Ha ebben a történetben valakinek szégyellnie kell magát, az nem Orbán Viktor, sokkal inkább az Orbán-fóbiások, akik most lelkészi támogatást kaptak.
Szégyellje magát! Ezt mondaná Orbán Viktornak Iványi Gábor, ha találkozna vele. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője évek óta elszámolási vitában áll a magyar állammal. Ennek következtében az adóhivatal nemrég inkasszóval emelte le köztartozásaikat a számlájukról, majd nyár végén az anyagilag ellehetetlenült oktatási intézményeiktől megvonták a működési engedélyt.
Ezért aztán Iványi kétségbe vonta a miniszterelnök hitét, mondván: világosan látszik, hogy Orbán Viktor nem hisz Istenben, nem hisz abban, egyszer Isten ítélőszéke elé kerül, és el kell számolnia minden korábbi tettével. Szerintem végtelenül primitív, lelkészhez méltatlan megközelítés valakinek a hitét csupán a számonkéréstől való félelem intenzitásával megmérni, de amúgy is kérdéses, miért is olyan egyértelmű, hogy a kormányfő nem tudna elszámolni a tetteivel. Szerintem el tud. Nincs ugyanis Iványi Gáborra testálva annak megítélése, kinek a tettei tetszenek a feljebbvalónak, és kit fog elégetni a poklok emésztő tüze.
Ellenben Iványinak szabadság adatott abban a tekintetben, hogy dönteni tudjon saját cselekedeteit illetően arról, mi a jó és mi a rossz, és minden nap tehetne is valami jót. Szerintem valamikori jó viszonya megromlását Orbán Viktorral ilyen felelősséghárításra használni saját intézményvezetői kudarcainak palástolására inkább szégyellni való, mint jótett.
Átvenni a tudományos mindensz…rizmus ama alaptézisét, hogy mindenért Orbán meg a kormány a hibás, erőteljesen átpolitizálja a szegény hátrányos helyzetű gyerekek sorsáért érzett aggodalom hirdetését, jelentősen rontva annak hitelességét. Hiszen segítséget is lehetett volna kérni, meg is lehetett volna egyezni adóhivatallal, oktatásirányítással vagy egyenesen a kormányfővel, de erre való képtelenségét, a hajlandóságának hiányát ugyanabban az interjúban bizonyítja az ellenzéki aktivistává vedlett lelkész. Azt állította ugyanis, hogy Orbán Viktor a kétezres évek elején megüzente neki, ha kiáll vele egy közös fotóra, akkor kiemelt támogatást fog kapni, mire ő visszaüzent, hogy erre nem tart igényt.
Mielőtt bárki példát merítene a hősies bátorságnak eme megnyilvánulásából, nem árt visszagondolni azokra az időkre, amikor Iványi támogatói és baráti köre abban az SZDSZ-nek nevezett csoportosulásban tobzódott, amelyik lázasan készülődött a visszatérésre a hatalomba a posztkommunistákkal karöltve.
Az első Orbán-kormányt véletlen balesetnek tekintették a magyar politikatörténetben, úgyhogy Iványi elhatárolódása inkább lett volna már akkor is balliberális politikai kiáltvány, mint a függetlenségét foggal-körömmel védelmező intézményvezető hőstette.
Hangsúlyozom, ha lett volna. Ám Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke erősen kétségbe vonta a lelkész sztorijának hitelességét, amikor azt állította, Iványi Gábor hazudik. Orbán Viktor ugyanis nem szokott üzengetni senkinek, így Iványinak sem. A sajtófőnök még hozzátette, hogy a hazugság nem szép dolog, különösen egy paptól nem. Anélkül, hogy le akarnánk ereszkedni a Tóta W.-félék szellemi pöcegödrének aljára, ahol vallási vezetőket gyalázni mindennapos és kötelező penitencia, egyet kell értenünk a sajtófőnökkel.
Különben még azt kell gondolnunk, valami sokkal nagyobb dolgot ígérhetett Iványinak Magyar Péter, akit egyenesen a változás utolsó reményének és letéteményesének nevezett a többször citált interjúban. Csak nem arról van szó, hogy ez elől már nem tudott elugrani a lelkész úr?
Egy viszont biztos. Ha ebben a történetben valakinek szégyellnie kell magát, az nem Orbán Viktor, sokkal inkább az Orbán-fóbiások, akik most lelkészi támogatást kaptak. Kenjék a hajukra.
Gajdics Ottó – www.magyarnemzet.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
