Fontos játékosok hiányoznak majd a Ferencváros ellen este pályára lépő Milanból

Fontos játékosok hiányoznak majd a Ferencváros ellen este pályára lépő Milanból

A Ferencváros eddigi története legjobb Európa-liga-szereplését produkáló csapata csütörtökön 18.45-től az AC Milannal játszik a San Siróban. Kulcsemberek hiányoznak majd az olasz csapatból.

Sztrahinja Pavlovics várhatóan nem lesz tagja a Milan keretének a Ferencváros elleni Európa-liga-mérkőzésen, ám ennek hátterében nem sérülés áll.

A Sky Sport Italia, a Milan Press és más források szerint a védő nem vett részt a szerdai edzésen, és a mérkőzésen még a kispadra sem ül le.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy újabb sérüléssel kellene számolnia a csapatnak, amelyből már így is hiányzik Fikayo Tomori, Matteo Gabbia, Ruben Loftus-Cheek, Samuel Chukwueze, Alexis Saelemaekers és Pietro Terracciano, míg Mike Maignan eltiltás miatt nem bevethető.

Samuel Chukwueze csípőműtéten esett át Londonban; olasz sajtóértesülések szerint több mint három hónapig nem léphet pályára.

Ruben Amorim vezetőedző és stábja úgy döntött, hogy Pavlovicsnak szüksége van néhány nap pihenőre, tekintve, hogy a mostani szezonban eddig a Milan játékperceinek 97 százalékát a pályán töltötte.

A védő mind a 10 Serie A-mérkőzésen és mindhárom Európa-liga-találkozón a kezdőcsapat tagja volt; csupán egyszer, az RB Salzburg elleni, október 15-i 4–0-s győzelem alkalmával cserélték le a 81. percben.

Hírdetés

Ebben a szezonban ő töltötte a legtöbb időt (1161 játékpercet) a pályán a Milan játékosai közül – még a kapus Maignant is megelőzve.

Legutóbb Pavlovics 2026 februárjában maradt ki a kezdőcsapatból, akkor csapata 1–0-s vereséget szenvedett hazai pályán a Parma ellen.

Ruben Amorim azt várja játékosaitól, hogy „szorítsák be az ellenfelet a saját tizenhatosára”, és „tartsák is ott a labdát” – a szakember elismerte: „Jelenleg ez a legnagyobb problémánk.”

A Milan az ötödik helyen áll a Serie A tabelláján, és tíz bajnoki mérkőzésen mindössze egyszer kapott ki. Az európai porondon azonban sokkal rosszabb a mérlegük: egy győzelem mellett két vereséget számlálnak. Az Inter elleni mérkőzésen kétségkívül látszott némi előrelépés, ám amikor egy riporter arról kérdezte Amorimot, mennyire áll közel a csapat ahhoz az arculathoz, amelyet ő látni szeretne, így felelt: „Mindig azt firtatjátok, mikor érünk a csúcsra. Még ha minden meccset meg is nyerünk, akkor sem fogjuk úgy érezni, hogy elértük a csúcsot. Folyamatosan fejlődnünk kell.”

Hozzátette: „Már van kialakult játékunk. Dominálni akarjuk a mérkőzéseket. Néha sikerül, néha nem, de a legtöbb találkozón igyekszünk határozott, támadó szellemű játékot nyújtani. Előfordul, hogy változtatunk a játékrendszeren vagy a védekezési módszerünkön.

Az identitásunk lényege a pozitív, domináns fellépés. Egyértelműen hiányzik belőlünk az a képesség, hogy az ellenfelet a saját tizenhatosa közelébe szorítsuk, és ott tartsuk a labdát, több helyzetet kialakítva. Ez a legnagyobb problémánk. Emellett hiányzik az állandóság is – mind az egyes mérkőzéseken belül, mind pedig a meccsek sorozatát tekintve.

Úgy vélem, ezen a téren már fejlődünk; hosszabb periódusokon át játszunk jobban, és valamivel jobban kontrolláljuk a mérkőzéseket, de ha a csapatra tekintek, látom, hogy még rengeteg a tennivalónk. Különösen az ellenfél kapuja előtti harmadban: nem juttatjuk el oda a labdát, és nem is tudjuk ott tartani huzamosabb ideig. Időre van szükségünk, hogy ezen dolgozzunk, nekem pedig segítenem kell a játékosaimat abban, hogy ezekben a szituációkban jobban teljesítsenek.”


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »