A portugál főváros, Lisszabon lakói 265 évvel ezelőtt, 1755. november 1-én napfényes reggelre ébredtek. Az ég tiszta volt, amelynek szikrázó kékségét egy felhő sem takarta el. Ám délelőtt 9 óra 40 perckor a természet által megalkotott idill pillanatok alatt pokollá változott. A föld megrázkódott és megnyílt, a virágzó város rövid időn belül füstölgő romhalmazzá vált; a világtörténelem egyik legborzalmasabb földrengése „rázta meg” és pusztította el kíméletlenül Lisszabont.
A Richter-skála szerinti 9,2-es földrengés nagyjából 3-6 percig tarthatott. Az épületek kártyavárként omlottak össze. Mivel Mindenszentek napja volt, rengetegen a templomokban lelték halálukat; mise közbe az emberek fejére hullottak a freskóval díszített, bibliai jeleneteket ábrázoló mennyezetek. A várost repedések szabdalták fel, amelyeknek szélessége elérte akár az öt métert is.
A túlélők, akiknek sikerült előkaparni magukat a romok alól, levegőért kapkodtak a kavargó por által elsötétült égbolt alatt. A romok között a sokktól céltalanul őgyelgő vagy a téglakupacokon transzban üldögélő, reszkető, vérző, szürke mocsok lepte kísértetek azonban nem sokáig örülhettek, hamarosan egy újabb kataklizmával kellett szembenézniük.
Negyven perccel a halálos rezgéshullámok után szökőár csapott le a városra elpusztítván a kikötői dokkokat és a belvárost. Az apokalipszist okozó rengéseket követően rengeteg ember a szabad, nyitott tereken keresett menedéket.
Ilyen terület volt a kikötő környéke is, amelyet elsőként ért el a városra elementáris erővel rázúduló, több méter magas vízfal. Az óceán ugyan visszavonult, de helyébe egy másik őselem, a tűz lépett. A házakban felállított gyertyák ugyanis a rengések hatására eldőltek; a város száraz részeit lassan elborították a lángok.
A tüzek egy hétig tomboltak Lisszabonban. Az elemi csapások következtében az épületek 85 százaléka megsemmisült, a város 200 ezres lakosságából legkevesebb 40 ezer ember életét vesztette. Egyes felmérések szerint az áldozatok száma elérhette akár a 100 ezer főt is.
Lisszabon, az akkori Európa ötödik legnépesebb és az egyik leggazdagabb városa, romokban hevert. A főváros mellett számtalan, Portugália déli részén található tengerparti település is kisebb-nagyobb károkat szenvedett, csakúgy, mint a Lisszabontól 1500 km távolságra fekvő, portugál fennhatóság alatt álló Azori-szigetek kikötői.
Egy elmélet szerint a földrengés pusztító hatása olyan súlyos volt, hogy abba a portugál gyarmatbirodalom is beleroppant. A portugál monarchia igazgatási rendszere részben leállt, mivel rengeteg tisztviselője életét vesztette a földrengésben.
A király egészsége is megroppant, I. József a katasztrófát követően klausztrofóbiás lett, zárt helyeken nem volt nyugodalma, az ország valódi irányítását külügyminisztere, Marques de Pombal vette át, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a főváros újjáépítésében, de egyben brutális, két évtizeden át tartó kormányzást vezetett be.
Az ellentmondók és az ellenszegülők halállal lakoltak; mindennaposak voltak a kivégzések. Miközben a kormányzó a rend helyreállításán dolgozott, a portugál gyarmatok egy részére a hollandok, az angolok, a franciák és a spanyolok tették rá a kezüket. Végül a legdrágább ékkő, Brazília is elveszett, miután 1822-ben kikiáltotta függetlenségét. A portugál történelem egyik, kétségkívül meghatározó és dicsőséges korszaka lezárult.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
