Folyamatosan frissülő világtérképen követheti a koronavírus terjedését

Folyamatosan frissülő világtérképen követheti a koronavírus terjedését

A Baltimore-i Johns Hopkins Egyetemen elkészített egy hőtérképet a közegészségügyi vészhelyzetre reagálva, amelyen folyamatosan frissítik a megerősített koronavírus-esetek számát az egész világon. A térképen bárki nyomon követheti a halálos áldozatok, a fertőzöttek számát, de azt is, hogy hol, épp mennyi embert kezelnek a megbetegedés tüneteivel.

Az állandóan frissülő speciális térképen, amelyet ide kattintva nézhet meg, folyamatosan összesítik a kínai és a nemzetközi egészségügyi szervezetek (WHO, CDC, Kína CDC, Kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság és Dingxiangyuan) adatait, így órára pontosan tudni lehet nemcsak a beigazolódottan megfertőzöttek, és meghalt betegek számát, hanem azt is hogy mennyien épültek fel, azaz gyógyultak ki az új koronavírus okozta betegségből.

Hírdetés

Az amerikai idő szerinti, szombat késő este közzétett főtérképen az látszik, hogy a legfrissebb adatok szerint eddig 56-an haltak meg a koronavírus miatt.  Ők valamennyien kínai állampolgárok, csakúgy, mint a beigazolódottan megbetegedett, majd meggyógyult páciensek is. Az ő számuk pár órája 49 volt.

Az akkori adatok szerint Európában csak Franciaországban mutatták ki 3 páciensnél a súlyos tüdőbetegséget, de az interaktív hőtérképen feltüntetik azokat az országokat is, ahol már beigazolódott a fertőzés. Ilyen országok Thaiföld, Vietnám, Malaysia, Dél-Korea, Tajvan, Japán, Nepál, Makaó, Hongkong, Ausztrália és az USA. Az koronavírusos hőtérkép szerint jelenleg 2019 fertőzött beteget tartanak nyilván a világban.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »