Forró: A kormányprogramot kétszer is megszavazták,a kisebbségek nem kaptak semmit

Forró: A kormányprogramot kétszer is megszavazták,a kisebbségek nem kaptak semmit

Forró: A kormányprogramot kétszer is megszavazták,a kisebbségek nem kaptak semmit Mészáros Richárd2023. 03. 22., sze – 18:09

Bár a kormányprogramot kétszer is megszavazta a parlament ebben a ciklusban, jószerével ugyanabban a formában, de a kisebbségekkel kapcsolatos fontos célkitűzésekből nem sikerült teljesíteni belőle semmit – jelentette ki Forró Krisztián, a parlamenten kívüli Szövetség elnöke.

Bár a kormánypárti OĽaNO-frakciónak magyar nemzetiségű képviselője is van, Gyimesi György, Forró szerint egyénileg nem lehet hatékony támogatást elérni a kisebbségi kultúra és oktatásügy számára. Ezért szükséges, hogy kisebbségi párt is legyen a parlamentben, önálló frakcióval. Hozzátette, ugyanez vonatkozik az ország déli és keleti régióinak támogatására.

Hírdetés

Bár a Szövetség kész tárgyalni az együttműködésről más pártokkal, és egyeztetéseket folytat Gyimesi Györggyel is, Forró kijelentette, hogy a párt önállóan akar indulni a választáson, és saját jelöltlistát állít. „Azt pozitív jelzésnek tekintjük, hogy több párt is megkeres bennünket a lehetséges együttműködéssel kapcsolatban. Annak a jele, hogy partnernek tekintenek bennünket és tisztában vannak vele, hogy milyen erőt képviselünk a régiókban” – fejtette ki Forró.

Elmondta, a párt célja, hogy a következő választáson bejusson a parlamentbe, és ott olyan partnereket keressen, akikkel érvényesíteni tudja a prioritásait. „Azon túl, hogy külön hangsúlyt fektetünk a nemzeti közösségekre és a régiókra, a fiatalokra és a középvállalkozásokra akarunk összpontosítani. A gazdaság működésének alapját képezik” – tette hozzá. „Fontos az önkormányzatok megerősítése. Fontos a családok megerősítése, hogy az emberek ne féljenek több gyereket vállalni. Emellett a környezetvédelemre akarunk fokozott figyelmet fordítani” – foglalta össze Forró.

Azt is megjegyezte, hogy túl későn lesz az előrehozott választás. „Az ország szempontjából minél korábbi választás kellene. Sajnos csak szeptember 30-án lesz, és tartok tőle, hogy mi minden történik még itt hat hónap alatt, mert látjuk, hogy óriási a bizonytalanság és az emberek kétségbeesése” – összegezte Forró.

Elismerte, hogy a kormányok nem voltak könnyű helyzetben ebben a ciklusban, a koronavírus-járvánnyal, az ukrajnai konfliktus miatt előállt helyzettel, az inflációval és az energiaválsággal is meg kellett küzdeniük, éppen ezért a Szövetség nem akar mindenáron csak bírálni. „Komoly problémák ezek, amelyeket meg kell oldani. A válságkezelés azonban kaotikus, és képtelen rendesen végigvinni a kormány” – jelentette ki Forró.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »