Kedden (január 14.) 10 órakor kezdődik az ellenzék által indítványozott, az ország külpolitikai irányvonaláról szóló rendkívüli parlamenti ülés – tájékoztatott a törvényhozás médiaosztálya. A Progresívne Slovensko (PS), a KDH és az SaS indítványozta az ülés összehívását az ország eddigi külpolitikai irányvonala, az EU- és NATO-tagság megerősítése céljából.
A határozat elfogadásával a parlament kinyilvánítaná, hogy nem támogatja Robert Fico (Smer-SD) kormányfő keleti külpolitikáját.
„A kormányfő az ország Európából való kivezetését készíti elő. (…) Szlovákia helyét a világban egyértelműen rögzíti EU- és NATO-tagságunk, az aláírt stratégiai dokumentumok és a legfőbb közjogi méltóságok által elfogadott memorandum” – jelentette ki Michal Šimečka, a PS elnöke.
Azt is hangsúlyozta, a kormányfő nem kapott felhatalmazást sem a parlamenttől, sem a választóktól, hogy megváltoztassa az ország külpolitikai irányvonalát. Az ellenzék kifogásolja továbbá Fico karácsony előtti moszkvai útját, valamint a partnerállamokkal és szövetségesekkel, főleg Csehországgal, Lengyelországgal és Franciaországgal kialakult hűvös viszonyt.
Állítása szerint a kormányfő lépései félelmet keltenek az állampolgárokban és lerombolják az uniós partnerek bizalmát.
TASR/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »