Gabi Totova, avagy a celebhülyeség határa

Gabi Totova, avagy a celebhülyeség határa

Az alább olvasható írás a felvidéki Körkép.sk oldalon jelent meg.

Tóth Gabi, az ismert magyarországi énekesnő és zsűritag úgy döntött, arculatot vált, és a későbbiekben Totova néven folytatja pályafutását. A Petőfi TV-nek nyilatkozva elárulta azt is, honnan a név eredete. A hírre először a dunaszerdahelyi.sk portál hívta fel a figyelmet (itt látható, 4:50-től).

„2010-ben kaptam ezt a nevet, amikor elmentem Dunaszerdahelyre fellépni, és így konferáltak fel a színpadra. Nagyon mókás volt számomra, mert így még nem hallottam ebben a formában nevemet. Azóta ez rám ragadt. A baráti társaságom engem már évek óta Tótovának hív. Amikor kijöttem azzal, hogy új stílussal szeretnék az embereknek kedveskedni, akkor egyértelmű volt, hogy ez a név nem véletlenül jött akkor“ – mondta Tóth Gabi a műsorban.

Asszimiláció mint követendő példa?

És itt jön a probléma. Ami ugyanis az ő számára mókás, egy új brand kezdete, az a szlovákiai magyarok számára állandó küzdelem. Az -ová utótagot ugyanis a nők Szlovákiában általában megkapják, ha kérik, ha nem. Az elmúlt években kampányok sokasága próbált „ovátlanítani” Dél-Szlovákiában, felhívva a figyelmet a magyar névhasználat fontosságára, ezzel is jelezve a magyar nemzethez való tartozást Felvidéken is.

És akkor jön egy énekesi tehetséggel gazdagon, ám intelligenciában annál szerényebben megáldott énekesnő, és öncélú magamutogatásában úgy dönt, a felvidéki magyarság asszimilációjának egyik nyilvánvaló jelével próbál a későbbiekben kitűnni.

Tóth Gabi a haknijain olyan néven lép fel es konferáltatja fel magát, ahogy csak akarja. Legfeljebb a jóérzésű felvidéki magyar rajongói elfordulnak tőle (az eddigi felháborodott reakciókból látni, hogy sokan fordítanak hátat neki), és remélhetőleg sokkal kevesebb fellépés-felkérést kap majd a Felvidéken, ahonnan bizonyára kevesebb szavazatra számíthat majd a versenyben.

Hírdetés

A közmédia nevel és példaképeket mutat be. Ez nem az

És bár “művészi” szabadság ide vagy oda, annak is jobban örülnénk, ha a közmédia Dal 2017 című produkciójába nem ilyen névvel kapna médiafelületet és fellépési lehetőséget.

A közmédia ugyanis értéket közvetít, a Dal című népszerű műsor pedig nevel, és példaképeket vonultat fel.

Már csak ezért is lesz fájó a felvidéki tévénézőknek Totova fellépéseit látni, miközben úton-útfélen a magyar indentitásuk megőrzéséért küzdenek.

Mozgalom és aláírásgyűjtés Totova bojkottjára?

Nem lennék meglepődve, ha felháborodott felvidéki magyarok ezrei indítanának mozgalmat Totova tömeges bojkottálása érdekében, esetleg egész Dél-Szlovákiára kiterjedő aláírásgyűjtés indul indulna annak érdekében, hogy Tóth Gabi az eszét is használja.

A Felvidék Totova helyett inkább Tóth Gabit látná szívesen A Dal 2017-ben.

Kálmán Éva


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »