Forró Krisztián a Pravda TV-ben: Jól működő régiókat szeretnénk!

Forró Krisztián a Pravda TV-ben: Jól működő régiókat szeretnénk!

Forró Krisztián, a Szövetség elnöke volt a szlovák Pravda TV vendége, ahol a párt céljairól és a jelenlegi politikai helyzetről alkotott véleményéről is kérdezték.

A közös magyar párt vezetője hangsúlyozta, fontos számukra, hogy a lakosok a saját régiójukban tudjanak érvényesülni és ne költözzenek el onnan. Egyúttal kritikát is megfogalmazott a szlovák média felé, mert parlamenten kívüli pártként kevesebb teret kapnak véleményük prezentálására, pedig az önkormányzati- és ,egyei választások megmutatták, a felmérések nem mutatják jól a Szövetség erejét. 

Több olyan témát is felsorolt, amelyben a többi párt előtt figyelmeztettek a lehetséges nehézségekre, mint az energiaárak emelése az önkormányzatok számára vagy éppen a Sajó szennyezése.

A riporter kérdésére azt is megemlítette, az elkövetkező hónapokban is külön figyelmet kívánnak helyezni a régiókat érintő kérdésekre. Ilyen például a kórházak kategorizálása, az elkerülőutak építésének elmaradása, amelyek megnehezítik Dél-Szlovákiában élők életét. 

Hírdetés

A jelenlegi kormány ígéretei kapcsán kiemelte, azok nem valósultak meg, s ha komolyan gondolták volna a felvidéki magyarság számára a segítséget, akkor bizonyosan a kezdetektől ezen dolgoztak volna. A politikai mozgolódás kapcsán elmondta, minél szélesebb együttműködésre törekednek, s míg ez a szlovák pártok esetében nem sikerül, a Szövetség már másfél évvel ezelőtt megvalósította.

Jelenleg nagyon nehéz dolga van a választónak. Nagyon jól tudjuk, hogy 2020-ban változást akartak a voksolás, és emellett szavaztak. A változás viszont nem működött. Az ország számára nagyon fontos azoknak a pártoknak a szerepe, amelyek a régiókat képviseli, mint a Szövetség”

– mondta.

Szerinte kulcsfontosságú, hogy a régiók jól működjenek, mert akkor tudnak a lakosok ott élni tovább. A népszámlálás eredményei ugyanis azt mutatják, hogy csökkent ezekben a magyar nemzetiségű lakosok száma.

Forró úgy véli, ha a közös múltban vannak olyan megoldatlan kérdések, amelyek a szlovák-magyar kapcsolatokban is megjelennek, azt történészeknek, jogászoknak kellene megoldaniuk. Ami pedig a nemzeti együttélést illeti, felhívta a figyelmet arra, hogy vannak különböző modellek, amelyek sikeresek Európában, és ezekről a modellekről lehet vitatkozni.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »