Folytatódik a brüsszeli dráma: bevándorlás ellenes politikussal túrnák ki von der Leyent a Bizottság éléről

Folytatódik a brüsszeli dráma: bevándorlás ellenes politikussal túrnák ki von der Leyent a Bizottság éléről

Folytatódik a pozícióharc Ursula von der Leyen leköszönő és talán leendő európai bizottsági elnök és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke között. A Politico értesülései szerint Michel von der Leyen helyett Kiriakosz Mitszotakisz görög miniszterelnököt ültetné a Bizottság élére.

A Politico öt, (természetesen) név nélkül nyilatkozó diplomatára hivatkozva közölte értesüléseit.

Sőt, az egykori belga miniszterelnök már téren is megpróbál keresztbe tenni von der Leyennek. Ez utóbbi ugyanis a portugál exkormányfőt, António Costát akarja az Európai Tanács elnöki posztjára emelni, Michel azonban hirtelen besorolt a dán Mette Frederiksen mögé.

Fontos kiemelni, hogy a Politico részéről mindez lehet mediális nyomásgyakorlás és dezinfromáció is, tekintettel arra, hogy egy amerikai gyökerű lapról van szó – von der Leyennél többet pedig az amerikai gazdasági érdekekért Európában nem nagyon tett senki.

Politikai szappanopera álhírgyártókkal

A Michel intrikáiról szóló hírek ráadásul mindig név nélkül nyilatkozó diplomatákra hivatkoznak, miközben maga Michel tagadja, hogy „meg akarná buktatni” von der Leyent. Az is feltűnő, hogy a Politico által idézett diplomaták egyáltalán nem diplomatikusan fogalmaznak, a lap által közölt idézetek kifejezetten személyeskedők.

Hírdetés

Akárhogy is, Charles Michel és Ursula von der Leyen munkakapcsolata valóban nagyon viharos volt.

Az sem nagyon áll össze a lap cikke kapcsán, hogy alternatív nevek belengetésével Michel miért kérdőjelezne meg bármit is. Tisztújítás lesz, és von der Leyen az egyik (de nem az egyetlen) jelöltként pályázza meg a Bizottság elnöki székét. Ennek ellenére a Politico úgy ír róla, mintha neki joga lenne beülni a június 17-én esedékes tagállami vezetők nem hivatalos ülésére, ahol épp az ő pozíciója lesz a téma. Az sem szokatlan, hogy szándékosan vetnek fel alternatív neveket a tísztújítás során. Egyes európai politikusok nevei a versenyt élezhetik ki a jelöltek között, más nevek kiválthatják az „akkor már inkább von der Leyen” hatást. A Politico egyértelműen a saját favoritja elleni támadásként állítja be a tárgyalási folyamatokat, mintha von der Leyen újrázását automatikusan el kéve fogadni.

Nem véletlenül. von der Leyen idén az Európai Néppárt csúcsjelöltjeként indult az Európai Bizottság elnöki posztjáért. A csúcsjelölt az adott EP-frakció által Bizottság élére javasolt személyt jelenti. A csúcsjelölti rendszer célja, hogy elvegye a tagállamoktól a bizottsági elnök kiválasztásának jogát, és a tagállamoknál jóval képlékenyebb és (nemzeti érdekek ellen) befolyásolhatóbb EP kezébe helyezze a kiválasztás jogát.

Az íratlan szabály szerint az EP-választásból legerősebb frakcióként kikerülő pártcsalád csúcsjelöltjének jár a Bizottság elnöki széke. Esetünkben ez az Európai Néppárt és Ursula von der Leyen.

Ezért különösen nagy a mediális nyomás von der Leyen pozícióban tartására, nem csak azért, mert korábban is kiszolgálta a progresszív-mainstream érdekeit, hanem mert az ő pozícióba helyezésével meg lehetne gyengíteni a tagállamok hatásköreit a kinevezések terén és átadni azt az Európai Parlamentnek. Annak az Európai Parlamentnek, amely hemzseg a nemzeti érdekeket, szuverenitást elutasító globalista, pénzügyi elit által befolyásolt képviselőtől.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »