Fico: 2026-ban már nem folytatható az eddigi konszolidáció

Fico: 2026-ban már nem folytatható az eddigi konszolidáció

„2026-ban már nem folytathatjuk olyan konszolidációval, mint 2024-ben és 2025-ben” –jelentette ki Robert Fico miniszterelnök (Smer-SD) csütörtökön, az R2 Kriváň (Krivány)–Mýtna (Vámosfalva) gyorsforgalmi út megnyitóján mondott beszédében. Megállapította, hogy fel kell pörgetni a gazdasági növekedést, ezért felszólította Jozef Ráž (Smer-SD jelöltje) közlekedési minisztert, hogy „húzza elő a fiókból” az előkészített infrastruktúra-projekteket.

A miniszterelnök beszédében emlékeztetett arra, hogy a Kriváň és Mýtna közötti szakaszt állami költségvetésből finanszírozták. Azt is megállapította, hogy jelenleg a további autópályákba és gyorsforgalmi utakba való befektetések helyett a kormánynak konszolidálnia kell. „Szó szerint a levegőbe dobáljuk most a pénzt, mert tartanunk kell bizonyos számokat annak okán, hogy 2023-ban az egész Európai Unió legrosszabb államháztartását kaptuk” – mondta Fico.

A miniszterelnök szerint azonban jövőre a konszolidáció már nem folytatódhat úgy, mint az elmúlt két évben. „Már nincs tér az adóemelésre, már nincs tér a szociális állam normáinak lefaragására, nekünk a gazdasági növekedés útján kell járnunk” – mondta Fico. Ezért felszólította a közlekedési minisztert, hogy húzza elő az előkészített, de még nem finanszírozott infrastruktúra-projekteket, és a kormány mindent megtesz, hogy a kisebbekre pénzügyi forrásokat találjon.

Hírdetés

Az R2 Kriváň és Mýtna közötti szakaszának megnyitásával kapcsolatban a kormányfő elismeréssel szólt a projekt előkészítésének folyamatáról és magáról az építkezésről is. „Minden autópálya- vagy gyorsforgalmi szakasz szó szerint áldás a régió számára. Ez a gyorsforgalmi szakasz is jelentősen segíteni fogja ezt a régiót, mivel gyakorlatilag egészen Losoncig (Lučenec) közelebb kerültünk” – mondta Fico.

Az R2 Kriváň–Mýtna gyorsforgalmi utat, amely Szlovákia leghosszabb hídját is magában foglalja, csütörtökön dél előtt ünnepélyesen megnyitották. A járművezetők a késő délutáni óráktól vehetik majd igénybe a szakaszt.

Teraz.sk

Nyitókép forrása: Facebook/Ministerstvo dopravy


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »