Fico: A kormány megvizsgálja az EU elleni per lehetőségét az orosz gáz leállítása miatt

A szlovák kormány következő ülésén foglalkozni fog azzal a lehetőséggel, hogy keresetet nyújtson be az Európai Unió (EU) ellen a 2028-tól esedékes orosz gázszállítások leállításáról szóló döntés miatt. Ezt Robert Fico miniszterelnök (Smer-SD) jelentette ki a szerdai kormányülést követően. A kormányfő feladatul adta Denisa Saková gazdasági miniszternek (Hlas-SD), Juraj Blanár külügyminiszternek és Boris Suska igazságügyi miniszternek (mindketten Smer-SD), hogy a következő kormányülésre terjesszenek elő egy olyan dokumentumot, amely elemzi az ilyen kereset benyújtásának lehetőségeit.

A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy Szlovákia Magyarországgal együtt lesz a leginkább érintett ország az Európai Bizottság döntése által. „Ez a döntés rendkívüli módon károsít minket. Tudják, hogy nem szavaztuk meg” – hangsúlyozta. A kormány a miniszterelnök szerint azokkal az európai bizottsági kötelezettségvállalásokkal is foglalkozni fog, amelyek a Szlovákiának nyújtandó energetikai segítséget célozzák. „Minden attól függ majd, hogyan teljesíti az Európai Bizottság a Szlovákiával szembeni kötelezettségvállalásokat, amelyeket az Európai Bizottság elnöke közvetlenül adott és írt alá” – tette hozzá Fico.

Az EU a tagállamok minősített többségével fogadta el az orosz energiáktól való elszakadásról szóló döntést, ami a miniszterelnök szerint az EU jogszabályainak megsértését jelenti. A RePowerEU program a földgáz mellett az olajszállításokat is érinti.

A befagyasztott orosz vagyon kérdése

Hírdetés

A kormány jövő szerdai (november 26.) kihelyezett ülésének további napirendi pontja a miniszterelnök szerint a befagyasztott orosz vagyon Ukrajna finanszírozására történő felhasználásának kérdése. „140 milliárd euróról beszélünk, amelyet a Bizottság szó szerint Ukrajnának akar adományozni, ami óriási jogi kérdéseket és európai szintű bizonytalanságot szül” – figyelmeztetett Fico.

E befagyasztott orosz vagyon elkobzása szerinte a gyakorlatban jelentheti például az EU-tagállamok vagyonának elkobzását az Oroszországi Föderáció területén, valamint több száz választottbírósági eljárást. „Ezért most is mindenképpen arra kérem az Európai Bizottságot és mindenki mást is, hogy legyenek maximálisan jogilag és politikailag visszafogottak” – tette hozzá a miniszterelnök.

Teraz.sk

Nyitókép forrása: SITA/MZV SR


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »