Gálvölgyi Jánossal kapcsolatos fontos bejelentést tett Pintér Béla és társulata

Gálvölgyi Jánossal kapcsolatos fontos bejelentést tett Pintér Béla és társulata

Az ősszel induló évadban a társulat tagja lesz a hirtelen kórházba kerülő színész.

Pintér Béla és társulata Facebook-oldala azt írja bejegyzésében, hogy nagyon aggódnak a színészért, aki a múlt héten hirtelen lett rosszul, és napokig az intenzív osztályon ápolták.

„Tegnap már szerencsére sokkal jobb híreket kaptunk, és igazán megható volt, hogy amint János meg tudott szólalni, először a társulatról kérdezett. Így hát ezennel szeretnénk bejelenteni: Gálvölgyi János a következő évadtól társulatunk tagja, és számítunk rá szeptemberi bemutatónkban is. A próbafolyamatot a tervek szerint június közepén kezdjük, János pedig akkor csatlakozik majd hozzánk, amint ezt az egészségi állapota lehetővé teszi” – írják.

Hírdetés

Eddig is játszott a társulat pár darabjába, de most először lesz a tagja.

Azt is közölték, hogy nem kizárt, hogy a júniusi Marshal Fifty-Six, illetve Kaisers TV, Ungarn előadásokat ideiglenes beugrásokkal tartják majd meg.

Nyitókép: Forrás: Facebook/Pintér Béla és Társulata

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »