Fábri Zoltán háromszoros Kossuth-díjas filmrendező 28 éve, 1994. augusztus 23-án hunyt el Budapesten. A modern magyar filmet a Körhinta révén ő ismertette meg a világgal.
Fábri Ferencvárosban nőtt fel, iskoláit a piaristáknál végezte. Már a középiskolában megnyilvánult vonzódása a művészetek iránt: rajzolt, az iskolai előadásokhoz díszletet tervezett, rendezett. A Képzőművészeti Főiskola egyik legtehetségesebb festőnövendékének számított, de filmrendező akart lenni, ezért átiratkozott a színiakadémiára.
Miután 1941-ben diplomázott, a Nemzeti Színházba került díszlettervezőnek és rendezőnek. 1943-ban megkapta a behívóját, a frontról csak a második világháború végén jutott haza. 1949-ben az Úttörő Színház rendezője lett, majd – noha pártonkívüli volt – még abban az évben „káderfejlesztés” keretében áthelyezték a Filmgyárba művészeti vezetőnek.
Itt dramaturgiai tanácsokat adott, s a filmkészítésbe is belekóstolt. Első Kossuth-díját 1953-ban a Vihar című szocialista realista filmjéért kapta, amelynek forgatókönyvét Révai József kultuszminiszter többször „politikailag helyesebbre” íratta át. Fábri a Kossuth-díjat másodszor 1955-ben, harmadszor 1970-ben vehette át.
Fábri 1955-ben rendezte a korszak talán legismertebb filmjét, a Körhintát Soós Imrével és Törőcsik Marival a főszerepben. A mű a szövetkezet és a magángazdaság konfliktusába ágyazza a paraszti generációk ellentétét, a párválasztás szabadságát.
A Hannibál tanár úr Móra Ferenc, az Édes Anna Kosztolányi Dezső regényéből készült, a Két félidő a pokolban a munkaszolgálat rémségeire emlékeztetett. Pályájának újabb csúcspontja a Sánta Ferenc művéből készült Húsz óra volt, amely a magyar parasztság 1945 utáni viharos történelmét mutatta be.
A Pál utcai fiúk forgatása, jobbra sötét pólóban Fábri Zoltán, 1968 (kép forrása: Fortepan/ Bojár Sándor)
Az 1966-os Utószezon szatirikus formában boncolgat súlyos lelkiismereti kérdéseket. Az ifjúságnak készült A Pál utcai fiúk című filmje után Örkény klasszikus írásából rendezte Az Isten hozta őrnagy urat.
Az 1971-es Hangyaboly Kaffka Margit regényéből készült, s egy apácazárda zárt világát ábrázolja. Déry Tibor művéből rendezte A 141 perc a befejezetlen mondatból című filmjét, amely láttatja egy polgári származású humanista fiatalember közeledését és találkozásait a munkásmozgalommal az 1930-as években.
Az ötödik pecsét (1975) ismét Sánta-adaptáció, a nyilas rémuralom éveibe helyezett példabeszéd az emberi szabadságról, a választásról a zsarnokság idején szabadság és szolgaság között. A Magyarok (1977) is a második világháború alatt játszódik, hősei Németországba telepített magyar parasztok. Az 1980-as Fábián Bálint találkozása Istennel viszont az első világháború végének zűrzavarait idézi fel.
Fábri művei morális példázatok, amelyekben arra keresi a választ, miként őrizheti meg az ember önmagát, erkölcsi tartását a történelem viharai között. Ahogy egyik szereplője mondja: „Játékosok és zsetonok vagyunk egy személyben. Ez a Történelem!”
A modern magyar filmet a Körhinta révén ő ismertette meg a világgal, s számos kitüntetést kapott. Ugyanakkor tucatnyi forgatókönyvét utasították el és nem egyszer politikai okokból korlátozták megszólalási lehetőségeit, így 1956-ról nem forgathatott. Fábri, aki számos szakmai szövetségben töltött be vezető tisztséget és tanított is, 1994. augusztus 23-án halt meg Budapesten.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
