Földönkívüli üzenet rejtőzhet az emberi DNS-ben – Vajon mindannyian kozmikus üdvözlőlapot hordozunk?

Földönkívüli üzenet rejtőzhet az emberi DNS-ben – Vajon mindannyian kozmikus üdvözlőlapot hordozunk?

Miközben a SETI az idegen civilizációk által küldött jelek kutatásával foglalatoskodik, akadnak olyan tudósok, akik szerint a fejlett földönkívüli élet bizonyítéka sokkalta közelebb van az otthonunkhoz – nevezetesen a DNS-ünkben található!

Ahelyett, hogy műemlékeket hagytak volna hátra azzal a céllal, hogy az emberek majd egyszer felfedezzék őket, mihelyt elérik a fejlődés megfelelő fokát, egy földönkívüli civilizáció inkább az emberi genómba (génkészletbe) építette bele az információkat, lehetővé téve a másolódását és a fennmaradását óriási korszakokon át.

A műtárgyak hátrahagyásának hátránya az, hogy azok nem vészelik át az évmilliókat.

A DNS-be rejtett kódolt üzenet viszont igen-igen hosszú időn át megmenekülhet.

A kódolt üzenetet csupán akkor fedezhetnék fel, amikor az emberi faj rendelkezni fog az olvasásához és megértéséhez szükséges technológiával.

A DNS-be rejtve bináris kóddal írt földönkívüli üzenet lehet.

Ez a szokatlan és gondolatébresztő ötlet Paul Davies professzortól származik, aki a Sidney-ben levő Macquarie Egyetem Ausztrál Asztrobiológiai Központjában dolgozik.

Paul Davies nem igazán híve a SETI-nek. Davies úgy véli, hogy tévedés olyan földönkívülieket feltételezni, akik több százmillió évvel járhatnak előttünk a technikai fejlődésben, és majd rádiójelekkel fognak kapcsolatba lépni velünk. Rámutatott arra, hogy léteznek más kommunikációs eszközök is.

 Akkor tehát a jövőbeli technológiák fokozhatják a földönkívüli lények utáni kutatást?

 

„Úgy vélem, meg kell szabadulnunk attól az elképzeléstől, miszerint ezt a rádiócsillagászok kis és heroikus hullámsávjára hagyjuk, s meg kellene próbálnunk kijjebb tolni a határainkat az egész tudományos világra. Hiszem, hogy minden tudós hozzá tud járulni ehhez, s mondok is néhány példát.”

Az egyik zavarba ejtő dolog a földönkívüliekkel kapcsolatban – és ez az elképzelés Enrico Fermiig megy vissza a második világháborúig – az, hogy miért ne terjedhettek el az idegen civilizációk galaxis szerte és gyarmatosíthatták a csillagrendszert, vagy legalábbis látogathatnák meg?

„Hol vannak?” – teszi fel Fermi a kérdést, s bizonyítékként állítva be, feltételezi, hogy senki sincs odakint. A tény, hogy a Földet nem látogatták vagy gyarmatosították, hogy az idegenek régóta nem jöttek ide, bizonyítja, hogy senki sincs odakint. De én úgy vélem, hogy van egy csavarintás ebben a különös sztoriban, mégpedig az, hogy honnét a csudából tudnánk, hogy az idegenek nem látogattak ide, s nekik nem kell szó szerint húsvér idegeneknek lenniük, akik űrhajókból lépnek ki.

Idegen szondák haladnak át a naprendszerünkön. Image credit: HBKerr

Hírdetés

Lehetnek olyan gépeik, szondáik, robotjaik vagy valamilyen hasonló szerkezeteik, amelyek már régóta eljöttek ide, s ebben a játékban nem évezredekre vagy évmilliókra gondolhatunk, hanem százmillió vagy több milliárd évre? Így, ilyen időskálában kell gondolkodnunk, s a kérdés az, hogy maradhatott-e valami, ami a földönkívüli aktivitásra utal, mondjuk, a naprendszerünkben 100 millió év után?

Ha mostantól számított újabb 100 millió év múlva visszatérnek, vajon lesz bárminemű emberi tevékenységre utaló nyom?

A válasz: nem igazán, de vannak bizonyos dolgok, amiket meg tudnánk keresni.

Ha a földönkívüliek nyilvánvalóan keresztülmennének a naprendszerünkön, s nem várnának 100 millió évet, akkor vajon mit találnánk?

Nos, olyan dolgokat, mint az atomhulladék. Ha kipakolnánk az atomhulladékot, akkor minden bizonnyal az átvészelne ennyi időt. Megkereshetnénk azt. Bárminemű nagyaranyú bányászat vagy kőfejtő tevékenység nyomokat hagyhatna, bár azokat is betemethetnék a kőzetrétegek, de akkor is észrevehetők maradnának egy kutatást végző geológus számára. Azt is megkereshetnénk.

Talán a DNS-ünkben kell a földönkívüli üzenetet keresnünk.

Aztán pedig itt van egy másik őrült ötlet, de ez oly kedves a szívemnek, mivel a palackposta koncepcióból ered. Egészen idáig a SETI azzal volt elfoglalva, hogy szándékosan felénk sugárzott jeleket kutasson, s mint azt kifejtettem, roppant valószínűtlen, de van egy másik üzenetfajta is.

Ez egy egyirányú üzenet. Amikor egy üzenetet helyezünk egy palackba és a tengerbe dobjuk, akkor nem gondolunk magunkra úgy, mint aki választ vár.

Nem tudjuk, hogy valaki meg fogja-e találni valaha, s bizonyosan nem tudjuk, hogy ki fogja azt egyszer felfedezni. Így van ez a magukra hagyott eszközökkel/készülékekkel is.

Ugyanilyen módon el tudjuk képzelni, hogy egy idegen civilizáció hagyhatott hátra üzenetet egy üvegben valakinek, aki esetleg rábukkan majd, s akik mi magunk is lehetnénk! Szóval, hol van az üveg és hol az üzenet?

Várom a javaslatokat. Az egyik elképzelésem az, hogy az üvegek az élő sejtek, a földi élő szervezetek lehetnek, az üzenet pedig a DNS-be van kódolva.

A vírusok minduntalan megfertőzik az élő szervezeteket a Földön, feltöltvén a DNS-programjukat az organizmusok génállományába, így adódik egy jól nyomon követhető út az információknak a DNS-be való bejutására. Mi ezzel vagyunk beszennyezve.

Saját génállományunk hatalmas mennyiségű ilyen szeméttel van tele, amely a fejlődéstörténeten keresztül a vírusokból kerül át belénk. Tehát, ha a vírusok képesek erre, akkor az idegenek is képesek lehetnek. Szerintem a helyett, hogy az eget kémlelnénk kódolt üzenetek tartalmazó rádióhullámok után, átfésülhetnénk a földi génállományunkat, amit valahogy sorba lehet rendezni, hogy kiderülhessen, van-e benne földönkívüliektől származó kódolt üzenet. Ezek lehetnek akár a meglepő nukleotid -bázisok szálai: a híres négy betű, amely az élet nyelve a DNS-ben:A (adenin), G (guanin), C (citozin) és T (timin).

Akár pontosan meghatározhatnánk valamiféle üzenetet, amely felkelti a figyelmünket.

Természetesen ez egy őrült ötlet.

Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy a génállományunkban valóban van egy ilyen üzenet. Csupán egy gondolkodási módot példáznék, amire szükségünk van/lehet. De ez talán nem számít többé örültebbnek, mint elvárni azt, hogy égből érkező rádiójelekben találjuk meg a nekünk szóló üzenetet.

Fordította és szerkesztette: Száraz György

Boldog napot!


Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »