Fontos változások a Balatonon

Fontos változások a Balatonon

Meghosszabbított főszezoni járatokkal, sűrített menetrenddel és népszerű programhajókkal várja az utasait augusztus végéig a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart), amely 180 éves jubileumát ünnepli az idén.

A hajózási társaság menetrendi hajójáratai 16 balatoni települést kötnek össze, a főszezonban naponta közlekedő járatokkal.

  • A Bahart hajóin a családok az idei jubileumi évben a tavalyinál is kedvezményesebb jeggyel utazhatnak, ami elővételben, online is megváltható, a kikötői pénztárakban pedig SZÉP-kártyás fizetésre is lehetőség van.
  • A bringások továbbra is kedvezményesen utazhatnak több kerékpárosbarát útvonalon, a Kajla útlevelüket felmutató alsós gyermekek pedig díjmentesen közlekedhetnek a menetrendi hajókon a nyári szünidő végéig.
  • Hírdetés

    Az idei menetrendi járatok közül a legforgalmasabb Fonyód-Badacsony és Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalakon a főszezonban napi 10 járatpár közlekedik csütörtöktől vasárnapig, késő esti időpontban is. A kerékpárosok körében is népszerű Révfülöp-Balatonboglár átkelőjárat érinti Balatonlellét is, továbbá napi két járatpár indul a Balatonalmádi-Alsóörs-Tihany útvonalon.

    A Bahart sétahajóit 15 kikötőben lehet igénybe venni. A programhajókról ismerteik: 8 kikötőből indul Gyerekhajó, 9 kikötőből Bulihajó, Siófokról és Balatonfüredről esti Chill hajó, valamint 3 déli parti kikötőből a legkisebbeket szórakoztató Kalap Jakab koncerthajó. Az augusztus 20-i ünnepi hétvégén az esti tűzijátékokhoz és tóparti rendezvényekhez kapcsolódó programhajók indulnak majd a cég közlése szerint.

    A kompok Szántód felől 7.00 és 23.30, Tihanyrév felől 7.15 és 23.45 között közlekednek fél óránként, de forgalmas időszakokban akár folyamatosan is az utasok rendelkezésére állnak. Zajlik a két révkikötő komplex felújítása, ami a hajók indulását nem akadályozza.

    Az állami és önkormányzati tulajdonban lévő Bahart hajói az idei év első felében 730 ezer utast szállítottak, 1-2 százalékkal meghaladva a tavalyi rekordév számait is. Kiugró eredményeket hoztak a tavaszi ünnepek, a júniusi kánikula viszont kissé visszafogta az utazókedvet.


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »