Fogolygyilkoló IÁ-vezetőt lőttek ki precíziós légicsapással Szíriában

Végeztek az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet egy magas rangú tagjával, akinek a nevéhez egyebek között több nyugati fogoly meggyilkolása fűződik – erősítette meg hétfőn az Egyesült Államok által vezetett nemzetközi koalíció szóvivője, Sean Ryan.

A bejelentés szerint az Abú al-Omarajn nevű harcos és néhány társa ellen Szíria délkeleti, sivatagos térségében hajtottak végre precíziós légicsapást. A szóvivő hozzáfűzte, hogy a nyomozás lezártával további információkat is közzétesznek a likvidálás körülményeiről. Úgy vélekedett továbbá, a terrorista „közvetlen veszélyt” jelentett a koalíciós erőkre.

Abú al-Omarajn Szíria területén több nyugati elrablásában és meggyilkolásában volt bűnrészes, például az amerikai Peter Kassigéban is. Kassig a saját maga által alapított segélyszervezet dolgozójaként működött Szíriában, ahol áttért az iszlámra, és felvette az Abdul-Rahmán nevet. Az IÁ fegyveresei 2013-ban rabolták el, és egy év múlva lefejezték.

Hírdetés

A nemzetközi koalíció 2014-ben kapcsolódott be az IÁ elleni harcba Szíria és Irak területén, miután a szervezet nagy területeket vont ellenőrzése alá a két országban.

Bár az IÁ által korábban uralt iraki és szíriai régiókat magában foglaló „kalifátus” gyakorlatilag megszűnt, a szélsőségesek még ellenőrzésük alatt tartanak főként lakatlan sivatagi területeket Szíria keleti részén. A koalíciót az itt folyó harcokban szárazföldön a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű, kurd vezetésű milíciaszövetség támogatja.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »