Függesztették Trump muszlimellenes rendeletét

Függesztették Trump muszlimellenes rendeletét

Egy nappal aláírása után hatalmas káoszt okozott az amerikai repülőtereken a bevándorlást tiltó rendelet. Csaknem kétszáz embert vettek őrizetbe a határozat miatt, közülük sokan kettős állampolgársággal és vízummal rendelkeztek. Ők már akkor az Amerikába tartó repülőn ültek, amikor Donald Trump aláírta az azonnali hatályú rendeletet, amely megtiltja a beutazást a hét, muszlim többségű háborús övezetből. A bíróság végül úgy döntött, hogy azok, akik már Amerikába érkeztek érvényes papírokkal, a rendelet ellenére is az országban maradhatnak.

Donald Trump január 20-i beiktatása óta több mint egy tucat rendeletet írt alá. Ezek közül a legnagyobb visszhangot az a pénteki határozat kapta, amely a terrorizmus megfékezésére hivatkozva megtiltja a beutazást hét, muszlim többségű háborús övezetből. Jogvédők és demokrata politikusok azonnal muszlimellenesnek bélyegezték az intézkedést, az amerikai elnök szerint azonban erről nincs szó.

„Ez nem egy muszlimok elleni tiltás. Teljesen fel vagyunk készülve, és nagyon jól működik. Látható a repülőtereken is, mindenhol. Remekül működik” – jelentette ki Donald Trump.

A repülőtereken azonban pont ezt nem lehetett látni. A rendelkezés a pénteki aláírással azonnal hatályba lépett, emiatt viszont csaknem 200 olyan embert – köztük kettős állampolgárokat – vettek őrizetbe a reptereken, akik már akkor az Amerikába tartó repülőn ültek. Azokat is visszatartották, akik a vízummal és a bevándorlási engedéllyel érkeztek.

„Fél 2 körül valaki telefonált, és azt mondta, sajnálom, de rossz híreim vannak. Itt a testvére. Kérdeztem, hogy beszélhetek-e vele. Mondta, hogy nem és hogy holnap az első járattal hazaküldik. Kérdeztem, mit tehetek. Azt válaszolta, semmit” – mondta egy iráni származású, húsz éve amerikai állampolgár férfi, akinek Iránból érkező testvérét is visszafordították annak ellenére, hogy érvényes zöldkártyával, tartózkodási engedéllyel rendelkezett.

Hírdetés

Az utasok szerint Trump véleményével ellentétben a hatóságok nem voltak felkészülve a zűrzavarra. „Nem úgy tűnt, mintha valaki is tudná, mi a teendő, nagyon sok ember ideges volt, rengetegen vitatkoztak. Nagyon nagy volt a feszültség” – számolt be egy 27 éves nő, aki iráni és kanadai állampolgársággal rendelkezik és az Egyesült Államokban él. Öt órán át hallgatták ki származásáról.

A Trump-rendelet szerint azokat, akiknek van útlevelük az érintett országokból, egyenként kell kihallgatni és elbírálni, hogy beléphetnek-e az ország területére. A Los Angeles-i repülőtéren olyan feliratokkal tüntettek az őrizetbe vettekért, amelyekre az érintettek neveit és történetét írták fel.

Jogvédő szervezetek beadványban kérték, hogy helyezzék hatályon kívül a rendelkezést. New York egyik szövetségi bírósága végül átmenetileg engedélyezte, hogy az Egyesült Államokban maradhassanak azok, akik már érvényes papírokkal az ország területére érkeztek. A bevándorlást és a beutazást megtiltó rendeletet 120 napon belül vizsgálja felül a Fehér Ház.

Nincs köztük magyar

A magyar kormány nem tud olyan, a rendelet miatt amerikai reptéren rekedt kettős állampolgárról, akinek az egyik állampolgársága magyar.

„Az elnöki rendelkezés értelmében megszilárdították az ellenőrzést, egyrészt menekülteket nem fogadnak. Egy moratóriumot rendeltek el 120 napra, és ez idő alatt a tételesen felsorolt államokból érkező személyeknek a beutazását nem engedélyezik az Egyesült Államokba. Nekem nincs arra vonatkozóan információm, hogy ez magyar állampolgárt érintene, nyilván, ha lesz ilyen, akkor majd tájékoztatást kérünk az Egyesült Államoktól, hogy mi történik, hiszen az állampolgáraink utazását kell, hogy oltalmazzuk, és segítséget nyújtunk nekik” – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »