Az idei márciusi ünnepi tárlat az 1848-as forradalmat az 1867-es osztrák–magyar kiegyezéssel társítja – azzal a mozzanattal, amely a mai napig megosztja a közvéleményt.
A magyar történelem egyik legvitatottabb eseményének homálya 155 év távlatából sem látszik kitisztulni. Két narratíva, két poláris véglet feszítette ketté és uszította egymásra a magyar társadalmat: Magyarország pusztulásának kezdetét vagy a magyar polgári állam születését jelentette a kiegyezés? Felzárkózást és megújulást jelent vagy megalkuvásként és önmegtagadásként értelmezhető? Hogyan értékelhető egy állam erősödése, tekintélyének növekedése, ha azt saját népe elárulása és kizsákmányolása által valósítja meg? Egyik oldalon Kossuth Lajos száműzetve próbálta európai értékűvé tenni a magyarkérdést, vele szemben Deák Ferenc, a kezdeti passzív ellenállást felváltva a kiegyezés főemberévé vált. A két nézet képviselőjének, két azelőtt egymás mellett harcoló honfitársnak kellett szembefordulnia egymással, s megannyi év távlatából sem lehet egyértelműen állást foglalni. A létharcban lehetetlen eldönteni, melyik út az erkölcsösebb.
Deák Barna: Fáklyaemberek
A kiegyezés tanulságát nem a jó vagy rossz döntésben kell keresni, az elnyomás és megosztottság korában nem kívülre kell továbblépnie az embernek, hanem önmagába fordulva, önmaga felé. Vádaskodások hullámai között találta meg Tompa Mihály, az egyszerű nép őre a tiszta középutat. Az ősz költője, mint ki el nem esett mártír, gyógyítani kívánta népét a lét keserves melódiájával, és költeményeiben egy nemzet fájdalmát megénekelve olyan lelki tartalékokat volt képes felszabadítani, amelyek orvosságként hatottak a megcsonkított nemzet sebeire. Borús időkben mint megduzzadt patakok, úgy folytak a békesség medrébe az ellentétek, és verseiben feloldódhattak a múlt sérelmei és a jövő szorongásai. Megújult egységet találva új közös nevezőt s vele együtt reményt nyert a nemzet: a megtisztult lelki békét. Ez az erény diadala, gyöngék és ártatlanok győzedelmessége a népek harcában. 1848 csillagának fénye alatt a kiegyezésre emlékezve ezt a megtartóerőt kell felidézni.
Sárosi Csaba: Sebhelyek
A művészetre tekinthetünk úgy is, mint eszközre. Eszköz az, amely mint egy meghosszabbított testrész saját hiányosságainkat pótolja. A kalapács akár egy vasököl, a fűrész pedig fémfogakkal harap – valóságos emberfeletti képességekkel ruháznak fel. A művészet az emberi lélek kiáradása az emberiség áldott történetének folyamába. Benne rejlik mindaz, ami minket összeköt.
A szabadságharc szellemiségéből született munkák, mint kancsók, lehetőséget adnak arra, hogy ebből a folyamból erőt meríthessünk. Sűrített motívumok, mint a hal, a ló, kiüresedett fa-torzó, kopjafa, kokárda, zászló és angyal rejtik magukban a gondviselés, hazaszeretet és áldozatvállalás örök érvényű erényeit. Emlékezetes helyek – mint a brassói Schőbel-ház, a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park vagy a bálványosi vár – igazolják vissza ittlétünk, és töltenek fel büszkeséggel. Történeti emlékezetünket erősítik meg Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Andrássy Gyula, Sissi és Ferenc József arcképei, illetve példaértékű életutat mutat fel Czetz János plakettje, akinek tehetsége Erdély határain túl sugározva, távoli helyekről tükrözte vissza a fényt nemzetünkre. Az itt kiállított munkák képesek emlékeztetni bennünket, egyensúlyba hozni és reménnyel feltölteni. Megértésre találhatunk bennük, ha engedjük, ha képesek vagyunk mi is nyitni feléjük.
Vetró András: Czetz János
A márciusi ünnepi tárlat számvetés múltunkkal és örökségünkkel, és ezáltal alkalom, hogy utol tudjuk érni önmagunkat. Mert megannyi hatás éri az egyént, a szabadságharc minden évben felelevenített emléke ápolja az önérzetét, -értését és -értékelését. Feladatunk őrizni csillagának fényét, hiszen a hagyománytiszteletünk mossa minden évben tisztává nemzeti identitásunk.
Lénárt Tamás művészettörténész
(Elhangzott a tárlat megnyitóján vasárnap Kézdivásárhelyen)
A Forradalom és kiegyezés című kiállításon huszonhét háromszéki és brassói képzőművész harminchét alkotása került közszemlére. A kiállítók: Albert Levente, Balázs István, Haszmann Júlia Réka, Hervai Katalin, Koszta Ervin, Miklóssy Mária, Petrovits István, Simó Enikő és Vargha Mihály Sepsiszentgyörgyről, Ábrahám Imola, Ábrahám Jakab, Csutak Levente, Bartha Árpád, Bartha Bíborka, Ferencz Ágnes, Tomos Tünde és Vetró-Bodoni Sebestyén András Brassóból, Deák M. Ria és Deák Barna Kovásznáról, Ilés-Muszka Rudolf a magyarországi Veresegyházáról, Székely Géza Csernátonból, ifj. Kosztándi Katalin, Sárosi Csaba, Sárosi Mátyás Zsolt, Szász Edit Melinda, Vajna László Károly és Vetró András Kézdivásárhelyről. A kiállítást április 3-ig lehet megtekinteni a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítási termében.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
