Forma-1: A Haas megóvta a végeredményt, FIA-meghallgatáson a szervezők

Forma-1: A Haas megóvta a végeredményt, FIA-meghallgatáson a szervezők

Megóvta a vasárnapi Ausztrál Nagydíj végeredményét a Haas Forma-1-es istálló, miközben a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) meghallgatásra idézte be a melbourne-i verseny szervezőit.

A háromszor is piros zászlóval félbeszakított futamon a címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen (Red Bull) győzött, az FIA azonban később közleményben jelezte, nézők jutottak be a pályára még azelőtt, hogy véget ért volna a viadal. Az Ausztrál Nagydíjat szervező cég képviselőjét ezért meghallgatásra hívták be a versenyigazgatósághoz.

Az első félbeszakítás még a futam korai szakaszában történt, majd a hajrához érve egy pályán maradt gumi miatt újra megállították a küzdelmet.

Hírdetés

Ennek eredményeként három körrel a vége előtt ismét állórajtra került sor, mely után többen is összeütköztek, ezért újfent piros zászlós félbeszakítás következett. A versenyigazgatóság végül némi tanácskozás után úgy döntött, hogy az utolsó körre biztonsági autó mögött engedik el a mezőnyt, mégpedig a korábbi rajtsorrendben, s csak azok a versenyzők nem állhatnak fel újra a starthoz, akiknek az autója összetört vagy működésképtelenné vált az ütközésekben.

Ez a döntés hátrányosan érintette a Haas-t,

melynek német pilótája, Nico Hülkenberg egészen a negyedik helyig jött fel az utolsó állórajtot követő kaotikus szituációt kihasználva.

A 35 éves versenyző viszont a későbbi döntés értelmében csak hetediknek állhatott fel a rajtrácsra, és így az utolsó körben már nem tudott javítani. A Haas vélhetően azért óvta meg a végeredményt, mert a Hülkenberg előtt harmadik Carlos Sainz Jr. (Ferrari) öt másodperces időbüntetést kapott a végül harmadikként záró Fernando Alonso (Aston Martin) kilökéséért, s így csak 12. lett. A Haas abban bízhat, hogy ha helyt adnak a kifogásainak, akkor a legjobb esetben Hülkenberg akár dobogós is lehet hivatalosan. Verstappen mögött a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton (Mercedes) lett a második.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »