Száz esztendővel ezelőtt – 1921. augusztus 26-án – hunyt el Wekerle Sándor az Osztrák–Magyar Monarchia Magyarországának háromszoros miniszterelnöke. Wekerle hosszú politikai pályája során – mely alatt végig következetesen a dualista Magyarország érdekeit szolgálta –, számos reform, törvény, valamint épület jelzi sikeres működésének emlékét. Ezek közül a legismertebbek az aranyalapú valutareform, az állam és egyház szétválasztásának eredményeként megszülető egyházpolitikai törvények, vagy a budapesti Wekerletelep létrehozása. Halálának századik évfordulója alkalmat ad arra, hogy néhány gondolattal, valamint pályájának rövid felidézésével megemlékezzünk a hajdani politikusról.
Életútját meghatározta, hogy nem közgazdász, hanem jogász végzettséget szerzett. Wekerle nem politikusként kezdte karrierjét, ugyanis 1870 októberétől a pénzügyminisztérium különböző osztályain dolgozott közel 17 esztendőn át. Bár a Tisztelt Házban már két alkalommal is felszólalt pénzügyi kérdésekben 1885-ben és 1886-ban, annak csak később lett képviselője.
Tisza Kálmán miniszterelnök, aki egyúttal 1887 februárjától ideiglenesen pénzügyminiszter is volt, vette maga mellé államtitkárnak Wekerle Sándort. Ezzel egy időben indult meg politikai karrierje, ugyanis 1887-tól országgyűlési képviselőnek választották, ezáltal részt vett a törvényalkotó munkában. Tiszához feltétlen lojalitás fűzte Wekerlét, aki ekkor kezdett hozzá az államháztartás egysúlyának megteremtéséhez, valamint élete egyik fő művének előkészítéséhez – az aranyalapú valuta, vagyis a korona bevezetéséhez. Wekerle pályáját 1889 áprilisától mint pénzügyminiszter folytatta.
Ábrányi Lajos: Szapáry Gyula portréja
Tisza visszalépését követően Wekerle Szapáry Gyula gróf kabinetében is megtartotta tárcáját. Erőfeszítései sikert értek el, ugyanis Ferenc József 1892 nyarán szentesítette a valutatörvényeket. Ez a siker hozta meg számára a miniszterelnöki kinevezést, ami különleges eset, hiszen polgári származásúként jutott a magas tisztségbe.
Első kormánya 1892 novembere és 1895 januárja között működött, amelynek a legfőbb feladatát az állam és egyház szétválasztása jelentette. A liberális reformcsomag hosszas harc közepette ugyan megvalósult, úgy mint a polgári házasságkötés, az állami anyakönyvezés, a válás, valamint a felekezeten kívüliség lehetősége. Ugyanakkor a mélyen hívő Ferenc József elveszítette bizalmát Wekerlében, aki így benyújtotta lemondását.
Második miniszterelnöki megbízatását 1906 áprilisa és 1910 januárja között töltötte be. Ebben a ciklusban az egyesült ellenzék élén alakított kormányt, így a koalícióba olyan pártok kerültek, amelyek a kiegyezést ellentétes módon értelmezték. Számos siker és reform ellenére ez a pártfúzió nem bírta ki az idő próbáját, és Wekerle ismét visszavonult.
Wekerle Sándor apósával, fiával és unokaöccsével dánosi birtokán
A világháború közepette Úri utcai otthonában gyakran csörgött a telefon, és a vonal túlsó végén a fiatal uralkodó, IV. Károly kérte Wekerlét, hogy vállalja el immár harmadszorra is a miniszterelnöki pozíciót. Végül lojalitásának köszönhetően ráadta a fejét a Nemzeti Munkapárttal szembeni kisebbségi kormányzásra 1917 augusztusa és 1918 októbere között. A világháború közepette az államalkotó nemzetek egyike sem tudta feltartóztatni a nagyobb nemzetiségek nemzetállami törekvéseit, a Monarchia egyben tartása így Wekerlének sem sikerülhetett.
A kiegyezési tárgyalásokat – a felek ellentétes érdekei miatt – bizonyos szempontból szokták huzavonának is jellemezni. Ausztria és Magyarország közötti alkudozás volt megfigyelhető a vám- és kereskedelmi szerződés, a jegybank szabadalmának megújítása, vagy végül, de nem utolsó sorban az újoncmegajánlás területén. Wekerle a kiegyezést elfogadta, aminek szolgálatába állította életét. A közös és közös érdekű ügyek kezelésének terén meghatározó tapasztalatokat szerzett. A dualizmus fennállása alatt mindvégig támogatta a közös jegybank, az Osztrák–Magyar Bank működését. Asszertív típus volt, vagyis a kiegyezés szellemének megfelelően tárgyalásai során a megegyezést és kompromisszumot kereste.
Wekerle kitűnő munkabírású, jó kedélyű és remek humorú férfi hírében állt. Gyakran olvashatjuk a forrásokban és a vele kapcsolatos munkákban, hogy sok esetben azt mondta, amit a vitapartnerei hallani szerettek volna. Herczeg Ferenc a következőképen írt erről: „Jóízű kicsinylése abban is megnyilatkozott, hogy mindent ráhagyott az emberekre, oda ígért nekik mindent, amit szemük-szájuk kívánt. A csillagokat is az égről. És ha már odaajándékozta a csillagokat, akkor rábeszélte őket, fogadják el a holdat is. A be nem váltott és be nem váltható ígéretekből néha kellemetlenségei lettek, az esetek óriási többségében azonban bevált a rendszere, és végül neki maradt igaza. Emlékszem, gróf Bienerth-Schmerling osztrák miniszterelnök mennyire nevetett, midőn a koalíciós kormány idejében azt kérdezte tőlem Bécsben, mit gondolok, meddig tarthatja magát Wekerle miniszterelnök, és én azt találtam mondani: amíg le nem járnak az ígéretei.”
A szerzőnek tavaly jelent meg Wekerle Sándorról szóló monográfiája.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
