Francia sajtó: földrengést okozott az elnökválasztás első fordulója

Francia sajtó: földrengést okozott az elnökválasztás első fordulója

A francia politikai berendezkedés földrengéseként értékelte hétfőn a francia sajtó a független Emmanuel Macron és a radikális jobboldali Marine Le Pen továbbjutását az elnökválasztás második fordulójába.

A vezető gazdasági napilap, a Les Échos szerint a földrengés egyben ugrás az ismeretlenbe, a választóknak ugyanis elegük lett a hagyományos politikai pártokból, és a múltat teljesen fel akarták számolni. „A választók vasárnap új lapot akartak nyitni a francia politikai életben, ahhoz képest, amely alapján az az V. köztársaság kezdete óta (1958) strukturálódott” – hangsúlyozta az MTI által idézett lap.

A katolikus La Croix szerint „az eredmény földrengést jelent, amelynek utórengései tartósak lesznek”. A liberális L’Opinion szerint teljesen új lapot nyitottak a francia választók az V. köztársaság történetében azzal, hogy április 23-án vasárnap, az elnökválasztáson kiejtették minden olyan politikai párt jelöltjét, amely az elmúlt évtizedekben kormányzott.

A konzervatív Le Figaro, amely a kampányban Francois Fillon jobboldali jelöltet támogatta, úgy látja, hogy a jobboldal „kiütéses vereséget” szenvedett, s elvesztett egy olyan választást, amely számára még néhány hónapja elveszíthetetlennek tűnt. A szerkesztőségi írás arra is felhívta a figyelmet, hogy a baloldal sikertelen kormányzása után, miközben a változás iránti vágy még soha nem volt ennyire erős, a jobboldal a történetében először nem jutott be a második fordulóba.

A baloldali Libération címlapján Emmanuel Macron fotójával jelent meg, s a centrista jelölt politikai mozgalmának nevére utalva az Indulás felirattal, sugallva azt, hogy ő a második forduló favoritja. „A második fordulóban a szociálliberalizmus áll szemben a nacionalizmussal, a nyitottság a bezártsággal, az egységes Európa a magára maradt Franciaországgal” – írta szerkesztőségi írásában a baloldali napilap, amely szerint „elviekben, valamennyi párt republikánusának köszönhetően a választás fiatal újonca le fogja győzni a gonosz mostohát”.

Laurent Jauffrin főszerkesztő ugyanakkor azt is megemlítette, hogy a Nemzeti Front története legjobb eredményét érte el egy elnökválasztáson, s amennyiben a második forduló az elit és a nép közötti harccá változik át, senki nem lehet biztos az eredményben. „Egy új díszletben minden lehetséges, azaz vigyázat” – írta a Libération.

Macron a „hazafiak” támogatására számít „a nacionalista fenyegetéssel” szemben

Hírdetés

A végleges adatok szerint Emmanuel Macron független, centrista politikus végzett az első helyen a voksok 23,75 százalékával, Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front jelöltje lett a második a szavazatok 21,53 százalékával a francia elnökválasztás vasárnapi, első fordulójában. Ők ketten jutottak tovább a második fordulóba. Tőlük leszakadva, de nem jelentősen, a harmadik helyen végzett a konzervatív Francois Fillon 19,91, míg Jean-Luc Mélenchon radikális baloldali jelölt a voksok 19,64 százalékával a negyedik helyet szerezte meg. Az elnökválasztás második fordulóját május hetedikén tartják.

Macron vasárnap este az MTI szerint kijelentette, hogy a francia hazafiak elnöke akar lenni a nacionalisták fenyegetésével szemben. Hívei előtt Párizsban tartott beszédében nemzeti egységet sürgetett. Közölte, hogy a lehető legszélesebb körű támogatást akarja megszerezni a május 7-i második fordulóra, és azt ígérte, már hétfőn elkezd dolgozni azon, hogy többséget tudjon szerezni a törvényhozásban.

Macron – aki egy éve indította el választási mozgalmát – méltatta kampánya támogatóit is, akik hozzájárultak ahhoz, hogy „megváltozzon az ország irányvonala”. Hangoztatta, hogy a mostani választások jelentős állomást jelentenek az ország történetében, hiszen a franciák elutasították azoknak a nagy pártoknak a jelöltjeit, akik az elmúlt harminc évben az országot kormányozták. Francois Hollande francia államfő már vasárnap este telefonon gratulált Macronnak.

A hírügynökségek kiemelték, jelentős eredményt könyvelhet el a Nemzeti Front és Marine Le Pen is, mert sem a párt, sem ő soha nem kapott ennyi (6,9 millió) szavazatot az elnökválasztások történetében. Marine Le Pen 2012-ben az első fordulóban 6,4 millió voksot gyűjtött össze, míg apja, Jean-Marie Le Pen 2002-ben az első fordulóban 4,8 milliót, míg a második fordulóban 5,5 milliót kapott.

Az első forduló után közzétett közvélemény-kutatásokból ugyanakkor az derül ki, hogy a második körben Macron elsöprő győzelmet arathat Le Pennel szemben. A Harris közvélemény-kutató szerint Macron a szavazatok 64 százalékát szerezheti meg, az Ipsos/Sopra Steria felmérése szerint pedig a voksok 62 százalékát kaphatja az Európa-barát centrista jelölt május 7-én.

Tüntetések, zavargások

Tüntetőkkel csaptak össze rendőrök vasárnap este a francia főváros, Párizs központjában az elnökválasztás első fordulójának előzetes eredményeinek ismertetését követően. A BFM TV hírtelevízió beszámolója szerint ketten megsérültek. A République (Köztársaság) téren, néhány száz ember gyűlt össze, hogy tiltakozzon a választások ellen. A megmozdulás békésnek indult, de nem sokkal később a résztvevők összecsaptak a rendőrökkel.

A hatóságok könnygáz gránátokat vetettek be és gumibotokkal igyekeztek rendet teremteni. A tiltakozók üres üvegekkel és füstgyergyákkal dobálták meg a rendfenntartókat. Több autót felgyújtottak.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »