Mint ablakos tótnak a hanyatt esés, úgy hiányzott a megalázó elnökválasztási vereség Robert Ficónak. Máig nincs meggyőző magyarázat arra, miért vágott ebbe a jelképes hatalmat biztosító pozícióba a szlovák miniszterelnök. Menekülésre nem volt oka, hiszen az általa vezetett, egyedül kormányzó Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párt toronymagasan vezeti a népszerűségi listákat, az ellenzék pedig az utóbbi néhány évben tovább gyengült, azaz hatalmát senki sem fenyegette.
Hívei, akik számára nyilvánvaló volt, hogy megnyeri az elnökválasztást, már azon aggodalmaskodtak, mi lesz nélküle a Smerrel. Ellenfelei úgyszintén Fico sikerére számítottak, ők előre tekintve abban bíztak, a kapitány nélkül maradt kormánypárt zátonyra futhat. A miniszterelnök számításai részben beigazolódtak, a jobbközép ellenzék jelöltjei szánalmasan gyengén szerepeltek a megméretés első fordulójában. Csakhogy megjelent egy olyan figura az egyszerűnek tűnő képletben, akinek sikerére senki sem számított. A politikától ez idáig távol álló, független Andrij Kiska a politikától megcsömörlöttek, az ellenzékből kiábrándultak és a Ficóból nem kérők szavazatait egyaránt begyűjtötte.
A döntő menetben ez a sokszínű massza vált tudatos mozgalommá, kiegészülve a miniszterelnököt régóta begyükben tudó magyarok büntető szavazataival. Bár a közvélemény előtt Fico vállát vonogatva, lazán viselte a csapást, hosszabb távon komoly következményei lehetnek a szédületes pofonnak. A verhetetlenség mítoszának ilyen látványos megcáfolása megmozdítja a talajt a kormánypártiak lába alatt még akkor is, ha az ellenzék semmit nem nyert, csupán egy esélyt kapott Fico vereségével. Esélyt arra, hogy átrendezze sorait, felújítsa megfáradt politikusi garnitúráját, és az emberek valós igényeivel foglalkozzon.
Annak ellenére, hogy a Magyar Koalíció Pártja – amely mindhiába várt a második forduló előtt valamiféle gesztust, üzenetet a magyarok irányába – egyik jelölt mellett sem kötelezte el magát, a magyarlakta dél-szlovákiai régiókban toronymagasan nyert Kiska, ami egyrészt azt mutatja, hogy Ficónak továbbra sem bocsátottak meg magyarellenes intézkedéseiért (miért is tették volna?), másrészt viszont a Most – Híd magyar–szlovák vegyes párt befolyását is jelzi, a Bugár Béla vezette formáció ugyanis a döntő menet előtt nyílt támogatásáról biztosította a független jelöltet. Kérdés, meghálálja-e Kiska a magyar szavazatokat? Elnökként ugyan nincs beleszólása a törvényhozásba, véleménynyilvánításaival viszont elindíthatna egy pozitív üzenetet a felvidéki magyarok ügyeit illetően. Az őt övező rejtély, ismeretlenség a magyarokra vonatkozóan is igaz, eddig semmi lényegeset nem árult el magáról a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos terveit, gondolkodásmódját illetően.
Az utóbbi időben határozottan javuló magyar–szlovák államközi viszonyban nem számíthatunk változásra. Orbán Viktor és Robert Fico tudatosan kerüli a befagyott vitás kérdéseket, s a visegrádi, kelet-közép-európai kereteken belüli együttműködést részesíti előnyben. Pozsonyban kormányzati szinten eltűnt a magyarellenes hangnem, a korábban népszerű magyarkártya most még a kampányban sem került elő. Fico elnökké választása esetén egy új kormányfő – Robert Kalinák belügyminisztert emlegették esélyesként – könnyen ismét kiszámíthatatlanná tehette volna a kétoldalú viszonyt.
Ficónak feladták a leckét Kiskával, a nép fityiszt mutatott a politikusoknak, a felvidéki magyaroknak végre volt egy kis sikerélményük. Egy egyszerű elnökváltásnál azért több történt Szlovákiában.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
