Fico: számomra különösen értékesek a szlovák–cseh kapcsolatok

Fico: számomra különösen értékesek a szlovák–cseh kapcsolatok

Robert Fico kormányfő számára különösen értékesek a szlovák–cseh kapcsolatok, és semmi értelme azokat olyan dolgokkal terhelni, amelyek gyakran nem is érintik a szlovákok és a csehek egymás mellett élését. A kormányfő ezt hétfőn jelentette ki, miután találkozott Václav Klaus volt cseh államfővel.

„A megbeszélésünk azon a meggyőződésen alapult, hogy politikusok jönnek-mennek, de a nemzetek maradnak, és erre nyilván így tekintenek Szlovákia polgárai is” – jegyezte meg Fico. Klaus elmondta, már régóta tervezte a Ficóval való találkozást.

Klaus felidézte, hogy több mint harminc évig állt a cseh és szlovák kapcsolatok középpontjában, és neki is köszönhető Cseh-Szlovákia békés szétválása.

Hírdetés

„Egyetértek a kormányfővel, hogy a cseh–szlovák kapcsolatok mindkét nemzetnél az alapvető dolgok közé tartoznak, és nem szabad, hogy bármilyen politikai vezetés ártson nekik” – hangsúlyozta a volt cseh államfő.

Hozzátette, egyes politikai csoportok veszekedése nem tudja megbontani ezeket a kapcsolatokat.

Csehország a szlovák kormány külpolitikája miatt lemondta a cseh–szlovák kormányközi egyeztetéseket, elmarad az április végére, május elejére tervezett csehországi közös kormányülés is. Robert Fico úgy reagált, Csehország döntésének semmilyen hatása nem lesz Szlovákia szuverén külpolitikájára.

(TASR/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »