Napokon belül kezdődik a várva várt, a globális vírushelyzet miatt egyszer már elhalasztott futball Európa-bajnokság. A részben Budapesten megvalósuló világeseményre egy-kettőre elfogytak a jegyek és mind a szlovák, mind a magyar válogatott kerülőúton ugyan, de sikeresen kvalifikálta magát. Remek alkalom ez arra, hogy visszatekintsünk e páratlanul népszerű sportág szigetországi kezdeteire. Hogyan vált a több mint 100 éve ezelőtt lenézett „rugdosósdiból”, egy globális márka, ami több százmillió embert képes a stadionokba csábítani, illetve a képernyők elé ültetni.
A labdarúgás annyira az angoloké, hogy a „football” szó is Angliában jelent meg először 1486-ban. A játék korai változatát, vagyis amit annak lehetett nevezni, annak durvasága, valamint amiatt, hogy a beszámolók szerint „elvonja az ifjak figyelmét az olyan komoly testedzéstől, mint a hadi tudományok művelése”, már 1304-ben betiltotta II. Edward király. Azonban a játék fokozatos „finomodása” végül lehetővé tette, hogy Angliában az 1850-es években megalakuljanak az első futballklubok.
A foci kezdetei nagyon kaotikusnak bizonyultak, mert sok mindenre egyszerűen nem létezett szabály, például hogy döntetlen esetén mi történjen: újrajátszás, vagy hosszabbítás jöjjön? Jól jelzi a kuszaságot, hogy majdnem minden városnak, iskolának saját szabályai voltak, ami problémássá tette a meccsek megszervezését. Az Old Etonians csapata például kétféle szabályrendszert is kidolgozott a különböző típusú pályákhoz. Ellenben a csapatok nem sokat taktikáztak, hanem támadás esetén az összes játékos előre ment. Mivel a rögbihez hasonlóan az előre passzolást tiltották, emiatt a játék jelentős része tömeges közelharcokból állt. Ekkor jellemző volt a 0-0-11-es felállás.
1866-ban mondták ki, hogy engedélyezett az előre passzolás, de csak abban az esetben, ha a gólvonal és a labdát megkapó játékos között van legalább három védekező játékos. A tizenegyes (akkori nevén: halálrúgás) lehetősége sokáig szintén fel sem merült, ami abból a felfogásból eredt, hogy az úriemberek játékában egy gentleman nem követ el szabálytalanságot.
Megjelenésükkel is az úriember mivoltukat sugallták a hőskor első csapatai. A mai ismert mezek helyett általánosan elterjedt volt a kötött pulóver, hosszú flanel- vagy térdnadrág és a színes krikettsapka viselete. Néhány csapat egyszerűen a kriketthez használt ruhát viselte. Ma már elképzelhetetlen, de akkoriban a munkások bakancsban játszottak, lévén még egyáltalán nem léteztek futballcipők. További jellemző kép volt, hogy az urak meccs közben szívesen pöfékeltek a pipájukból!
A fentiekből kiderül, hogy a XIX. század második felében a futball inkább úri szabadidős tevékenység volt, mintsem látványosság a köznép számára. Ennek ellenére a legjobb csapatok meccsei hamar felkeltették az emberek figyelmét, az újságok pedig nézők hatalmas tömegéről tudósítottak már a kezdetekkor. Hogy pontosan milyen tömegek látták az első mérkőzéseket, arról sajnos nem számolnak be a korabeli tudósítások. Mindenesetre, nem telt bele sok idő és megjelentek a pályák szélén az első szurkolók, akik már elkötelezetten szorítottak egy-egy csapatnak, főleg lokálpatriotizmusból.
Az észak-angliai iparvárosokban (Birmingham, Manchester és Liverpool) hamar felértékelődött a foci szerepe, hiszen a szürke hétköznapok után a soron következő mérkőzések örömünnepként hatottak és erősítették a helyi közösség összetartozását.
A Netflix 2020-ban bemutatott saját gyártású sorozata, A foci mindenkié remekül bemutatja, milyenek voltak a futball kezdetei. A fikciós elemekkel tarkított „dokumentarista dráma” egy észak-angliai munkáscsapat, a Darwen FC, valamint az felsőbb körök reprezentáns klubja, az Old Etonians FA-kupabeli versengésének állít emléket. Nagy téttel bíró párharc volt, mert az FA addigi történetében soha még döntőbe sem jutott kékgalléros kollektíva.
Kinnaird játékosként ötszörös kupagyőztesként, majd visszavonulása után, 30 éven át az FA elnökeként vonult be a történelembe. „Sokkal többet tett a foci népszerűsítésért, mint bármelyik ember, aki valaha is élt” – ezt Sir Frederick Wall mondta róla. Wall szintén „élethossziglan”, közel 40 évig volt az FA titkára, többek között Kinnaird elnökségének ideje alatt.
A skót származású Fergus Suter és a csapattársa-cimborája, James Love lényegében az első profi játékosok voltak a világtörténelemben. A profizmus esetükben abból állt, hogy a darweni klub szponzora „kosztot és kvártélyt, valamint „fedő” gyári állást biztosított számukra, emellett titokban pár fontnyi fizetést is juttatott a két skót légiósnak.
Lord Kinnaird egyaránt játszott az első, hivatalos futballmérkőzésen (1866: London vs. Sheffield) és az első válogatott meccsen (1872: Skócia-Anglia) is. Az utóbbi eseményen a hazai csapat tagjaként pályára lépett Sutter is. Kinnard ötszörös FA kupa győztes (háromszor a Bolton Wanderers és két alkalommal az Old Etonians „csékájaként”), amivel hosszú ideig rekorder volt. Az FA-kupa első 12 kiírásából kilencszer döntőzött aktuális csapatával, ami máig felülmúlhatatlan egyéni teljesítmény. Az utolsó kupagyőzelme során a saját kapujába talált, ami az első, hivatalosan feljegyzett öngólként vonult be a futballtörténelembe.
Fergus Suter, egy egyszerű kőműves, a skóciai Partick FC-ben kezdte meg a labdarúgó pályafutását. Onnan „igazolt” a Darwen FC-hez és két évadot töltött a lancashire-i kiscsapatban. Sutter tagja volt annak a Blackburn Rovers-nek, amely pont a Kinnaird vezette etoniak ellen veszített az 1882-es kupadöntőben. Végül Suteris célba ért, 1884–86 között, három egymást követő idényben is magasba emelhette a becses kupát.
Az FA végül 1885 nyarán engedélyezte a profizmust az égisze alá tartozó csapatok és versengések körében. Ezzel mintegy legalizálva a gyakorlatot, amit a legtöbb csapat követet, miszerint fizetést ad titokban a legjobb játékosaiknak, ezzel motiválva őket. Közben megfogalmazódott, hogy egy szervezett, oda-visszavágós rendszerű, pontozásos bajnokság keretei között is összemérjék az erejüket az együttesek, ne csak az FA-kupában.
A sors furcsa fintora, hogy a hőskor két szupersztárja, sem Suter, sem Kinnaird nem futott be karriert a 1888/89-es szezonban elstartoló Football Leagueben. Suter mindössze egyszer jutott szóhoz ligameccsen (West Bromwich ellen, csereként), Kinnairdnak ennyi mérkőzés sem jutott, addigra már szögre akasztotta labdarúgó cipőjét, hogy minden erejével a foci fejlesztésére koncentráljon. Az első szezon győztese – veretlenül – a fentebb említett Preston lett, és rögtön az első szezonban megvalósult az első duplázás is, ugyanis a Preston nyerte a kupát is.
A liga elindulása további szabályok bevezetését hozta magával, a nézők gyarapodásával egyre nagyobb szükség volt megfelelő létesítmények (stadionok) építésére, illetve ekkortól tűntek fel az első szponzori reklámok is a pályákon. A foci egyre gyorsabban professzionalizálódott és egyre kevésbé hasonlított arra a játékra, amit még a sorozat két hőse, Kinnaird és Suter játszott. De ez már egy másik történet.
Források:
A foci mindenkié (The English game) 1. évad – Kritika
Futball a viktoriánus Angliában
(Vass István/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
