Forronganak az irániak a szaúdi kivégzés miatt

Forronganak az irániak a szaúdi kivégzés miatt

Nimr al-Nimr síita főpap szaúd-arábiai kivégzése miatt tüntetők szombat este megtámadták a szunnita királyság teheráni nagykövetségét, és bejutottak a létesítmény területére, de az iráni rendőrség nem sokkal később kiszorította őket – jelentette az ISNA iráni hírügynökség.

A tiltakozók Molotov-koktélokkal dobálták meg a nagykövetséget, majd betörtek a misszió területére. A Reuters brit hírügynökség internetes közösségi oldalakon terjedő fényképekre hivatkozva azt írta, hogy tüzeket gyújtottak az épületben, és annak legalább egy helyiségét feldúlták, a berendezési tárgyakat összetörték.

Az ISNA beszámolója szerint a rendőrség nem sokkal később kiszorította a demonstrálókat a nagykövetség területéről, de az épület előtt továbbra is sokan vannak. A létesítményt a készenléti rendőrség tagjai vették körül, és az épületet tűzoltók lepték el. A teheráni rendőrfőnök is a helyszínre érkezett a kedélyek lecsillapítása végett.

Megtorlással fenyeget az iráni Forradalmi Gárda

Az iráni külügyminisztérium szombat esti közleményében nyugalomra intette a tüntetőket, és felszólította őket, hogy ne tegyenek kárt a diplomáciai képviseletben. Nem sokkal korábban az iráni Forradalmi Gárda azonban „kíméletlen megtorlással” fenyegette meg a szaúdi uralkodócsaládot al-Nimr kivégzése miatt. „Kíméletlen megtorlás fogja érni az al-Szaúd (családot) a közeljövőben, ami ennek a terrorista párti, iszlámellenes rezsimnek a bukását fogja okozni” – áll a hivatalosan a síita Irán politikai-vallási rendszerének védelméért felelős befolyásos fegyveres szervezet által kiadott közleményben.

Egy konzulátust is felgyújtottak

Közben a szaúdi konzulátus egy részét is felgyújtották tüntetők szombaton az iráni Meshed városában, – jelentette a teheráni Tabnak hírportál. Az északkelet-iráni Meshedben a szaúdi konzulátus épülete előtt összegyűlt tüntetők a beszámolók szerint a szunnita többségű arab ország hatóságait gyalázó jelszavakat skandáltak, letépték a képviselet épületéről a szaúdi zászlót, és petárdákkal dobálták meg az épületet, tüzet okozva az épület egy részében.

Hírdetés

Negyvenhét embert végeztek ki

A szaúdi belügyminisztérium szombat reggel jelentette be, hogy terrorizmus vádjával kivégeztek negyvenhét embert, köztük Nimr al-Nimr neves síita hitszónokot. Az egyik legradikálisabb szaúd-arábiai síita hitszónoknak tartott 56 éves Nimrt 2012 júliusában tartóztatták le tömegtüntetésekre és zavargásokra való felbujtás vádjával. Letartóztatásának hírére több tüntetés volt a síiták lakta keleti Katíf régióban, amely korábban a síiták hátrányos megkülönböztetése elleni tiltakozások központja volt. Az egyik tüntetésen két ember meghalt, húszan pedig megsebesültek. Szaúd-Arábia 27 milliós lakosságának mintegy 15 százaléka síita.

A kivégzésre adott „ellenséges” iráni megszólalásokra hivatkozva Szaúd-Arábia szombaton behívatta Irán rijádi nagykövetét, és a szaúdi vezetés „megdöbbenését” fejezte ki, amiért Teherán – megítélése szerint – „beleavatkozott a királyság belügyeibe”.

Szaúd-Arábia és Irán már eddig is egymás legfőbb politikai-vallási riválisainak számítottak a Közel-Keleten, és több térségbeli konfliktusban is szemben álló feleket támogatnak. Egyes elemzői értékelések szerint al-Nimr kivégzése tovább hevítheti a feszültségeket a két ország között.

Ban Ki Mun megdöbbent

Helyi idő szerint szombaton Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár „mély megdöbbenésének” adott hangot a szaúdi kivégzések miatt. „Al-Nimr sejket és a többi kivégzett rab közül másokat is olyan eljárások során ítéltek el, amelyek súlyos aggodalmakat vetettek fel a vádak jellegét, illetve az eljárás tisztességességét illetően” – fogalmazott Ban Ki Mun közleményében. Az ENSZ-főtitkár szóvivője szerint már korábban is felszólalt al-Nimr ügyében a szaúdi hatóságoknál, és a halálos ítéletek enyhítését szorgalmazta. Ban Ki Mun ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy nyugalomra és önmérsékletre int a történtekkel kapcsolatban. Arra szólította fel a térség politikai vezetőit, hogy tartózkodjanak a vallási feszültségek felkorbácsolásától.

Újabb tüntetés várható

Előzőleg Irán, Libanon és Irak politikai és síita vallási vezetői sorra elítélték Nimr al-Nimr ajatolláh kivégzését. Teheránban vasárnapra nagyszabású tüntetést hirdettek meg, hogy a rijádi és a bahreini kormány ádáz bírálójaként tisztelt hitszónok meggyilkolása ellen tiltakozzanak.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »