban testét Szófiába szállítják, ahol mauzóleumot építenek számára. A mauzóleumot a kommunista hatalom sem rombolta le, az ma is létezik, csupán 1946-1991 között le volt zárva a látogatók elől.
Ez a nyaralós videóm, teljes 5 óra, csak nagyon unatkozó embereknek ajánlom, de 08:45 és 09:16 között haladok át a szóban forgó téren:
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
