Fülek önkormányzata elkezdi a park kapujának építését

Fülek önkormányzata elkezdi a park kapujának építését

A városi park elkerítésének projektje a megvalósítás fázisánál tart. Szeptember 26-án, hétfőn az önkormányzat átadta az építési területet a közbeszerzési eljárásban győztes kivitelezőnek, a Costruo vállalatnak. A projektet két szakaszra osztották.

Közel kétéves halasztás után a város elkezdi a park elkerítését.

„A tervünket sajnos már két éve halasztgatjuk és még mindig nincs kiadva az egész építkezésre az építési engedély. A késés oka elsősorban a Szlovák Államvasutak biztonsági övezete, mely a sínek mellett húzódik, s ahol a föld alatt számos vezeték fut. A tárgyalások az Államvasutakkal most is folyamatban vannak, de a projektet már nem akartuk tovább halogatni, ezért úgy döntöttünk, két szakaszra osztjuk a megvalósítását“ – magyarázta Agócs Attila polgármester.

Hírdetés

Az első szakaszban a gimnázium fő és B épülete közé megépítik annak a történelmi kapunak a másolatát, mely eredetileg a gimnázium előtt állt. A munkálatok földmunkákkal is járnak, az iskola oldalsó bejárata szintén teljesen megújul. A második szakaszban az önkormányzat kerítéselemekből körülkeríti az egész parkot. Azt – más városokhoz hasonlóan – éjszakára bezárják majd. A város ettől a közbiztonság növekedését és a közvagyon jobb védelmét reméli.

Megeshet, hogy paradox módon korábban lesz kapunk, mint kerítésünk. Utóbbit viszont csak a vasúttal való tárgyalások lezárása után kezdhetjük építeni. Úgy hiszem, jövő év tavaszára a csaknem 220 000 eurós projekt egészében elkészül“

– mondta Agócs Attila.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »