Folytatódik a brüsszeli gyalázat

Folytatódik a brüsszeli gyalázat

Írásbeli pótkérdéseket kap Várhelyi Olivér, ugyanis az európai parlamenti (EP-) frakciók koordinátorai egyelőre nem tudtak megállapodni a csütörtökön meghallgatott magyar biztosjelölt kinevezésének jóváhagyásáról – jelentette be az EP szóvivője.

Jaume Duch azt közölte a Twitteren, hogy a külügyi szakbizottság jövő hétfő déli határidőt tűzött ki a kérdések megválaszolására.

A szóvivő emellett arról is beszámolt, hogy a francia Thierry Breton és a román Adina Valean megkapta a tárcájukban illetékes testületek jóváhagyását.

Az EP házbizottságaként működő Elnökök Értekezlete november 21-én áttekinti az értékeléseket és ajánlásokat, majd hivatalosan is lezárja a meghallgatásokat.

Az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottság november elsején lépett volna hivatalba, azonban ezt el kellett halasztani. A jelenlegi cél december elseje, bár vannak, akik szerint ez sem tartható, különösen az után, hogy a megválasztott elnök felkérte a kiválásra készülő Egyesült Királyság kormányfőjét, hogy nevezze meg ő is a jelöltjét, mondván, ez jogi kötelessége a Brexit halasztása miatt, még ha korábban ez ellen is foglalt is állást. Ez eddig nem történt meg, ezért csütörtökön a brüsszeli testület kötelezettségszegési eljárást indított az Egyesült Királysággal szemben.

A teljes biztosi testületről még az Európai Parlament plenáris ülésének is szavaznia kell. Ha minden a tervek szerint halad, akkor erre november 27-én kerül sor.

Hírdetés

Fidesz: a bevándorláspártiak folytatják a magyar biztosjelölt elleni támadást

A bevándorláspártiak folytatják a magyar biztosjelölt elleni támadást – közölte a Fidesz az MTI-vel azt követően, hogy az EP-frakciók koordinátorai egyelőre nem tudtak megállapodni a csütörtökön meghallgatott magyar biztosjelölt kinevezésének jóváhagyásáról.

A kormánypárt közleményében hangsúlyozta, Várhelyi Olivér EP-szakbizottsági meghallgatása egyértelművé tette, hogy nem szakmai, hanem politikai támadás folyik a magyar biztosjelölt ellen. „Ugyanazok a bevándorláspártiak támadják a magyar biztosjelöltet, akik eddig támadták a magyar bevándorláspolitikát” – írták.

A Fidesz úgy fogalmazott, „lehangoló látni a magyar ellenzéki európai parlamenti képviselők agresszív és példátlan áskálódását a magyar jelöltek – korábban Trócsányi László, majd Várhelyi Olivér – ellen”.

„Gyurcsányné, a  momentumos Cseh Katalin, a szocialista Ujhelyi István, a jobbikos Gyöngyösi Márton a többi bevándorláspártival együtt mindent megtesznek, hogy a magyar jelölt kinevezését megakadályozzák, ezúttal sem a magyar érdekeket képviselik” – fejtette ki a kormánypárt.

Az EP szóvivőjének tájékoztatása alapján az EP-frakciók koordinátorai egyelőre nem tudtak megállapodni a csütörtökön meghallgatott magyar biztosjelölt kinevezésének jóváhagyásáról. Várhelyi Olivér így írásbeli kérdéseket kap, amelyekre jövő hétfőig kell válaszolnia.

Várhelyi Olivér meghallgatásán azt mondta, az előírásoknak megfelelően függetlenül kívánna dolgozni uniós biztosként, nem fogadna el utasítást egyetlen kormánytól sem, kizárólag az Európai Unió irányvonalát követné. Közölte, bővítési és szomszédságpolitikai biztosként hídszerepet kívánna betölteni a főbb uniós intézmények, illetve a környező országok között.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »