Megfelelő számú rendőr és a biztonsági alakulatok tagjai ügyelnek a rend és a biztonság fenntartására csütörtökön (április 11.) a közös szlovák-ukrán kormányülés idején Nagymihályban – közölte a belügyminisztérium. A korlátozásokról a városi hivatal tájékoztatott.
Rendőrök felügyelnek majd a kormánydelegációk biztonságára, és a gépjárművek zavartalan haladására, több rendőr lesz az utakon is, azokon a szakaszokon, ahol a kormányzati konvojok áthaladnak”
– közölte a minisztérium, egyben arra kérik a lakosságot, hogy tartsák be a rendőrök utasításait. A intézkedések részleteiről biztonsági okokból nem tájékoztatnak.
A belügyminisztérium tájékoztatása szerint a Kassai Kerületi Rendőrkapitányság elegendő számú rendőrt vezényelt ki a közrend védelmére a közös kormányülés idején. A kassai rendőrség munkatársai és a szobránci határrendészet rendőrei is készenlétben lesznek.
A pirotechnikai ellenőrzést a kassai készenléti rendőrség munkatársai, és robbanóanyagok keresésére specializálódott kutyás rendőrök végzik.
Az ukrán és a szlovák kormány csütörtökön a határon átnyúló együttműködésről, a közlekedési és az energetikai együttműködésről tárgyal. A közös kormányülés egyik fő témája Ukrajna újjáépítése lesz.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »