Futball, NB I – A bajnok FTC otthonában pecsételődhet meg az MTK sorsa

A bennmaradásért küzdő MTK-nak mindenképpen győznie kellene a bajnok Ferencváros otthonában a labdarúgó Nb I 32. fordulójának szombati játéknapján, de lehetséges, hogy reményei életben tartásához ez sem lesz elegendő számára.

Az MTK-nál az örökrangadó kezdése előtt már tudni fogják, maradt-e még matematikai esély a kiesés elkerülésére. Ez a Budapest Honvédon múlik, amely a Mezőkövesd legyőzésével az utolsó előtti fordulóban kiejtheti az MTK-t és a jelenleg sereghajtó Gyirmótot is.
   
A papírforma természetesen a házigazda FTC sikerét ígéri, bár a legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésükön négy döntetlen mellett mindössze egy ferencvárosi győzelem született. Az élvonalban eddig 220 alkalommal találkoztak egymással, kilencvenszer az FTC, 78-szor az MTK nyert, 52 meccsen pedig döntetlen volt az eredmény.
   
A szombat esti mérkőzés után adják át az aranyérmeket az immár 33-szoros bajnok házigazdáknak, és ezúttal a szurkolók is ott lehetnek a pályán az ünnepség közben.
   
A Gyirmótnak vasárnap Zalaegerszegen kellene győznie, de ebben az esetben is csak akkor maradna esélye a bennmaradásra, ha a Honvéd szombat délután kikap a Mezőkövesdtől.
   
A Kisvárda és a Puskás Akadémia már biztosította dobogós helyezését és a Konferencia-liga-selejtezős indulását, a hátralévő két fordulóban „csak” az ezüst- és a bronzérem a tét számukra. A felcsútiak szombaton Debrecenbe látogatnak, a szabolcsiak pedig vasárnap a Magyar Kupa-döntős Paks otthonában szerepelnek.

NB I, 32. forduló:
   
   szombat:

Debreceni VSC-Puskás Akadémia FC 14.45

Budapest Honvéd-Mezőkövesd Zsóry FC 17.00

Ferencvárosi TC-MTK Budapest 19.15

Hírdetés

    vasárnap:

Paksi FC-Kisvárda Master Good 14.05

Zalaegerszeg-Gyirmót FC Győr 16.15

Újpest FC-MOL Fehérvár FC 18.45

    A tabella:

 1. Ferencváros                                     31 21 5 5 58-27 68 pont – bajnok
 2. Kisvárda Master Good                     31 14 11 6 47-33 53 – KL-selejtező
 3. Puskás Akadémia FC                       31 14 11 6 41-31 53 – KL-selejtező
 4. MOL Fehérvár FC                            31 13 7 11 45-40 46
 5. Paksi FC                                          31 12 6 13 73-60 42
 6. Újpest FC                                         31 11 7 13 46-45 40
 7. Zalaegerszeg                                   31 10 9 12 43-55 39
 8. Debreceni VSC                                31 10 8 13 44-48 38
 9. Mezőkövesd Zsóry FC                     31 10 7 14 35-46 37
10. Budapest Honvéd                           31 9 7 15 46-50 34
11. MTK Budapest                                31 7 9 15 22-50 30
12. Gyirmót FC Győr                            31 6 11 14 32-47 29


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »