Friedman és Goldman szidolozta Csák János Amerikai géniuszát New Yorkban

Mind a magyar, mind az amerikai észjárásban jelen van az úgynevezett határvidék-gondolkodás – mondta a kulturális és innovációs miniszter a közmédiának adott interjújában New Yorkban, ahol bemutatták a tárcavezető Egyesült Államokról, az amerikai szellemiségről írt elemző könyvének angol nyelvű kiadását.

Csák János azt mondta: az Amerikai géniusz című kötetet a New York belvárosában működő rangos klubban, a W3-ban telt ház mellett mutatták be, ahol kerekasztal-beszélgetést is tartottak.

A bemutatón részt vett George Friedman, az Egyesült Államok egyik meghatározó geopolitikai elemzője, a Geopolitical Futures elnöke, író, aki a könyv utószavát írta. Felszólalt David Paul Goldman, az Asia Times szerzője, közgazdász, gazdasági stratéga.

Hírdetés

A miniszter szerint a könyvbemutatón szó esett az amerikai gondolkodás gyökereiről, és a jó életről alkotott fogalmak alkalmazási lehetőségeiről a modern korban. "Emellett arról is beszéltünk, hogy mi a közös bennünk, magyarokban és amerikaiakban, és arra jutottunk, hogy mind a két észjárásban nagy jelentősége van a határvidék-gondolkodásnak" – fogalmazott Csák János.

Hozzátette, hogy mind az amerikaiak, mind a magyarok kíváncsiak.

Emlékeztetett, hogy a könyvet két évvel az otthoni megjelenése után, most adták ki az Egyesült Államokban is; reményét fejezte ki, hogy minél több amerikai elolvassa majd a kötetet, és esetleg ők is írnak majd a magyar "géniuszról" egy könyvet.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »