Az elmúlt évtizedekben a pszichológiai kutatások rendre ugyanazt a mintázatot mutatták: az életút boldogság görbéje U alakot formáz. A fiatal felnőttek jellemzően elégedettek az életükkel, aztán a középkor környékén egyre nő az elégedetlenség, majd az idősebb korosztályokban ismét javul a lelkiállapot. Ez a minta azonban mára felborulni látszik. A legfrissebb vizsgálatok szerint a 18–24 évesek körében a boldogtalanság és a szorongás sokszor magasabb szintet mutat, mint bármely más korcsoportban. De miért éppen most és miért éppen ők?
Amerikai és európai felmérések egyaránt azt mutatják: míg korábban a középkorúak körében volt a legalacsonyabb az élettel való elégedettség, ma a fiatalok panaszkodnak a leggyakrabban arra, hogy nem boldogok. Az Egyesült Államokban például néhány év alatt megháromszorozódott azok aránya, akik egy teljes hónapot „egy boldog nap nélkül” éltek meg. A jelenség nem csupán statisztikai érdekesség: arra figyelmeztet, hogy a fiatal generáció életkörülményei radikálisan eltérnek a korábbiakétól, és a megszokott minták már nem írják le pontosan a valóságot.
A mentális problémák gyakran nem a húszas években kezdődnek, hanem jóval korábban. Egy újpesti vizsgálat szerint (amelynek szomorú apropóját egy diák öngyilkossága adta) a középiskolások csaknem fele tapasztalt verbális bántalmazást, több mint ötödük fizikai vagy szexuális erőszakot, harmaduk pedig érzelmi elhanyagolást. Ezek a tapasztalatok mély nyomot hagynak, és sokszor felnőttkorban törnek felszínre depresszió, szorongás vagy önértékelési zavar formájában. Az iskolapszichológusok jelzik is: a gyerekek állapota „siralmas”, de a szakemberek túlterheltek, a segítség pedig sokszor túl későn érkezik.
A fiatalok generációja „digitális bennszülöttként” nőtt fel, ám a közösségi média világának árnyoldalai mára világossá váltak. Az állandó összehasonlítás, az idealizált életek látványa és a mértéktelen képernyőidő fokozza a szorongást. Érdekes módon sokan éppen emiatt fordulnak nosztalgiával az analóg élmények felé: bakelit, kazetta, fényképalbum, közös offline programok. Ez nem pusztán divathóbort – sokaknak kapaszkodót jelent a túlterhelt online valóságban.
A huszonévesek egy másik sajátos kihívása a „kapunyitási pánik”: az az érzés, hogy rövid időn belül mindent el kell érniük – diplomát, munkát, lakást, párkapcsolatot, egzisztenciát. Ezek az elvárások összetalálkoznak a gazdasági bizonytalansággal, a lakhatási válsággal és a jövőképtelenség érzésével, így könnyen válhatnak bénító szorongássá. Nem véletlen, hogy sok fiatal a huszas évei elején éli meg élete egyik legnehezebb időszakát.
A pszichológiai és egészségügyi intézmények sokszor még mindig a középkori krízisekre vannak felkészülve, miközben a fiatalok problémái más természetűek.
Az iskolapszichológusok száma nem elegendő, a várólisták hosszúak, a prevenciós programok pedig nem érnek el mindenkit. A technológiai változás gyorsaságával a hagyományos rendszerek egyszerűen nem tudnak lépést tartani.
Bár a helyzet aggasztó, a szakemberek több lehetséges megoldást is felvázolnak:
A fiatalok boldogtalansága nem divathullám, hanem valódi társadalmi válságjelenség, ugyanakkor az újabb erőfeszítések – kutatások, programok, társadalmi figyelem – már felvillantják a lehetséges megoldásokat. De ezek a megoldások csak akkor lehetnek igazán hatékonyak, ha a fiatalok valós életkörülményeihez, a digitális világ ökológiájához és a mai pszichés kihívásokhoz igazítjuk őket, illetve ha a társadalom és a politika, az oktatási rendszer, az egészségügy és a közösségi intézmények összehangoltan, egyesített erővel lépnek fel.
Részletesebb bemutatás az MKDSZ oldalán.
Hojdák Gergely
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
