Ma még az amerikai dollár büszkén hirdeti, hogy „hiszünk Istenben”. De ez egyre kevésbé igaz. Inkább hisznek a korlátlan LMBTQ-jogokban, fogadják el a radikális iszlám térhódítását, a kisgyermekek nemváltoztatását, a BLM-mozgalom mindenhatóságát.
Kép: Joe Biden sajtóértekezleten – MTI/EPA/Consolidated News Photos pool/Stefani Reynolds
Mindennek rendelt ideje van – mondja a Biblia. Ez jutott eszembe, amikor Joe Biden amerikai elnök legújabb videóit néztem. Mert az aranyos, sőt megható is lehet, amikor egy nagypapa a verandán elszundikál a hintaszékben. A fiatalabb generáció pedig megértő mosollyal nézi őt, és be is takargatja. Na, de amikor egy – jelenleg még talán – világhatalom első embere alszik el a kamerák kereszttüzében, az bizony rémisztő.
Egyre többször látjuk, hogy a közel nyolcvanesztendős elnök számára komoly nehézséget okoz felmenni a repülőgép lépcsőjén vagy tájékozódni a Fehér Ház dzsungelnek éppen nem nevezhető kertjében. Ha pedig két tárgyalópartnere egyikének a nevét is elfelejti, akkor már nagy a baj.
Nemes egyszerűséggel csak „fickónak” nevezte Scott Morrison ausztrál miniszterelnököt, akivel éppen egy stratégiai jelentőségű szövetséget kötött, nem mellesleg egy több mint ötvenmilliárd dolláros üzleti megállapodást írt alá.
A demokraták korifeusai és kampánygurui még felépíthettek egy idealizált képet a választások előtt a fiatalos, dinamikus Joe Bidenről, de aztán szembejött a valóság. Közel nyolcvanévesen aligha lehet egy nagyhatalmat irányítani. Ez ugyanis gyakorlatilag folyamatos szolgálatot, készenlétet, sőt döntési képességet feltételez a nap huszonnégy órájában. Ilyenkor erre a felvetésre az az általános válasz, hogy ott áll a mindenkori elnök mögött egy hatalmas szakértői apparátus, amely elvégzi a döntések előkészítésének az oroszlánrészét.
Ez igaz, de a végső szót – akár az atomtöltetek bevetését – az elnöknek kell kimondania.
Árulkodó, hogy az az Amerika, amely a fiatalság kultuszát megteremtette, csak egy fáradt, idős embert tudott az elnöki székbe emelni.
Ha ideiglenes, átmeneti szerepet is szánnak neki a mögötte állók, ez egy életveszélyes játék.
A nem is túl távoli múltban láttunk már ilyet. Amikor a nyolcvanas évek Szovjetunióját Brezsnyev, Andropov, Csernyenko pártfőtitkárok alatt a gerontokrácia vezette, nyilvánvalóvá vált a rendszer agóniája. Az akkori zárt világból is kiszivárogtak olyan felvételek, amelyeken láthattuk, hogyan válnak önmaguk paródiájává az egykor korlátlan hatalmú vezetők. Ezzel pedig az egész birodalom és egy világrendszer bukását vetítették előre. Nem véletlen, hogy a nyugati titkosszolgálatok kiemelten figyeltek minden apró információra, amely a szovjet vezetők egészségi állapotára vonatkozott. Ugyanis a hidegháború korszakában egy betegségnek vagy elhalálozásnak komoly biztonságpolitikai hatása is volt.
Ne legyen kétsége senkinek, a Joe Biden egészségi állapotával, szellemi képességeivel kapcsolatos információkat ugyanígy figyelik, elemzik a nagyhatalmak titkosszolgálatai.
Mert ennek napjainkban is súlya, kockázata van. Nem véletlen, hogy a legutóbbi orosz választásokon ismét nyertes Vlagyimir Putyin elnökről egyre-másra jelennek meg olyan felvételek, amelyek demonstrálják dinamizmusát, ha tetszik, ellenpontozzák az amerikai elnök gyengeségét. A Szibériában terepjárót vezető, Sojgu védelmi miniszterrel a tajgán teázgató elnökről sugárzik az önbizalom, az erő, az újjáéledő orosz öntudat. Hszi Csin-ping kínai elnök pedig joviálisan mosolyog a kamerába. Neki ugyanis van ideje. Ahogy az évtizedes, sőt évszázados távlatokban gondolkodó, építkező Kínának is.
Az Egyesült Államok jelenlegi állapotának egyfajta lenyomata Joe Biden.
Idős, beteges, bizonytalan.
Ez pedig a bolygónk jövője, biztonsága szempontjából komoly aggodalomra ad okot. A világpolitikai stabilitás egyik, ha nem a legerősebb tényezője volt hosszú évtizedekig Amerika. Napjainkra egyre kevésbé tudja betölteni ezt a szerepét.
Sőt időnként úgy tűnik, hogy önmaga vált kockázati tényezővé.
Az afganisztáni katasztrofális kivonulás tragikus következményeit már naponta látjuk a hírekben. Eközben a NATO szerepe egyre inkább leértékelődik az amerikaiak szemében. Kína és Ázsia lett Amerika számára a legnagyobb gazdasági, politikai, katonai kihívás. Ezzel párhuzamosan Európára egyre kevesebb figyelem jut. Sőt kiemelt partnerüket, Franciaországot hozzák lehetetlen helyzetbe.
Látnunk kell, hogy napjaink Amerikája saját érdekeit szem előtt tartva, egyre inkább figyelmen kívül hagyja Európát.
A Joe Biden mögött felsorakozott gazdasági, politikai erőközpontok igyekeznek menteni a még menthetőt. Mert jövőre kongresszusi, újabb két év múlva pedig elnökválasztások lesznek. A négyéves ciklus szorítása mindent felülír. Ezért is kell olyan digitális Potemkin-falut építeni az elnök köré, amely legalább ideig-óráig képes elfedni a valóságot. Az elnök ugyanis ennek a korszaknak a terméke, lenyomata. Ha az Egyesült Államok nem akar a Szovjetunió sorsára jutni, akkor erre a belső válságra mihamarabb megoldást kell találnia.
Ma még az amerikai dollár büszkén hirdeti, hogy „hiszünk Istenben”. De ez egyre kevésbé igaz. Inkább hisznek a korlátlan LMBTQ-jogokban, fogadják el a radikális iszlám térhódítását, a kisgyermekek nemváltoztatását, a BLM-mozgalom mindenhatóságát.
Joe Biden pedig elalszik az izraeli miniszterelnökkel folytatott tárgyalás közben.
Persze tudjuk, hogy Amerika a korlátlan lehetőségek hazája. Talán valamelyik tévécsatorna vagy közösségi médium hirdethetne egy tehetségkutató műsort vagy egy valóságshow-t:
Fiatal, dinamikus, művelt amerikai elnök kerestetik!
Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója
Borítókép: Joe Biden sajtóértekezleten – MTI/EPA/Consolidated News Photos pool/Stefani Reynolds
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
