Idén július 16–19. között került sor a 22+ görögkatolikus ifjúsági gyalogos zarándoklatra a máriapócsi nemzeti kegyhelyre – immár tizedik alkalommal.
Június 16-án az esti vecsernyével kezdődött a fiatal felnőttek gyalogos zarándoklata, idén újra Tokajból. Másnap, a reggeli utrenye után a Paraklisz szertartását énekelve haladtak az úton Rakamaz felé.
A zarándokcsapat élén Fedor Péter atya haladt, ahogy tíz éve minden alkalommal.
Kora délután már a nyíregyháza-kertvárosi parókia gyönyörű kertjében élvezhették a szeretetteljes fogadtatást a résztvevők. Míg a test feltöltődött – köszönhetően Obbágy László atya és Vera tisztelendő asszony hathatós közreműködésének –, a lélek és az értelem kelt útra. Az elmélkedés alapját a zarándoklat idei mottója szolgálta: „Nézzétek: én valami újat viszek végbe, már éppen készülőben van. Nem látjátok? Valóban, utat csinálok a pusztában, és ösvényt a járatlan földön.” (Iz 43,19)
Mindenkinek a saját válaszait kellett megkeresnie arra, hol van életében a saját „pusztája”, elakadása; mi az, amiben szeretné, hogy Isten „utat készítsen”. A kisebb csoportokban zajló beszélgetéseket a zarándoklaton részt vevő lelkiatyák irányították és segítették újabb és újabb kérdések felvetésével.
A zarándokokat estefelé Nyíregyháza belvárosában, a Szent Miklós-székesegyház ajtajában Szocska Ábel püspök várta.
A vecsernyén Szabó Tamás parókus szólt az útonlevőkhöz. Mint fogalmazott: az út készen áll; a megtestesülés titkától egészen a kereszthalálig, hogy út készülhessen az emberektől az Atyáig.
A zarándoklat tehát nem csupán fizikai út, hanem lelki megújulás is: annak tudatosítása, hogy a keresztségben Krisztushoz tartozunk, és hivatásunk az, hogy életünkkel mi magunk is „az irgalmas Atya, a szerető Atya útja legyünk mások felé”.
Más megközelítésben, de szintén az emberi lélek „pusztaságait” tárta fel Sipka Bence pszichológus, ember–technológia környezeti kapcsolat szakértő. A magány, a szorongás és az anhedónia kulcsfogalmai köré épített előadásában arra is rávilágított, hogy sokszor ezek az okok vezethetnek digitális függőségeinkhez.
Jó néhány gyakorlati tanácsot és ötletet kapott a hallgatóság, hogyan lehet a modern technológiát egészségesen használni, a szorongásokat kezelni, a mesterséges intelligenciát jó célokra használni.
Pénteken az elcsigázott zarándokok esti pihenéséhez és feltöltődéséhez a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium és Kollégium, valamint az általános iskola biztosította a helyszíneket és feltételeket.
Szombaton a zarándokok kora hajnalban Szent Liturgiával indították a napot a gimnázium kápolnájában, majd Nyíregyháza-Oros felé vették az irányt.
Az ébredező városban messzire hallatszott a zarándokok Mária-éneke – így érkezett meg az Orosz Atanáz és Szocska Ábel püspökök vezette csapat a római katolikus plébániára, ahol Szováti Tamás plébános és a helyi karitászcsoport segítői várták a 22+ résztvevőit.
A templomban végzett imaórán Verdes Miklós atya szólt a zarándokokhoz. A Teremtés könyvének első sorait idézve arra mutatott rá, hogy a „puszta és üres” világ képe nemcsak a teremtés kezdetéről, hanem mindannyiunk személyes életéről is szól.
„Isten akarja, hogy legyen világosság az életedben… Isten mondja, hogy legyen világosság, és lesz világosság” – idézte a Teremtés könyvének szavait Verdes Miklós atya, majd kiemelte: Isten ma is kimondja ránk a teremtéskor elhangzott ítéletet: „Isten a te életedre is azt mondja, hogy az jó.”
Ez a jóság nem a nehézségek hiányát jelenti, hanem azt a bizonyosságot, hogy
A zarándoklat célja ezért az, hogy megerősödjünk a hitben: életünk „puszta” időszakai is megtelhetnek világossággal, ha megnyílunk Isten újjáteremtő szeretete és kegyelme előtt.
A következő pihenőhelyen, Napkoron kicsit hosszabb időt töltöttek el a zarándokok, Spinyhért Zsolt polgármester és a parókia vendégszeretetének örvendve.
Az utolsó nagyobb gyalogos kihívás előtt Kiss Máté püspöki titkár összefoglalta az elmúlt két nap során hallott előadások és elmélkedések üzenetét. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a keresztény élet nem épülhet csupán a jó érzésekre és a lelkesítő élményekre.
A hit akkor válik igazán méllyé, amikor kitartunk az imádságban és az Istennel való kapcsolatban akkor is, amikor az áldozatot kíván, vagy éppen nem nyújt azonnali vigaszt – hangsúlyozta.
Jézus Péternek mondott szavait idézve – „evezz a mélyre” – arra buzdított, hogy merjünk elmélyülni hitünkben, mert csak így teremhet bőséges gyümölcsöt életünk. „Ne csak akkor imádkozzunk, amikor jólesik…”, hanem akkor is ha nehezebb, hiszen a csendes, kitartó imádság segít meghallani, mit akar Isten üzenni, így kerülhetünk egyre mélyebb kapcsolatba vele.
A mintegy hatvan kilométeres zarándoklatnak talán a legszebb útvonala volt az utolsó szakasz Napkorról Pócspetribe – az erdőn keresztül. Árnyas fák között vezetett az út, de még így is érezhető volt a hőség, vagy inkább a magasabb páratartalom nehezítette a haladást.
Egyre több lett a vízhólyagos láb is, mégsem veszített lendületéből a zarándokok csapata. Az már szinte „behúz”, amikor meglátom a máriapócsi tornyokat – mondta az egyik fiatal.
A kegytemplomhoz érve zarándokszokás szerint egy körmenet után tértek be az Istenszülő ikonja elé.
A zarándokimádság után Szabolcs atya elhelyezte a lelki terheket jelképező kövekkel megrakott hátizsákot a Szűzanya oltáránál, rábízva közbenjárására a zarándokok kéréseit, felajánlásait.
A fiatalok még egy utolsó rövid beszélgetésre, elköszönésre gyűltek össze a templom előtti téren. Sokan maradtak az esti virrasztáson is, és a másnapi búcsúi Szent Liturgián, csatlakozva a Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség zarándoklatához.
Miért választják 21. századi, hipergyors világban élő fiatalok a zarándoklat nagyon ősi és küzdelmes módját? A monoton lépések alatt van idő a belsőre figyelni. A gyalogos zarándoklat nem csupán menetelés, hanem találkozás és lelkigyakorlat is – találkozás a régi ismerősökkel és sok új emberrel; van idő beszélgetni, kérdezni és meghallgatni.
Van alkalom annak felismerésére, hogy bár mindenki nagyon más személyiség, és nagyon különböző élethelyzetben van, a belső küzdelmek nagyon hasonlóak, különösen az istenkeresésben.
Az út fáradtsága, a meleggel, az izzadással, a szomjúsággal való küzdelem hamar elmúlik, ami viszont igazán megmarad: az elmélkedésekben, a másikkal való beszélgetésekben kapott gondolatok.
Sőt ami leginkább megmarad: a megérkezés élménye az Istenszülő elé, egy olyan helyre, amely örök és változatlan – írta beszámolójában Varga-Juhász Bernadett.
Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
