Rossz szokásom szerint munka közben háttértévézek, s arra figyelek fel, hogy Kálmán Olga Hír TV-re átcsempészett agymosó műsorának kedvcsinálójában a Jobbik penetráns nyugdíjasbotránya kapcsán két ízben is hangsúlyosan használja a „propagandasajtó” kifejezést.
Nocsak: az ellenzéki média legjobban fizetett propagandistája propagandistázza az ellenséget. Arról van szó, hogy Vona Gábor egy grafomán pillanatában halálosan megsértette a szépkorú szavazókat. A fideszes nyugdíjasokat akarta, de az egész korosztályt sikerült neki. Erre a Simicska-médiában beindult a szerecsenmosdatás, a Vona-simogatás: nem a sztárolt pártelnök a bűnös, hanem a kéz, amely tükröt tart eléje.
Ennek a széles ellenzéki népfrontnak, amely a komcsiktól a nácikig mindenkit tömörít a szent cél, az orbántalanítás érdekében, már a választási kampány elején sikerült a nullától kilencvenkilenc évesekig mindenkit magára haragítania. Az álnok „propagandasajtó” meg propagálja az ordító alkalmatlanságukat. Kampányolnak egy kampányban: tényleg szörnyű vétek egy demokráciában!
Lassan szégyenkeznem kell, ha egy társaságban szóba kerül, hogy tíz évvel ezelőtt hetente jártam a Hír TV Lapzárta című műsorába. Ami elromolhat, az el is romlik. Ahogy József Attila, a jeles politológus írta látnoki módon Irgalom című versében: „Mit oltalmaztunk, nincs jelen, / azt most már támadóink védik.” Régi kedves fórumom balról előzi az ATV-t, az elkálmánolgásodott, elalindásodott médium pedig olykor már a virulens SZDSZ éráját idézi, persze ezzel a pikáns fasisztoid odőrrel, amihez be kell fogni a liberális orrokat.
Kék, barna, vörös: egyesítenek mindent, amit Hamvas Béla a XX. század három diktatórikus sorscsapásaként felsorolt (kommunizmus, nemzetiszocializmus, liberalizmus), s amelyek ellen a jeles sajtómunkás, Pethő Sándor is oly elszántan küzdött. Másik kedves fórumom, két évtizeden át szellemi-politikai otthonom, a Magyar Nemzet még nem reménytelen, de már csak mint márkanév. Ha egyszer mint hungarikumot meg kell majd tisztítani a diverzánsoktól, köpönyegfordítóktól és lapuló opportunistáktól, alig valami marad: mint annyiszor, úgyszólván a nulláról lesz szükséges a munkát kezdeni.
Ennél persze súlyosabb kérdés, ha egy lap vagy egy tévécsatorna helyett egy egész országra próbálják rátenni a kezüket. Egyelőre nem valós veszély, de nem árt résen lenni: a politikai machiavellizmus tartogathat meglepetéseket. Befogott orral nem lehet kormányozni, de a másik kéz szabad: hozzáférhet az addig elzárt forrásokhoz. S nincs nagyobb kerítő, mint az anyagi érdek.
Hogy Kálmán Olga miként rendezi el magában árulását, szakmai önfelszámolását, az kevéssé érdekel. Egyszer egy stúdiójelenés előtt feltette a kérdést: szerintem mit gondol róla Orbán Viktor? Azt feleltem: attól, mert ő állandóan Orbánnal foglalkozik, az érdeklődés nem feltétlenül kölcsönös – nem valószínű, hogy a nagy politikai mumus éjt nappallá téve egy tévés kérdezgető analízisével foglalkozzék. S ez így utólag indokolt is: a jelek szerint létezik annyi pénz, hogy reggelente a piperetükörbe tudjon nézni. Elbájolog a megtévesztett nyugdíjasokról és a propagandasajtóról a jobbikos képviselőjelölt asszonnyal, akárcsak a cuki pártelnökkel, akinek azért a gardróbjában minden eshetőségre még mindig ott lóg a vállfán a gárdamellény.
Ám a Jobbik szalonképesítési projektjében az elvtelen balliberálisok csupán kollaboránsok – veszélyesebbek azok, akik kifelé függetlennek álcázzák magukat. Pár éve Vonáék már futottak egy kört a sajtó berkeiben: földalatti médiamozgalmat szerveztek. „Nem kell nyíltan vállalnotok bennünket; elég, ha titokban támogattok. Mi adunk sok pénzt, nektek viszont nem kell kompromittálni magatokat velünk, maradhattok az árnyékban” – szólt a tapogatózó ajánlat. Ahogy látom, néhány kolléga a markukba csapott; sőt az árnyékból lassan előszivárognak a napra.
Más meg a működés során lepleződik le. Török Gábor „független politológus” váltig tagadja, hogy áldásos tevékenységét a Jobbik pénzelné, ám ha így van, akkor a sztálini értelemben „hasznos idióta”. Török szerint utoljára Sólyom Lászlótól húzott nyilvános apanázst (meg is látszott az eredményen); azóta úgyszólván kenyéren és vízen él. S függetlenül írja kommentjeit, mint például az említett nyugdíjasügyben: „Rettegnek, rémes indulatok, állati indulatok, negatív hatása felmérhetetlen, félelem és rettegés a lépcsőházban…”
De ha egy nem annyira független írja, akkor egyenesen szánalmas. És érthetővé válik a Török-féle független felmagasztalás is a Vona-féle évértékelés után: „Mindig azon a véleményen voltam, hogy a »nagy politikusi beszédek« elemzése túlértékelt, egy-egy szónoklat önmagában nem nagyon hat a választókra. Ezt most szerintem mégis érdemes megnézni: egyrészt tisztán érthetővé teszi, hogy mi a Jobbik választási stratégiája, másrészt ritkán látni magyar politikust – nem papírból olvasva – ilyen profin előadni.”
Zárug Péter Farkas egy Jobbik-közeli Alfahír-interjú kérdésére („Török Gábor szerint ritkán látni ennyire profin előadni magyar politikust. Ön elégedett volt a beszéd összeszedettségével?”) nem is rejtette véka alá: „Török Gábornak kell elégedettnek lenni. Nekem nincs ilyesfajta viszonyom egyetlen évértékelő beszédhez sem. Majd ha valamelyiknél bábáskodom, akkor nyilatkozom arról, hogy elégedett voltam-e a beszélőmmel.” Azaz talán egyenesen maga Török sugallta a beszédet, amit aztán „függetlenül” megdicsért?
Törököt korábban az exjobbikos Nagy Ervin is felszólította: ne álszenteskedjen, ne bújjon örökké „az objektív politikai elemző” hazug, megtévesztő mítosza mögé. Valljon színt, ismerje el, hogy a Jobbik szakértője. Mint fogalmazott: „A Jobbik néppártosodásában oroszlánrésze van Török Gábornak. Több ez már, mint folyosói pusmogás, egyetemi pletyka. Kis országban élünk, ismerjük egymást, vannak közös barátaink; látjuk, amit látunk, és sok mindent tudunk egymásról.” Török tagadott: ő csak háttérbeszélgetéseken szokott olykor-olykor részt venni. Bár Vona Gáborral régóta kapcsolatban áll, pénzt nem kap. A Jobbik is csak merő szimpátiából támogatta volna, ha mégis elindul a veszprémi időközi választáson.
Nincsen azzal semmi gond, ha egy politológus szakember pártzsoldba szegődik. Kéri László Gyurcsány Ferencet látta el jó tanácsokkal, sőt, külföldi útjaira is elkísérte. Lengyel Lászlóról közismert súlyos politikai elfogultsága, csak balra tud nézni. Bozóki András szintén nem tekinthető szuverén egyéniségnek, annyira nem, hogy az első Gyurcsány-kormányba be is lépett, a politológusszakma nagyobb dicsőségére.
Szóval a pártzsold jól láthatóan nem gond. Csak tudjuk, ha az alku megtörtént. Ron Werber például korábban az MSZP szekerét tolta, most meg a jelek szerint létezik akkora összeg, hogy felfedezze magában a mélyen eltemetett LMP-st. Egy professzionista, de erkölcsileg messzemenően értelmezhetetlen gyűlölettudományi szakember bárkinek tud választási programot ácsolni, a szélsőjobbtól a szélsőbalig, a szélsőliberálisoktól Szél Bernadettig.
Török Gábor Werberhez képest nyilván kispályás, de őrá is a politológiai alaptörvény vonatkozik: ha elszegődött, elszerződött valahová, ne játssza már a függetlent! Nem lehet egyszerre bordélyipari szolgáltatást nyújtani, ugyanakkor szűznek is maradni. A magánvéleményem pedig az, hogy ezen a placcon függetlenség nem létezik – az ellenkezőjét állítani nem is annyira mítoszfabrikálás, mint primer hazugság. Szóval ne kerülgessük a kását: Török Gábor akkora jobbikos, hogy lassan a gárdamellényszabó is méretet vehetne róla.
A Jobbik ifjúsági tagozatának nyári táborában arról tűnődött, hogyan válhatna szalonképessé a Jobbik külhonban. „Ahhoz, hogy a pártról alkotott kép nemzetközi szinten is megváltozzon, a politikai munkán túl kitartás kell a Jobbik részéről” – vélekedett Török.
Kitartás, éljen Vona Gábor! Goebbels szerepében: Török Gábor; Leni Riefenstahl szerepében: Kálmán Olga. És akkor garantálva az akarat diadala.
Csontos János – www.magyaridok.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
